Újvidéki kollégiumot avattak

2016. november 18. 14:22

Hunhír.info

A kollégium mindig közösség, amely nemcsak alvó- és étkezési helyet biztosít, hanem az egyetem idején otthont ad, őrzi és használja a magyar nyelvet, a kultúrát és az identitást, amely összeköt és összetart - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Újvidéken, ahol felavatta a helyi Apáczai Diákotthon új épületszárnyát.

A miniszter örömének adott hangot, hogy bővült a magyar nyelvű felsőoktatási kollégiumi helyek száma abban a városban, ahol a becslések szerint 600-800 diák tanul magyar nyelven valamely felsőoktatási intézményben. Hozzátette, hogy egyelőre itt még nincs túl sok magyar nyelvű tanulási lehetőség, de hamarosan bővül a magyar felsőoktatási intézmények száma, Szabadkán a Szegedi Tudományegyetem nyit kihelyezett tagozatot. Emlékeztetett arra, hogy Szabadkán, Zomborban és Zentán a magyar felsőoktatási intézmények már nyitottak kihelyezett oktatási központokat.

Magyarország szívesen támogatja az olyan intézményeket, amelyek célja a magyar oktatás, a kultúra és az identitás megőrzése. Mint fogalmazott: gratulál azoknak, "akik építik, erősítik a magyar közösséget, mert ebben van a jövőnk, és ha azt tartjuk meg, ami a miénk, akkor gyarapodni is fogunk, és ez a kollégium ennek a gyarapodásnak a jele".

Az Apáczai Diákotthon új épületszárnyának létrehozását a magyar kormány támogatta, és a kollégium fenntartását már az 1999-es alapítástól kezdve segíti. A kollégium egyházi, alapítványi fenntartású.

Kiemelte, hogy az oktatás, a kultúra, a nyelvmegőrzés támogatása mellett Budapest most már gazdasági támogatást is tud nyújtani a délvidéki magyarságnak, a magyar gazdaságfejlesztési programra 50 milliárd forintot különítettek el.

Az emberi erőforrások minisztere aláhúzta: erős magyar érdekképviseletre van szükség a Vajdaságban, Budapest pedig az összefogás pártján, valamint azok mellett áll, akik a legszélesebb körű összefogást tudják megteremteni. Jelen esetben ez a Vajdasági Magyar Szövetség - részletezte a tárcavezető.

Ünnepi beszédében Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormánynak azt kell támogatnia a határon túl, amit az ott élők fontosnak tartanak. Ha pedig a közösség tagjai nem értenek egyet abban, hogy mit kell támogatni, a magyar kormánynak az ott élőkre kell bízni a nézetkülönbségek elsimítását.

A miniszter felhívta a figyelmet a Makovecz-ösztöndíjprogramra, amelynek célja az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér megteremtése azáltal, hogy segíti a külhoni magyarok tanulmányait a környező országokban. Elmondta: a program lehetővé teszi, hogy az intézmények egymás között egyezzenek meg, és ne Budapesten keresztül kelljen megvalósítani a kommunikációt.

Balog Zoltán pénteken a szintén magyar diákok számára létrehozott Európa Kollégiumban tart előadást az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, majd Szabadkán Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, valamint Hajnal Jenővel, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnökével tárgyal.

Hunhír.info - MTI

© HunHír.info - www.hunhir.info