Christian Pfeiffer kriminológus mutatta be az új tanulmányt, amit a belügyminisztérium számára készített. A kutatás szerint az alsó-szászországi német muszlim diákok 30 százaléka harcolna, valamint az életét is kockára tenné a vallásáért. Sőt, 27,4 százalékuk úgy véli, hogy az iszlám jogrendszer jobb, mint a német, mivel bünteti a félrelépést és a homoszexualitást.
A megkérdezettek 8 százaléka tartotta elfogadhatónak, hogy háború segítségével létrehozzák az Iszlám Államot. Ráadásul a válaszadók fele úgy gondolta, hogy a cél érdekében még a terrorizmus is elfogadható.
Ötből egy diák egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a muszlimok kötelessége harcolni a hitetlenekkel szemben, és a világon szétterjeszteni az iszlámot.
A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények 2015-ös adatokat tartalmaznak, ami azért is aggasztó, mert azóta jelentősen megnövekedett a muszlimok száma Németországban, hiszen az elmúlt két évben több mint egymillió muszlim érkezett a országba.
Hunhír.info