Eredeti helyén újraavatták az országzászlót Agárdon. A kommunizmus ideje alatt lerombolt 1936-os Országzászló Emlékmű visszaállítása alkalmából ünnepséget rendeztek pénteken. A felszentelésre kerülő ereklye ugyanarra a helyre került, ahová több, mint hét évtizeddel ezelőtt elődeink, az agárdi-gárdonyi lakosok felállították. Formájában, méreteiben megegyezik az eredetivel. A rendezvény főszónoka Wittner Mária szabadságharcos volt, de több társaság és szervezet is képviseltette magát.
Az Agárdi Országzászló Egylet által szervezett rendezvényen Dévényiné Gerhát Mária, az Egylet társelnök ismertette az agárdi Országzászló történetét:
– Felavatása után hetvenkét évvel az Agárdi Országzászló Egylet kezdeményezésére közadakozásból ismét áll az Agárdi Országzászló. Visszaállításával történelmi múltunknak adózunk jövőbenéző tisztelettel. A felszentelésre kerülő ereklye ugyanarra a helyre került, ahová több, mint hét évtizeddel ezelőtt elődeink, az agárdi-gárdonyi lakosok felállították. Formájában, méreteiben megegyezik az eredetivel.
Dévényiné hangsúlyozta: – Az összetartozás, a közös felelősségvállalás ősi jelképe: a nemzet oltára megjeleníti történelmi múltunkat, elődeink lelki-szellemi örökségét. A mintegy tízméteres rúdon felemelkedő címeres zászló a múlt nagyságát, és a magyarok összetartozását jelképezi. A rúdon lévő csúcsdísz, az esküre emelt kéz figyelmeztet az elszakítottak iránti helytállásra, a trianoni gyalázat elfogadhatatlanságára, Szent Korona országának egységére. Az esküre emelt kézzel kifejezték: Magyarország népe sohasem mond le az ezeréves földről.
Az Országzászló Emlékműveket – köztük az agárdit is –, a Trianon okozta fájdalom és a magyar megmaradás jelképeként állították.
Az emlékmű talapzatán felállított ereklyetartóba összegyűjtötték a történelmi Magyarország területéről érkező anyaföldet. Ezeket Kiss Ákos és Májer József vállalkozók által készített, virágokkal díszített Nagy-Magyarország földjébe helyezték el a cserkészek.
Dévényiné Gerhát Mária szólt az agárdi Országzászló történetéről. A helyi Fürdőegyesület kezdeményezésére állították, felszentelése 1936. július 12-én történt. 1956-ban a helyi srácok rávésték, ráfestették a címert, amit a forradalom leverése után ismeretlen kezek eltüntettek róla. Az újonnan épült emlékműre helyezett gránitkőbe a címert Szántó Lajos Egylettársuk vésette bele.
Levéltári adatok szerint a hatvanas évek elején, 1961-62-ben egy párthatározattal lebontatták a teljes emlékművet – annak köveit pedig széthordták. Ám az évtizedek óta itt élő helyi lakosok, nemcsak képekről emlékeznek az egykori Országzászlóra, hanem erősen él emlékezetükben, hiszen közülük többen, gyermekként ott játszottak körülötte a parkban, amikor még a beépítetlen és alig fásított tájon a tópartig el lehetett látni – mondta a szónok.
Az Agárdi Országzászló Egylet társelnöke rámutatott: az emlékművet a maroshévízi születésű Urmánczy Nándor (1868-1940), országgyűlési képviselő, erdélyi földbirtokos, az Ereklyés Országzászló megalapítója és örökös elnöke, az Országzászló mozgalom elindítója avatta fel. Dr. Urmánczy Nándor nevéhez fűződik az első hévízi állami iskola építése, az első helyi újság létrehozása, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalapítása, valamint az Országzászló-mozgalom elindítása.
Az első Országzászló 1928-ban történt felavatásán Urmánczy a következőket mondta: „Az a nemzet, mely nem bízik a maga erejében és beletörődik abba, hogy mások irányítsák sorsát, az nagyon megérett a pusztulásra. Az a nemzet, amelyik ilyen, annak meddő és szégyenteljes a jelene, és nem lesz jövője, vagy ha lesz, meg lesz pecsételve.”
