A helyhatósági választások közeledtén, erdélyi magyarságunk minél jobb választási szereplése érdekében, másfelől az autonómia ügyében való összefogás fontosságát szem előtt tartva, ezennel ismételten felhívással fordulok a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez a Magyar Polgári Párttal való párbeszéd elkezdése végett – áll Tőkés László HunHír.Hu-hoz eljuttatott felhívásában.
Az EMNT elnöke, EP-képviselő a Magyar Polgári Pártot is felhívja arra, hogy a párbeszédre vonatkozó határidejét hosszabbítsa meg, hogy a választási együttműködés ügyében való megegyezés mind helyi és megyei, mind országos szinten lehetővé váljon.
“A demokratikus választás szabadságának a körülményei között a megosztásra alkalmas pártérdekeket alá kell rendelnünk nemzeti érdekeinknek. Magyar pártjaink mostani együttműködése főpróbája lehetne az őszi választási együttműködése főpróbája lehetne az őszi választási együttműködésnek. Az egypárti szemléletű kizárólagosságnak nem szabad veszélyeztetnie demokratikus magyar képviseletünket” – hangsúlyozza Tőkés László.
HunHír.Hu-információ