Csaknem 25 ezer négyzetméternyi területet cserél ki Magyarország és Ausztria a Vas megyei Pinka- és Csík-patak térségében ez év márciusában. Sajnálatos módon az illetékesek elfeledkeznek azokról a jeles eseményekről, amelynek következtében a trianoni határok korrekciója a Pinka völgyében már 1923-ban megtörtént. A mostani határkiigazítás sem feledtetheti a visszatért települések egykori lakóinak hőstettét.

A CENA Hírügynökség beszámolója szerint a két ország 2002. április 8-án kötött államközi szerződést a határok kiigazításáról, amelyet a Magyar Országgyűlés is jóváhagyott még ugyanebben az évben október 31-én.

A trianoni határok megállapításánál a két ország között bizonyos szakaszokon a patakok közepét, vagy sodorvonalát jelölték meg határvonalként – nyilatkozta a CENA Hírügynökségnek Gál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízkár-elhárítási Osztályának vezetője, majd így folytatta: időközben azonban a meder természetes módon, vagy mesterségesen elmozdult és ezért van szükség a határok kiigazítására. A csere egyébként nem jelentős, mindössze patakpartokról van szó és nem érint sem lakott, sem mezőgazdasági területeket.

Az osztrák-magyar szakaszon egyébként már volt egyszer határkiigazítás, akkor a Lapincs- és a Bozsok-patak mederváltozásai miatt kellett megváltoztatni az államhatárt – jelezte Gál.

A vízügyi illetékes azt jól tudja, hogy Magyarország megcsonkításakor nagyon sok területrészünkön jelölték meg határvonalként a félig elszakított folyók, patakok közepét vagy sodorvonalát. Arról viszont nem tesz említést a szakember, hogy a Pinka völgyében az ottaniak aktív közreműködésével már 1922-ben sikerült megváltoztatni a trianoni határokat, és az országban elsőként Nyugat-Magyarország gyarapodhatott régi-új területrészekkel és a magyar földhöz visszatért honfitársakkal.

Népfelkeléstől a visszacsatolásig

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés kimondta, hogy a vesztes Magyarország területéből a vele szövetséges Ausztria is részesülhessen. Az osztrákok elfogadták a békeszerződés azon határozatát, hogy a nagy-magyarországi területekből csaknem négyezer négyzetkilométer osztrák fennhatóság alá kerülhessen, több mint háromszázezer lakossal. A trianoni békediktátum követelésének teljesítése azonban a nyugati végeken spontán ellenállásba ütközött. A területcsökkentéssel való szembenállás népfelkeléssé alakult, amelynek csúcspontjaként az osztrákokkal szemben álló erők felkelő-parancsnokság alá rendeződtek. A Sopron környéki Ágfalvától egészen a Vas vármegyei Felsőőrig fellángoltak a harcok, így az eredetileg meghatározott 1921. augusztus 29-ei területátadást nem tudták végrehajtani.

A felkelő-parancsnokság létrehozta az úgynevezett Lajta Bánságot, vagyis az Ausztriától és Magyarországtól független államot. Vezetője a sokak által vitatott személyiségű Prónay Pál volt, aki a magyar állam területének megtartásáért vette fel a harcot. Nemzetmentő hazafias szándékához nem férhet kétség. A vörös terror elleni küzdelme miatt támadják, és azért, mert rendet próbált teremteni a Lenin-fiúk által megszállt tanyavilágban. Éppen itt az ideje, hogy személyét rehabilitálják, s ő, és az általa vezetett Rongyos Gárda tevékenysége a magyar történelem legszebb lapjaira kerülhessen.

A magyar kormány békés szándékát az is jelezte, hogy a probléma diplomáciai megoldására törekedett. Az osztrák és a magyar kormány illetékesei 1921 októberében Velencében vitatták meg a területrendezéssel kapcsolatos kérdéseket. A magyar fél ígéretet tett arra, hogy kivonja a felkelőket az osztrákoknak ítélt régi magyar országrészből. Cserében az osztrákok elfogadták, hogy decemberben Sopronban és a környező nyolc községben népszavazást tartsanak a hovatartozás kérdéséről. Jegyzőkönyvben rögzítették azt is, hogy az osztrákoknak átadott területeken pontosan jelöljék ki a két ország határait, és az immár általuk felügyelt területrészeken, a határ öt kilométeres körzetében a lakosságot is kérdezzék meg az esetleges visszacsatolásról.

A tárgyalópartnerek betartották szavukat, és 1921 novemberében Sopron és környéke kivételével megtörtént a területátadás. A népszavazás eredménye közismert, Sopron lakosságának 72 százaléka nyíltan megvallotta magyarságát. A jegyzőkönyv utolsó záradékának teljesítése 1922 januárjában kezdődött meg. Az úgynevezett határmegállapító bizottság, amelybe Ausztria, Magyarország, Japán, Olaszország és Anglia egy-egy képviselőt delegált, a határ menti falvak lakosait kérdezte meg. Az idegen szuronyok árnyékában több, jobbára német és horvát nemzetiségű település tett hitet magyarsága mellett, így 1922 szeptemberében a Népszövetség döntött a magyarságukat valló községek visszacsatolásáról. A HunHír.Hu birtokában lévő, szombathelyi jegyzőkönyvmásolat tanúsága szerint az elcsatolt Kisnarda, Nagynarda, Alsócsatár, Felsőcsatár, Németkeresztes, Magyarkeresztes, Olmód, Szentpéterfa, Horvátlövő és Pornóapáti települések 1923-ban végérvényesen magyar közigazgatás alá kerültek.

G. Kirkovits István – HunHír.Hu