Az ünnepi eseményen köszöntötték dr. Urmánczy Nándor unokáját, dr. Gortvay Istvánt. Majd Dévényiné e szavakkal zárta köszöntő beszédét: Az igazságtalanság múlandó, mi továbbra is „Hiszünk Magyarország feltámadásában!”
– Mi is az Országzászló? És mi az Országzászló mozgalom? – tette fel a kérdést Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Társaság alelnöke. Kijelentette: – A trianoni fájdalom szülte. A magyar bele nem törődés, a magyar akarat, a magyar küzdés jelképe lett szerte a hazánkban a sok félárbocra eresztett címeres lobogó. „Így volt. Így lesz!” – ezt sugallta, mondta, kiáltotta és kiáltja bele ma is a nagyvilágba. Nem nyugszunk bele! Nem, nem, soha!
Kocsis Sándor felidézte: – Budapesten, a Szabadság téren 1928. Szent István napján állították fel az első Ereklyés Országzászlót. Két év múlva Molnár Ferenc tarcali oktató állt elő azzal az ötlettel, Pest után, a fenti mintára, minden községben, településen állítsanak egy árbocot, azon a lobogót ünnepségeken, megemlékezéseken húzzák fel, majd a gyász jeleként – engedjék félárbocra. A javaslat országos mozgalommá vált. Agárdon 1936 óta állt az Országzászló, az orosz megszállásig. Sorban avatták az emlékhelyeket, melyek egységes rendszert alkottak és jelképei lettek a gondolatnak: „Mindent vissza!”
Az ötlet, a javaslat erőket mozgatott meg – mondta Kocsis Sándor. Majd így folytatta: – Rég elszármazottak ajánlottak fel szülőhelyüknek, településüknek Országzászlót. Helybéli iparosegyletek, körök, testedző klubok, nő- és asszonyszervezetek munkálkodtak, hogy mielőbb legyen emlékező- és emlékeztető zászló, és annak árboca állhasson a települések főterén. Léleknemesítő, összefogásra serkentő mozgalom bontakozott ki. Becslések szerint tizenhat év alatt mintegy ezer helyen avattak Országzászlót, mely sok helyen az I. világháborús emlékművek része lett. Pontosan tudjuk: 1941-ben avatták fel a hatszázadikat, és 1944-ben az illegitim, törvénytelen kommunista rémuralom előtt az utolsót.
A Horthy Miklós Társaság alelnöke megjegyezte: – A „felszabadító” vagy inkább országunkat gyarmati igába hajtó barbár, kegyetlen hordák külön katonai szakosztály tartottak fenn, a megszállt területek nemzeti emlékhelyeinek lerombolására. Majd ezt követően soha nem létezett, kitalált Steinmetz és Osztapenkó kapitányokról neveztek el és állítottak fel hazug emlékműveket. A helyzet ma sem sokkal jobb. Agyonhallgatják Trianont, és az országot talpra állító, sikeres és lelkileg felemelő Horthy-korszakot. Ám egy-egy ellenpélda, mint a mai, igazolja: amíg a világ világ, mindig marad a magyar kovászból.
Wittner Mária halálra ítélt szabadságharcos, az ünnepi esemény főszónoka felidézte gyermekkorát, a sárvári diákéveket, amikor először hallotta a „Nem, nem, soha” kifejezést. Már akkor tudta, miről szól ez a három rövid szó, nem csodálkozott azon, hogy Erdélyben beszélnek magyarul, hisz tudta: Magyarországot 1920-ban keresztre feszítették. Felidézte az idei csíksomlyói zarándoklat különlegességét: idén több évtized után először mehetett magyar címert ábrázoló mozdony az ezeréves határig. A találkozás, az ott feltörő sírás könnyei nagyon mélyről jöttek. Az ünnepi szónok rámutatott: – Szent István Szűz Máriának ajánlotta fel Magyarországot, s tűrhetetlen, hogy megtiltják nekünk az imádkozás lehetőségét a Szent Korona előtt. Hisz a Szent Korona a miénk, fölöttünk őrködik. Wittner Mária elárulta, minden imájában azt kéri, terítse Szűz Mária védőpalástját az egész Kárpát-medencei magyarságra. Végezetül felhívta hallgatósága figyelmét a szeretet erejére. Mint mondta, össze kell fognunk a szeretet erejével, hogy legyőzhessük a Gonoszt.
