Az elbutított társadalom helytelen, megalázó, elfogadhatatlan választ adott a jelen nagy kihívására. A milliókból megmaradt másfél millió, és ez is osztódhat tovább, mert akárhogyan is nézzük, 5-600 ezerre tehető azoknak a száma, akik tudatuk, ismeretanyaguk teljes birtokában hazafias szemléletet vallva húzták be az ikszet. Félmillió ember jelenti Magyarországon azt a biztos hátteret, amely a magyar történelmi múlt jogfolytonosságát szeretné elérni, és soha nem nyugszik bele a nagyhatalmak vérlázító döntéseibe.
Kérdezhetnénk, sok-e ez, vagy kevés a jelenlegi körülmények között, amikor minden külső és belső tényező azt mutatja, hogy olyan irányba szaladt el az ország, amely még a véres kommunista diktatúra idején sem lehetett meghatározója.
A közöny, az ostobaság, az olcsó egyéni érvényesülésvágy, a széttépett családmodell, a mások, az idegenek, bizonyos kisebbségek rekordméretű pozitív diszkriminációja, az egyértelműen világpolgár-szemlélet agyba sulykolása, az értékek elvetése, a fecsegő üres felszín előretörése sokkal erőteljesebben vetíti elő a nemzethalál vízióját, mint akármilyen felülről irányító, az embert sárba tipró hatalom.
A legszomorúbb az egészben az, hogy a tisztességes, jó szándékú erdélyi, délvidéki honfitársaink is első reakciójukban az összmagyar ellen fordulnak, és most természetesen nem gágognak a különféle liberális szócsövek, hogy minden embert saját értéke alapján kell megítélni. Sunyít a hatalmon lévő kisebb politikai erő, amely kezdetektől fogva ellenezte a lelki nemzetegyesítést, tűzzel-vassal irtotta annak még gondolatát is. Most nem emeli fel szavát, hogy a jelenlegi határainkon túlról egyformán szidnak minden magyart. A várakozás fokozta izgalmak, majd a lelket tépő csalódás tükrében sajnos ez érthető, és bizony hónapok kellenek, amíg valamilyen szinten megnyugszanak a kedélyek, de egyelőre biztos nem lesz úgy mint régen volt.
A délvidéki, az erdélyi hivatalos vezetők vérmérsékletük és politikai kapcsolatuk függvényében foglalnak állást, Kaszáék, illetve Markóék nem a havert, nem a barátot és csendestársat, a szociál-liberális koalíció vezetőit, annak gyilkos aknamunkáját marasztalják el, hanem ők is hagyják, hogy a magyarság elleni hangulat fokozódhasson. Egy jelenlegi határainkon túli vezető látott tisztán, a horvátországi magyarok képviselője, aki feketén-fehéren ki is mondta: a kormány hazaáruló magatartását tartja a referendum érvénytelensége fő okának, és soha meg nem bocsátandó bűnéül rója fel azt a politikai magatartást, amellyel éket vágott a magyar közé históriánk egyik legszégyenteljesebb epizódját produkálva.
A népbutítás, a tömegkommunikációs szennyárasztás, a csak egy irányba húzó média, a tömegmanipuláció egyelőre kimossa Gyurcsány, Hiller és a szabad demokrata törzsfőnökök mocskos lepedőjét, de a történelem ítél. Egyszer majd a KISZ-vezér miniszterelnök, a semmiből előjött pártfőnök, s az egész liberális bagázs a magyar múltidézés szemétdombjára kerül. Mert ott a helye azoknak, akik visszaélve hatalmukkal, lehetőségükkel, még az utolsó megerősíthető érzelmi szálat is elvágták az itt ragadtak és az elszakítottak között. Mindennek az alapja az, hogy kell valakinek ez a megcsonkolt ország, mert azért tépték le 84 évvel ezelőtt vonalzóval testrészeit, hogy előkészítsék a helyet az idegeneknek. Nekik pedig nem érdekük, hogy eleven legyen az összeköttetés a fővárostól hatszáz kilométerre élőkkel, hogy legyen valami lelki-érzelmi-szellemi összetartozás-kifejezés. Arra játszanak, hogy a szétszeletelt kicsi országban az egymással marakodók élet-halál harcának következményeképpen a pozíciókban csak ők maradhassanak, a többiek meg jók lesznek szolgának, robotnak.
Mintha gonosz, bűnös politikai-stratégiai boszorkánykonyhában főzték volna ki az egészet. Magyar gyűlöli most a magyart, székelyt, és fordítva, s az egész helyzet előidézői nyugodtan hátradőlhetnek foteljeikben. Nem szól a hang, nem zúg bele az éjszakába, kik tervelték ki, kik hajtották végre mindezt, kik mérgezték meg az agyakat és kuszálták össze a szálakat, csak a kisember morog a kisemberre.
Újra kell kezdeni úgy, hogy minden igent mondó egyben egyszemélyes agitátor, és elmondja a csalódottaknak, megvezetetteknek és eltaszítottaknak, hogy játékszer lett itt is és ott is a magyar, mert csak gondolja, hogy ő dobja a kockát, noha valójában ő a kocka maga.
2004. december 07.
G. Kirkovits István