Ránkai hadnagya, a kerczai határőrparancsnokra várnak a helyi kocsmában. Az öreg Pongrácz fölhörpinti borát, amikor meglátja az ismerős arcot. A fejek összebújnak, s valami készül az őrségi levegőben. Itt vannak a szerb megszállók, elcsúsztatták a határt, veszélyben a haza. Nem, nem soha! szakadt föl a fohász a zilált lelkekből. Aztán puskadörrenés hallatszik, a jugoszlávok takarodnak. Szomorócz pár órára ismét magyar fennhatóság alá kerül.
Zsiga Tibor, a történelemtudományok kandidátusa, a trianoni békeszerződés következményeit kutató szombathelyi történész szerint az első világháborút lezáró békediktátum a jugoszlávmagyar határt a mostani Kercaszomor térségében húzta meg. Az egykoron még külön településnek számító Kercza a magyar oldalon maradt, míg az előrenyomuló jugoszláv hadsereg megszállta a falutól nyugatabbra fekvő Szomoróczot. A helybeliek nem akartak belenyugodni a megalázó helyzetbe, és mint sokan a nyugati végeken, ők is saját kezükbe vették sorsuk alakítását. A kerczai határőr-kirendeltség parancsnoka, Ránkai hadnagy 17 határőre, önkéntesek, valamint a szomoróczi Ábrahám Lajos, Császár Antal, Horváth Sándor, Ingiszi Ferenc, Kulcsár Antal, Papp József, Papp Sándor, idősebb Pongrácz Antal, ifjabb Pongrácz Antal, Pongrácz Dániel és Pongrácz Ferenc megrohamozták az elnyomókat. Eldördültek a puskák, a jugoszlávok a fejvesztett menekülésben hátrahagyták fegyvereiket is. Szomorócz visszatért az anyaországhoz.
A váratlan siker, az öröm és a felszabadultság percei nem bizonyultak tartósnak. Hamarosan visszatértek az ellenséges katonák, a magyar oldalon pedig engedély nélküli akcióiért leváltották tisztségéből Ránkai hadnagyot. A hozzá csatlakozó szomoróczi férfiakra ezután szomorú sors várt. A jugoszlávok letartóztatták, és a már a fennhatóságuk alatt lévő Muraszombatra szállították őket. A szerencsétlen férfiakat az ottani fogdában kegyetlenül megverték, éheztették, kínozták. Többhetes sanyargatás után bírói ítélet nélkül aztán hazaengedték őket.
Szomorócz visszatér
Zsiga Tibor megállapította, a két település lakóinak fegyveres akciója mégsem volt hiábavaló, hiszen 1922-ben az úgynevezett határmegállapító bizottság Szomoróczot visszajuttatta Magyarországnak, és a területbitorlóknak ki kellett vonulniuk. A hős településen 1922. február 9-én tehát ismét kitűzték a piros-fehér-zöld zászlót. A szovjet megszállásig, vagyis 1945-ig minden évben a visszacsatolás napja volt a legnagyobb ünnep a két faluban. Az első évforduló alkalmából 1923-ban emlékharangot állítottak a következő felirattal: A jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerzette Szomorócz lakossága 1922. évben . Hodosy Lajos református és Horváth Ferenc katolikus lelkipásztor szentelte fel ünnepélyes keretek között. Helyi adományozásból még 1877-ben építettek egy kisebb méretű haranglábat, amelyhez teherbírásának megfelelően kis méretű harangot vettek. Az első világháborús események alatt a magyar hatóságok ezt elrekvirálták. Az 1923 óta naponta megcsendülő harang jelzi az Őrség nemes őrt állói leszármazottainak bátorságát, helytállását vallja Zsiga Tibor.
Ugyancsak a szomorócziak megemlékezését szolgálta a község és Kercza közötti rövid távolságon a kis patak hídjánál felállított emlékoszlop is. Tisza István miniszterelnök meggyilkolása után, a tisztelet kifejezéseként emlékfát ültettek e helyre. Ennek tövéhez helyezték az egy méter magas faoszlopot. Ferdén levágott felső lapján lévő fémtábla szintén a jugoszláv megszállásból való visszatérést örökítette meg. A két falu megpecsételte közös sorsát, s 1942-ben Kercaszomor néven egyesült.
A kommunista diktatúra idején tilos volt megünnepelni mindent, ami a zivataros múltunk dicső tetteire hívja fel a figyelmet, ami hazafi, ami a trianoni területrablás elleni hősis helyállás egy-egy epizódjára emlékeztet. Most, a rendszerváltozás után tizenkettő, a keserű elhallgattatás után ötvenhét évvel Kapornaky Sándor polgármester vezetésével Kercaszomor hazafias képviselőtestülete rehabilitálta a régi nagy napot. Kibővített emlékülésükön arra kérték a Vas megyei közgyűlést, a jelenleg 276 lélekszámú település megkaphassa a Communitas Fortissima, vagyis a legbátrabb község megtisztelő címet. Ugyanitt mutatta be Szervátiusz István szobrászművész azt az emlékműtervezetét, amely a magyar nemzet és egyben az Őrség népművészetének motívumait felhasználva kívánja megörökíteni az országban szinte egyedülálló hősies helytállást. Az alkotást várhatóan augusztus elsején, a felkelés 82-ik évfordulóján tartandó ünnepségen adja majd át ünnepélyes keretek között Kercaszomor lakosságának Kapornaky Sándor. A jeles eseménykor tüntetnék fel a Communitas Fortissima címet a község szintén Szervátiusz István tervezte címerében, amelyet ekkor helyeznének el méltó helyére.