– A napjainkban oly divatos materialista világnézet szerint semmi különös nem történik ma itt: egy rúdra felhúzunk egy darab selymet. Valóban nem nagy szám – kezdte köszöntő beszédében Kónyi-Kiss Domonkos, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja. Az érettségiző fiatalember hangsúlyozta: – Mitőlünk messze kell álljon ez a szemlélet! Az agárdi Országzászló visszaállítása sokkal több ennél. Több jelentésrétege van a mai napnak. Először: ez a nap nagyon hosszú folyamat eredménye. Sokan küzdöttek évekig azért, hogy a mai felszentelés megvalósuljon. Sok időt, energiát, és pénzt áldoztak azért, hogy nemzeti büszkeségünk kicsiny darabja helyreálljon, és ismét büszkén hirdesse: soha nem adjuk fel!
Egyértelmű számunkra, normális gondolkodású magyarok számára, hogy ma nem csupán egy darab selyem egyesül ezzel az oszloppal, ma mi egyesülünk mindnyájan a határon kívül rekedt testvéreinkkel, és ami még ennél is fontosabb: a múltunkkal. Hiszen, aki ereklyés Országzászlót állít, az nem csupán a jövőbe tekint, az emlékezik is – mondta Kónyi-Kiss Domonkos. Majd így folytatta: – Emlékezik és emlékeztet egy olyan korra, amikor s Szent Koronában testet öltő Kárpát-medencei apostoli királyság még teljes erejében tündöklött. Ez az emlékmű mindenkit emlékeztet szentté avatott királyainkra, győztes hadvezéreinkre, rendíthetetlen várainkra, szűz hó fedte hegyeinkre. E való, ma inkább meseszerűnek tűnő világ sorsa a mi kezünkben van. Nekünk Szent László nem mesehős, hanem példakép. Székelyudvarhely nem csupán Wass Albert, Tamási Áron műveinek színhelye, hanem velünk élő, lüktető magyar város.
Erre kell figyelmeztessen mindenkit az itt, Agárdon felállított Országzászló. Ahogy az országban egyre több helyen húzzák fel nemzeti lobogónkat, úgy lép elő a homályból egyre több magyar hazafi, aki ősei konokságával veti meg lábát ezen a földön, Nagyapái harcaiból merít erőt, és egyre hangosabban kiáltja: Elég volt! – jelentette ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja.
Az Országzászlót L. Simon László, az Agárdi Országzászló Egylet tagja, a Magyar Írószövetség titkára, József Attila-díjas író nyújtotta át a város polgármesterének, Tóth Istvánnak, aki ígéretet tett rá, hogy azt hűségesen megőrzi. Ezt követően áldotta meg az Emlékművet Spányi Antal római katolikus megyés püspök, Páli Balázs plébános, valamint Somogyi László református vezető lelkész, és Oláh László lelkipásztor.
Az ünnepi eseményen – ahol úgy röpült az idő, hogy az ember észre sem vette –, e cikk szerzője egyik ámulatból a másikba esett. Oberfrank Pál színművész oly megrázó erővel szavalta el Dsida: Psalmus Hungaricusát, ahogy sokan még nem hallottuk. Nagy Csaba tárogató művész régi magyar dalokkal csalt elő könnyeket hallgatósága szeméből. Bara József Erdélyből meglepő magabiztossággal hódította meg hallgatóságát, míg az ifjú tizenéves Varga Kornél István megrendítően fiatal korával és átélő képességével kápráztatta el az ünnepség résztvevőit. József Attila több évtizedig letiltott: Nem! Nem! Soha! című versét szavalta. Álljon itt végezetül néhány sor e versből, hogy ne csak Agárdon, de az egész Kárpát-medencében élő magyarság higgyen újra Magyarország feltámadásában: „Ha eljő az idő – sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel. Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!”
Frigyesy Ágnes – HunHír.Hu