- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A román miniszterelnök aknamunkája Magyarország ellen

(A Magyar Távirati Iroda szikratávirata.)

Vajda-Vojvoda Sándor román miniszterelnök ez idő szerint agitációs körúton tartózkodik Angolországban, ahol lázas buzgósággal igyekszik hangulatot csinálni Románia mellett.

A román miniszterelnök a többi között a Manchester Guardián január 30-iki számában nyilatkozatot tesz közzé, amelynek nyilván szintén az a célja, hogy a közvélemény rokonszenvét Románia felé fordítsa.

Az eszközökben a román kormány vezetője nem éppen válogatós, mert éppenséggel nem lehet állítani, hogy amit elmond, az hajszálnyira fedi az igazságot.

A többi közt elpanaszolja, hogy a háború alatt ő és románajkú képviselőtársai el voltak zárva nem csupán Romániától, hanem az egész világtól és hogy nekik fogalmuk sem volt, hogy a külföldön mi történik.

Az angolok, akik a magyar viszonyokról kevésbé vannak tájékozva, talán hitelt adnak ennek a kijelentésnek, Magyarországon azonban bizonyára senki sem hiszí ezt, el, mivel a háború egész tartama alatt a magyar közvélemény teljesen tisztában volt azzal, hogy a külföldön mi történik.

Közönséges hősködés számba megy, amikor a román miniszterelnök kijelenti, hogy ő 1918. október 18-án beszédet mondott a magyar parlamentben, a mely a magyar zsarnokságnak megadta a kegyelemdöfést és Erdélynek Romániával egyesülését jelentette be.

Mindenesetre sajátszerű, hegy a magyar képviselőháznak ezt a beszédét senki sem hallotta. Elmondja azután a miniszterelnök, hogy az idegenek nem ismerik az igazi helyzetet Romániában, ahol a legteljesebb szabadság uralkodik.

Mindenesetre fatális összetalálkozása a véletlennek, hogy a Manchester Guardian ugyanezen a számában táviratot közöl arról, hogy Romániában kihirdették az ostromállapotot.

A román vendég tiszteletére adott banketten Lloyd-George pohárköszöntőt mondott, amelyben hangoztatta, hogy ő Romániának barátja volt a múltban és az is marad a jövőben.

Az angol miniszterelnök, aki Vajda szerepléséről csak egészen egyoldalúan, kétségtelenül csupán magának Vajdának a részéről szerzett tájékoztatást, megemlékezett arról a gyönyörű küzdelemről, amelyet Vajda az ő népe érdekében a magyar parlamentben folytatott.

Kijelentette azután még Lloyd-George, hogy Vajda-Vojvoda az az ember, a ki nagyban segíteni fog a magyar, és az orosz kérdés megoldásánál.

Az angol kormány vezetője mindenesetre adós maradt hallgatói előtt annak bővebb kifejtésével, hogy Vajdának ezt a segítségét miképpen képzeli.

A román miniszterelnök meghatva válaszolt az ünneplő beszédekre s meghatott beszédének végén Anglia pénzügyi támogatását kérte.

Egy újságíró előtt Vajda-Vojvoda kijelentette, hogy a román középiskolákban meghonosítják az angol nyelv tanítását.