Az emlékeztető történelem
A második világháborút lezáró trianoni békeszerződés kimondta, hogy a vesztes Magyarország területéből a vele szövetséges Ausztria is részesülhessen. Az osztrákok elfogadták a békeszerződés azon határozatát, hogy a nagymagyarországi területekből csaknem négyezer négyzetkilométer osztrák fennhatóság alá kerülhessen több mint háromszázezer lakossal. A trianoni békediktátum követelésének teljesítése azonban a nyugati végeken spontán ellenállásba ütközött. A területcsökkentéssel való szembenállás népfelkeléssé alakult, amelynek csúcspontjaként az osztrákokkal szemben álló erők felkelő parancsnokság alá rendeződtek. A Sopron környéki Ágfalvától egészen a Vas vármegyei Felsőőrig fellángoltak a harcok, így az eredetileg meghatározott 1921. augusztus 29-ei területátadást nem tudták végrehajtani. Ennek ellenére a magyar kormány egyezségre törekedett az osztrákokkal.
Békés szándékát az is jelezte, hogy a probléma diplomáciai megoldására törekedett. Az osztrák és a magyar kormány illetékesei 1921. októberében Velencében vitatták meg a területrendezéssel kapcsolatos kérdéseket. A magyar fél ígéretet tett arra, hogy kivonja a felkelőket az osztrákoknak ítélt régi magyar országrészből. Cserébe az osztrákok elfogadták, hogy decemberben Sopronban és a környező nyolc községben népszavazást tartsanak a hovatartozás kérdéséről. Jegyzőkönyvben rögzítették azt is, hogy az osztrákoknak átadott területeken pontosan jelöljék ki a két ország határait, és az immár általuk felügyelt területrészeken, a határ öt kilométeres körzetében a lakosságot is kérdezzék meg az esetleges visszacsatolásról. A tárgyalópartnerek betartották szavukat, és 1921. novemberében Sopron és környéke kivételével megtörtént a területátadás. A népszavazás eredménye közismert, Sopron lakosságának 72 százaléka nyíltan megvallotta magyarságát. Sopront azóta a hűség városának nevezik.
A jegyzőkönyv utolsó záradékának teljesítése 1922. januárjában kezdődött meg. A határmegállapító bizottság, amelybe Ausztria, Magyarország, Japán, Olaszország és Anglia egy-egy képviselőt delegált, a határ menti falvak lakosait kérdezte meg. Zsiga Tibor megfogalmazása szerint az idegen szuronyok árnyékában több, jobbára német és horvát nemzetiségű település tett hitet magyarsága mellett, így 1922. szeptemberében a Népszövetség döntött a magyarságukat valló községek visszacsatolásáról.
Az eredeti egyezségnek megfelelően Rőtfalva (Rattersdorf) és Rendek (Leibing) is Magyarországhoz tartozott volna. Osztrák kérésre viszont Ólmódot és Szentpéterfát csatolták vissza hazánkhoz. Szentpéterfa az osztrák megszállás alatt három alkalommal is kinyilvánította magyarágát és nemzetszeretetét. Címerében és bélyegzőiben is viselhette a Communitas Fidelissima, avagy a leghűségesebb község megnevezést.
Kercaszomorhoz hasonló fegyveres ellenállásra a megcsonkított hazában Balassagyarmat városa vállalkozott 1919. január 15-én. Ők is katonai erővel űzték ki a megszálló csehszlovák katonaságot. Cselekedetéért Balassagyarmat megkapta a legbátrabb város, a Civitas Fortissima kitüntető címet.
A kercaszomoriak békés, baráti kapcsolatokat ápolnak a szomszédos Szlovénia környékbeli lakosaival. Nem azért ragaszkodnak a legbátrabb falu kitüntetésért, mert területi igényük van a határ túlsó oldalán élőkkel szemben. A normális együttéléshez viszont szükségeltetik, hogy az embernek ne kelljen elrejtenie a múltbeli dicsőség egy-egy meghatározó epizódját. A haza- és a nemzetszeretet kifejezése ebben a globalizált világban a legfontosabb, hiszen csak úgy lehet itt élni Európában, ha minden eszközzel ragaszkodunk, kifejezzük és ki is mutatjuk magyarságunkat. Ezeket az állampolgári kezdeményezéseket, a történelemóvó fellépéseket csak egy valami vetheti vissza: ha a kísértet újra beárnyékolja az őrségi erdőket, ha az idegenek érdekében harsona szól, és nem nekünk kondul meg a kercaszomori harang.
2002. április 14.
G. Kirkovits István