1921. december közepe óta miénk Sopron, a magyar hűség, hazaszeretet, és a röghöz kötődés egyik mementója. A város akkori lakossága származásra, nyelvre való tekintet nélkül kimondta: nem fogadja el a trianoni terrordiktátumot, nem akar kiszakadni a Szent Korona testéből.
Azok a magyar hazafiak, akik fegyveres harcukkal ezt elősegítették, nem foglalhatták el helyüket a magyar hősök dicsőség-csarnokában, a liberális kultúrkampfosok gyalázzák az emléküket. Pár szélsőségesnek titulált médium ápolja csak örökségüket az őket megillető módon. A világhatalom azóta támadja hazánkat, amióta kiegyezett az országpusztító dinasztiával, az ellenünk való harc több száz évre nyúlik vissza. Nem csoda, hiszen a magyarság (az általa befogadott népekkel) birtokolta a világ legcsodálatosabb és legértékesebb természeti és szakrális egységét, a Kárpát-medencét. Erre, Isten remekművére fáj a foga évezredek óta minden olyan népnek, amely a világot akarja uralni. Régen is, és most is.
Furcsa folyamatok zajlanak a világban, a magyarság ismét kőkemény függő viszonyba került, mint annyiszor történelme során. Mindig volt viszont egy kis mag, amely továbbvitte a szabad ősök üzenetét. A Rongyos Gárda, a magyar hazafiak küzdelmei adjanak lelki, érzelmi muníciót a megmaradásért most más eszközökkel vívott küzdelmünkben. Gondoljunk most a soproniak után a kercaszomoriakra. Az őrvidéki település 2008. november 20-ától viselheti a Communitas Fortissima kitüntető címet.
Prónay Pál, Héjjas Iván rongyosai legelőször a Lenin-fiúk ellen bizonyítottak, amikor felelősségre vonták a Patkányköztársaság jobbára zsidó származású terroristáit. A rend helyreállítása sok hívet szerzett a különítményeknek, és bátorságuk, önzetlen hazafiságuk követőkre talált. A megszálló jugoszlávokkal szemben is volt terület-visszaszerző fegyveres akció.
Ránkai hadnagyra, a kerczai határőrparancsnokra várnak a helyi kocsmában. Az öreg Pongrácz fölhörpinti borát, amikor meglátja az ismerős arcot. A fejek összebújnak, s valami készül az őrségi levegőben. Itt vannak a szerb megszállók, elcsúsztatták a határt, veszélyben a haza. Nem, nem soha! – szakadt föl a fohász a zilált lelkekből. Aztán puskadörrenés hallatszik, a jugoszlávok takarodnak. Szomorócz pár órára ismét magyar fennhatóság alá kerül.
Az első világháborút lezáró békediktátum a jugoszláv-magyar határt a mostani Kercaszomor térségében húzta meg. Az egykoron még külön településnek számító Kercza a magyar oldalon maradt, míg az előrenyomuló jugoszláv hadsereg megszállta a falutól nyugatabbra fekvő Szomoróczot. A helybeliek nem akartak belenyugodni a megalázó helyzetbe, és mint sokan a nyugati végeken, ők is saját kezükbe vették sorsuk alakítását. A kerczai határőr-kirendeltség parancsnoka, Ránkai hadnagy 17 határőre, önkéntesek, valamint a szomoróczi Ábrahám Lajos, Császár Antal, Horváth Sándor, Ingiszi Ferenc, Kulcsár Antal, Papp József, Papp Sándor, idősebb Pongrácz Antal, ifjabb Pongrácz Antal, Pongrácz Dániel és Pongrácz Ferenc megrohamozták az elnyomókat.
Eldördültek a puskák, a jugoszlávok a fejvesztett menekülésben hátrahagyták fegyvereiket is. Szomorócz visszatért az anyaországhoz.
A váratlan siker, az öröm és a felszabadultság percei nem bizonyultak tartósnak. Hamarosan visszatértek az ellenséges katonák, a magyar oldalon pedig engedély nélküli akcióiért leváltották tisztségéből Ránkai hadnagyot. A hozzá csatlakozó szomoróczi férfiakra ezután szomorú sors várt. A jugoszlávok letartóztatták, és a már a fennhatóságuk alatt lévő Muraszombatra szállították őket. A szerencsétlen férfiakat az ottani fogdában kegyetlenül megverték, éheztették, kínozták. Több hetes sanyargatás után bírói ítélet nélkül aztán hazaengedték őket.
A két település lakóinak fegyveres akciója mégsem volt hiábavaló, hiszen 1922-ben az úgynevezett határmegállapító bizottság Szomoróczot visszajuttatta Magyarországnak, és a területbitorlóknak ki kellett vonulniuk. A hős településen 1922. február 9-én tehát ismét kitűzték a piros-fehér-zöld zászlót.
A szovjet megszállásig, vagyis 1945-ig minden évben a visszacsatolás napja volt a legnagyobb ünnep a két faluban.
Az első évforduló alkalmából 1923-ban emlékharangot állítottak a következő felirattal: A jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerzette Szomorócz lakossága 1922. évben. Hodosy Lajos református és Horváth Ferenc katolikus lelkipásztor szentelte fel ünnepélyes keretek között. Helyi adományozásból még 1877-ben építettek egy kisebb méretű haranglábat, amelyhez teherbírásának megfelelően kisméretű harangot vettek. Az első világháborús események alatt a magyar hatóságok ezt elrekvirálták. Az 1923 óta naponta megcsendülő harang jelzi az Őrség nemes őrt állói leszármazottainak bátorságát.
Ugyancsak a szomoróciak megemlékezését szolgálta a község és Kercza közötti rövid távolságon a kis patak hídjánál felállított emlékoszlop is. Tisza István miniszterelnök meggyilkolása után, a tisztelet kifejezéseként emlékfát ültettek e helyre. Ennek tövéhez helyezték az egy méter magas faoszlopot. Ferdén levágott felső lapján lévő fémtábla szintén a jugoszláv megszállásból való visszatérést örökítette meg. A két falu megpecsételte közös sorsát, s 1942-ben Kercaszomor néven egyesült.
A kisantant csapatai által megszállt magyar települések közül csak Balassagyarmaton kelt fel ellenük a szomoróczihoz hasonló módon a lakosság. Ennek elismeréseképpen Balassagyarmat ezért megkapta a „Civitas Fortissima” (legbátrabb város) címet.
Zsiga Tibor történész kezdeményezésére Kercaszomor képviselőtestülete 2002 februárjában rendeletet alkotott arról, hogy a kéri a falunak a „Communitas Fortissima”, a (legbátrabb falu) címet. Kérvényüket a Vas megyei közgyűlés támogatásával terjesztették a Belügyminisztérium elé. Addig is a 2002. augusztus 1-jei falunapon felavatták a felkelés Szervátiusz Tibor alkotta emlékművét, a Vas Megyéért Egyesület pedig megítélte a falunak a „Vas Megye Legbátrabb Községe” címet. A magyar országgyűlés 2006-ban még elutasította a választókerület képviselője, V. Németh Zsolt indítványát, de 2008. október 27-én, november 20-ei hatályú emléktörvényével odaítélte a községnek a Communitas Fortissima címet.
G. Kirkovits István – Hunhír.info
Fotók: G. Németh Éva – Hunhír.info
(Hunhír.info – Archív)
