Cigányverő, késsel támadó gárdistákról szóló, történelemhamisító darabot engedett színpadjára a Nemzeti Színház. Novák Előd nehezményezi, hogy kiszorították őt a bemutatóról, majd rendőröket hívtak, akik tétlenül szemlélték, hogy lökdösik a békésen tiltakozó Novákot.
Új jelenség, hogy a határt illegálisan átlépni szándékozó migránsok egyre többször támadják meg csoportosan a határt őrző magyar katonákat, rendőröket.
Sepsiszentgyörgyön katonai ceremóniával ünnepelték a város „fasiszta-horthysta megszállás alóli felszabadulását” a román csapatok bevonulásának 77. évfordulóján. Az eseményen a szélliberális, nemzetiidentitás-nélküli román talpnyaló Dulányi Balogh Szilárd […]
Összetűzött egy kurd és egy szomáliai fiú, ami végül százfős tömegverekedéssé fejlődött a Franciaország északi részén, Normandiában lévő Val-de-Reuil nevű településen. Marine Le Pen szerint sürgősen rendet kell tenni az országban.
Tóth Gabi magyar celeb egyszer csak rádöbbent, hogy ő keresztény. Ez lehetne akár az ő magánügye is, mint ahogy az is, de úgy döntött, hogy ezt a fordulatot a nyilvánosság előtt is felvállalja. Beszélt ő korábban is hitről, de ilyen nyílt egyértelműséggel még nem.
1850 szeptemberében Rimaszombat első, útba eső lakóházában, jelesül Marczel József csizmadiamester házában, megszületett Reindl Ludovika, akit ettől kezdve lényegében soha nem hívtak se Reindlnek, sem pedig Ludovikának.
Nem tudom, hogy megfelelően érthető lesz-e a válaszom. Hiszen a hívőnek a magyarázatot azért lehet könnyen magáévá tenni, mert a hite az alapkő. A hit nála […]
1566. szeptember 7-én Zrínyi Miklós, Szigetvár kapitánya a háromszáznyi vitézre fogyatkozott védősereggel kitört a lángokban álló belső várból. Zrínyi villámként csapott le, s félelmet nem ismerve […]
“Amennyire én tudom, az LMBT-mentes zónák létrehozása ellenkezik a Halachával” – mondta Schudrich, utalva a Tórán alapuló zsidó törvények gyűjteményére.
A magyar csapatok a második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 5-én lépték át a trianoni határokat, és kezdték meg a kijelölt határvonalig Észak-Erdély területeinek birtokba vételét. A felemelő pillanatokat a korabeli filmhíradónak köszönhetően mi, bizakodó utódok is átélhetjük.
1442. szeptember 6-án Zajkány közelében aratott győzelmet Hunyadi János az Erdélyre törő török sereg ellen. 15 ezer magyar verte szét a Vaskapu-hágóban Sehabeddin beglerbég 80 ezres török seregét.
Szent Imre bizonyosan István kiszemelt utódja volt, azaz lett volna a trónuson: tizenöt éves korától atyja, I. István mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el.
Tudja-e valaki, hogyan halt meg hajdan a 70 éves Abdurrahman, az utolsó budai pasa? Tényleg ő lett volna az első tudatos török öngyilkos merénylő? Nos, Abdurrahmanról […]
Puzsér Róbert, a mai magyar társadalom szekuláris prófétája nekimegy Szikora Róbertnek, ám nem valami szakmai kérdés kapcsán, hanem súlyos teológiai állítások mentén.
Amikor – egy év híján ötven éve e napon – megszülettem, még bizony javában dúlt a „proletárdiktatúra” nemzetgyilkos szelleme. Tilos volt nyilvánosan gondolni, emlékezni arra, hogy ugyanezen a napon született 1890-ben Reményik Sándor és szintén ugyanezen a napon szentesíttetett 1940-ben az Észak-Erdélyt és Székelyföldet az anyaországhoz visszacsatoló második bécsi döntés.
Elméletileg a Nemzeti Konzultáció nem lenne rossz ötlet. A nemzet és kormánya közötti információáramlás és véleménycsere szempontjából fontos, megújító szempont is lehetne a kormányzás számára.
Kitiltották a hagyományos Rongyos Gárda-megemlékezést a főváros intézményéből, a bejárat előtt tartja meg nyolc szervezet. Nyolc nemzeti szervezet összefogásával lesz megemlékezés Budapesten a Sopront és környékét […]
Amikor augusztus 20-án, Szent István temetése és szentté avatása napján első magyar királyunkról megemlékezünk, rendszerint a bölcs államférfiúra, államalapítóra emlékezünk: büszkén emlegetjük birodalomalkotó és államszervező tehetségét, […]
Unalomtól csöpögő ügybuzgóság, stendhali szenvedélytisztelet és minden más hatást közömbösítő életfolyamat dacára őseink számtalan nemzedéke számára ott volt a szentistváni kereszténység: a tudás és erkölcs, megismerés, áhítat és igaz vigasztalás forrása.
Magyarnak lenni annyi, mint magyarul öntudatra jutni. A magyarul tudás nem járulékos eleme annak, aki vagyok, hanem pont fordítva, a magyarul tudás hozta létre azt, aki vagyok.
Szeptember 2-án a budapesti Puskás Arénában tartják a Magyarország-Anglia vb-selejtezőt. A FIFA részéről rendben van, hogy szivárványos csukában, karszalagban vagy aláöltözetben parádézzanak a játékosok.
Az 1919. márciusi államcsínyt követő, Tanácsköztársaságnak nevezett patkányforradalommal egy időben többször is alakult – hivatalosan illegális, valójában országmentő – nemzeti kormány Magyarországon.
a világ első számú liberális demokráciája a demokrácia eszméjét arra használta fel, hogy birodalmi gyarmatosító geopolitikájának ideologikus eszközévé silányítsa.
Kezdjük csak el törni a fejünket, ugyan ki lehetett az a jó Noszlopy Gáspár. Csak nagy vonalakban, de beszéljünk ma róla! Először is: Noszlopy Gáspárnak ma van a szülinapja – Isten őrizze hát emlékét!