Kilencven évvel ezelőtt, 1919. november 16-án vonult be Budapestre a Nemzeti Hadsereg, élén Horthy Miklós fővezérrel. A Károlyi-féle patkánylázadás és a zsidó-bolsevik rémuralom, valamint a román megszállás apokaliptikus hónapjai után új – idegen és pogány hatalom után végre magyar és keresztény – korszak kezdődött Magyarország életében.
A mai, régi-új politikai elit erről a sorsfordító napról nem szokott megemlékezni. Ők Károlyi, Linder, Kun, Szamuely örökösei. Ők még mindig a degenerált, farkastorkú Károlyi Mihály szobránál tartják megemlékezésüket évről-évre. Egyszer majd ezt a szobrot is el kell távolítani, hiszen a züllöttségnek, hazaárulásnak a szimbóluma ez a szobor. S emlékművet kell majd állítani a Horthy Miklós fővezérlete alatt álló Nemzeti Hadseregnek, amely 90 évvel ezelőtt ismét magasba emelte a meggyalázott magyar zászlót.
A felszabadult fővárosba bevonuló nemzeti hadseregnek és fővezérének az országház lépcsőjén adta át Tormay Cecile a magyar asszonyok zászlóját. A kormány, a főpapság és a hadsereg színe előtt, a megszólaló harangok zúgásában mondotta el az alábbi beszédet, amelynek elhangzása után az egyházfők az átadott zászlót megszentelték és megáldották. A nagy magyar írónő beszédét az 1939-es Tormay-életműkiadás 9. kötete (Küzdelmek – Emlékezések) alapján idézzük.
A MAGYAR NEMZETI HADSEREGHEZ
Katonák! Testvéreink!
Hajnal van ma! Ti hoztátok – és mi, asszonyok, mint kétezer év előtt a szentírás reggelén, a Golgotha tövében, eljöttünk, hogy köszöntsük a feltámadást.
Magyar hajnal és keresztény feltámadás a Ti hazatéréstek egy szörnyű véres Kálvária után, melyben Károlyi, a magyar Iskariot és démoni cinkosai elárulták, megkínozták, kifosztották és megcsúfolták a magyar nemzetet.
Történetünk legsötétebb éjtszakája volt ez és most olyan ígéretes a reggel, mert eljöttetek. A reménységet fél esztendő óta Horthy Miklósnak hívják Magyarországon és most ő vezérelt ide benneteket, hogy visszafoglaljátok a keresztény Magyarország számára megtévedt, de bűnbánó fővárosát. És hogy az emberiség becsületében magasra emeljétek újra Szent István ezeréves koronáját.
Jelentőségteljesebb és sorsdöntőbb hazatérte még nem volt hadseregnek e világon. Ti nemcsak fővárost foglalni, országot hódítani jöttetek! Nem csupán a magyarságnak a Duna és Tisza völgyéből kisarjadt fiatal hadinépe vagytok, de Ti vagytok a Nemzeti Hadsereg, melyre négyszáz éve vár a nemzet, hogy a sír szélén érje meg és éledjen általatok. Reménységünk, jövőnk, mindenünk vagytok – még múltunk is, mert hiszen Ti vagytok azok a hősök, akiktől 1914 őszén búcsúztak el a magyar anyák, a magyar hitvesek. Akkor ment el a mi hadseregünk és azóta nem tért vissza. Jöttek rokkant hősök a csataterekről, szenvedő hadifoglyok szomorú rabságból, sőt jöttek a múlt őszön lázadó ezerek, de a magyar nemzet dicsőséges fegyveres ereje nem tért haza.
Öt év után ma jön vissza. Bennetek térnek meg Gorlice, Limanova legendás hősei, azok, akik győztek a szent Kárpátokon, az erdélyi havasokon, a Duna szerb partjain, az Adria kék vizei felett és tizenkétszer győztek az Isonzón és az Alpokon.
Nagy múltunk és nagy jövőnk, melynek élén Horthy Miklós jár, hajoljon meg előttetek minden zászló az országban, szólaljon meg minden harang. És vigye a szél magyar zászlók suhogását, keresztény harangok zúgását azokhoz, akik nincsenek itt, azokhoz is, akik messze kicsiny fakeresztek, hullámsírok alól most haza figyelnek.
Élő hősök és az elesettek megdicsőült seregei, halljátok meg! Asszonyok szólnak hozzátok a magyar főváros felszabadult földjén és hű zálogul felétek nyújtják zászlójukat. Az elmúlt rémuralom hiába ítélte halálra a nemzet büszke színeit, mint egykor a Rákóczi támogatóit hiába égette el máglyán a gyűlölet, újra feltámadtak és szárnyra keltek egy új ezerév felé.
Vegyétek ezt a zászlót és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét a négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé.
Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfikezetek.
Falusy Márton – HunHír.Hu