A hazaárulók szerint a kormány üzent hadat a gyarmattartóknak, nem pedig fordítva

2012. április 18. 17:17

Koldus Kálmán - Hunhír.info

Az MSZP szerint a kormány hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával, világossá téve, hogy nincs benne kompromisszumkészség, nem akar hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Ilyen csak Abszurdisztánban létezik. Természetesen nem tekintünk el az Orbán-kormány jogos bírálatától azokban az esetekben, amikor tényleg nem úgy teljesít, ahogy azt mi elvárnánk tőle, de hogy létezhessen Magyarországon egy olyan politikai erő amely nyíltan és arcátlanul az idegen gyarmatosítók kegyeit keresve az ő szekerüket tolja, úgy gondoljuk, példa nélküli az egész világon.

Naponta szembesülhetünk azzal, hogy az európai gyarmatosítók a Magyarországot is megszereztük jelszó további gyakorlatba ültetésével hogyan akarják padlóba döngölni, ellehetetleníteni és megfojtani a Trianon által egyszer már keresztre feszített, atomjaira hullott kis országot és ennek ellenére léteznek olyan politikai erők, s ráadásul a parlamentben, akik nem az ország érdekeit veszik figyelembe, és azt próbálják képviselni, hanem az idegen gyarmatosítók és rabszolgatartók szolgálatába állnak.

A Gyurcsány-féle degeneráltak panaszkodni futkosnak az európai szervezetekhez, az SZDSZ utódpártja magyargyűlölő pedofil zsidókat hív meg díszvendégnek rendezvényeire, a bolsevikok és judeobolsevikok mai napig létezhető örökösei pedig direkt összekeverve a tényállásokat, azokat vádolják hadüzenettel, akik, s rajtuk keresztül az ország, nap mint nap csak ultimátumot, fenyegetést, parancsokat, követeléseket kap, elszenvedve a megaláztatást, a kigúnyolást, a semmibe vételt és lesajnálást.

A Demokratikus Ellenzéknek hazudott hazaárulók bandája mindent elkövet azért, hogy visszatérjenek az imádott gyurcsányi "békeidők", amikor a csahos magyar proli és kormánya tálcán kínálta a Szent Korona tulajdonát az idegen hódítóknak és az új honfoglalóknak.

© HunHír.info - www.hunhir.info