A honi repüléstörténet dicsőségkönyvét lapozgatva ma igazán jeles évfordulóra bukkanunk, de azt ne higgye senki, hogy csak a repülésről van szó! Endresz György és Magyar Sándor igazságot követelt Magyarországnak! A szóban forgó repülők világhíres utazásukkal a magyar történelem alighanem legtragikusabb fordulatára hívták fel a világ figyelmét – dicsőség a hősöknek!

Nyolcvankilenc éve, 1931. július 15-16-án Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt – ezzel megdöntötték a legendás Lindbergh-féle világcsúcsot. Gépük, a Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak!) egy, az amerikai magyarok áldozatkészségéből épült repülőgép volt.

Az első világháborúban Endresz a 64. repülőszázad pilótájaként vett részt, több kitüntetést kapott, mint hadi pilóta négy elismert légi győzelme volt. 1921 szeptemberében főhadnagyi rendfokozatban részt vett a Prónay Pál nevével fémjelzett nyugat-magyarországi nemzeti felkelésben. Az óceánátrepülés történetét már ismerjük – de mi lett vajon a hős pilóta további sorsa?






Nos, egy évvel később 1932-ben Endresz a világ óceánrepülőinek találkozójára készült Bitai Gyula rádiótávírász navigátorral. Rómába azokat a repülősöket hívták meg, akik már átrepülték az Atlanti-óceánt. A magyarok május 21-én 15 órakor értek Róma Littorio repülőterére. A leszállás előtt a gép szárnya megbillent, a nehéz gép lezuhant, és eltűnt a nézők szeme elől. Mire autókkal odaszáguldottak, már késő volt: a gép lángba borult és elégett, csak a váza maradt meg – a pilóták szörnyethaltak.

Endresz Györgyről halála után Budapest belterületén teret és utcát neveztek el; az utca a XIX. kerületben ma ismét az ő nevét viseli, ám 1945 után a XII. kerületi tér Magyar Jakobinusok tere lett. Nevét Bicske határában emlékoszlop, és egy sportrepülő egyesület őrzi. 2005. április 22-én a felcsúti általános iskola felvette az Endresz György nevet. 2006. július 15-én a fent említett emlékkő közelében új, méltó emlékművet avattak, Egerben és Pécsett pedig utcát neveztek el róla.

A magyar igazságot természetesen a trianoni gyalázat miatt követelték a bátor repülők, s a világ valóban odafigyelt teljesítményük által a gép nevére is: gondoljunk bele, akkoriban a repülés még gyermekcipőben járt, s az óceán átrepülése irdatlan nagy dolognak számított.
Érdemes elgondolkodni a részleteken is, egyebek közt azon, hogy vajon az amerikai közvélemény az elmúlt közel évszázadnyi idő alatt miért fordult el ennyire Magyarországtól – hogy abba már bele se menjek, hogy hová jutott a tengerentúli gondolkodás az elmúlt időben… Tény: mindkettőnk számára közbejött egy világháború – számunkra egy erős kommunista diktatúrával súlyosbítva.

De maradjunk most csak a repülésnél. Annak idején a szervezést az Egyesült Államokban élő magyarság végezte közadakozásból. Detroitban megalakult az American-Hungarian Transatlantic Comittee, amely darabonként 1 dollárért árusított levelezőlapok árából kívánta az óceánrepülés költségeit fedezni.

1930. februárjában Lord Rothermere (1868-1940), az angol Daily Mail újságkonszern elnöke 10 000 dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki első ízben repül át New Yorkból Budapestre. Az ő javaslatára kapta a repülőgép a “Justice for Hungary” nevet. 1930 júniusáig az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 5000 dollár, Magyarországon viszont csak 45 dollár gyűlt össze, ami még a repülőgép megrendeléséhez sem volt elég. Ekkor jelentkezett egy, az Egyesült Államokban korábban letelepedett magyar iparos, Szalay Emil, aki majdnem teljes mozgatható vagyonát, több mint 25 ezer dollárt áldozott az ügy érdekében. Így végre minden adva volt a nagy vállalkozás elindításához.

Szalay Emilről sajnos nem sokat tudunk még azt sem, hogy mikor született, s mikor halt meg.
Persze nincs miért meglepődnünk két nemzeti hősünket is elhallgatta a vörös cenzúra. A Justice for Hungary 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről.

A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, annak ellenére, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást.Az út további szakaszában a navigálás – a rossz időjárás miatt – még nehezebbnek bizonyult. A kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, pedig ott már ezrek várták türelmetlenül a Lockheed Sirius feltűnését.

Már magyar területen, Győr közelében az óceánrepülők észlelték, hogy az üzemanyag-ellátás akadozik, további hetven kilométer megtétele után benzinhiány miatt leállt a motor.
Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután, Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre.

A rekordereket itthon nemzeti hősként fogadták 1931. július 20-án Budapesten, a Millenniumi Emlékműnél, ahová százezrek ünneplése közepette érkeztek. Az euforikus hangulat, a korabeli leírások szerint három hétig tartott.

Emlékezzünk mi is szeretettel a két derék férfira, s jegyezzük meg a nevüket: Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor.

Dicsőség a hősöknek!

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info