2010. október 27. 14:11
Ifj. Tompó László - Hunhír.infoAz 1759. október 27-én a bihari Érsemjénben született Kazinczy Ferenc irodalomtörténet-írásunkban- és oktatásunkban ma is sokak bálványa, köszönhetően szabadkőműves működésének, a Martinovics Ignác-mozgalom támogatásának, anélkül azonban, hogy életművét tüzetesen ismernék.
Egyes kortársai, mint a költő-író és irodalomszervező Kis János, Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Fáy András a „széphalmi mester”-t vezérüknek tekintették, míg mások, nem is kevesen, leginkább a Révai Miklós (1749-1807) költő-nyelvész és Somogyi Gedeon nyelvész (a „Mondolat – a nyelvújítás anti-szótára” című gúnyirat szerkesztője és kiadója) köré csoportosultak már korántsem tartották ítéleteit tévedhetetleneknek, sőt ellenkezőleg úgy látták, újításaival inkább megosztja költőinket, íróinkat, eleve tévesnek ítélve minden övétől eltérő szó- és stílusteremtő törekvésüket, ezért végső soron inkább nyelvrontónak, mintsem nyelvújítónak tekintették.
A szép legendák azonban halhatatlanok, így lehetséges, hogy például működése székhelyét, Széphalmot tekinti a legtöbb irodalomkritika mindmáig kora magyar irodalmi központjának, elfeledve, hogy hozzá hasonló irodalmi központok akkortájt már Kárpát-medence szerte voltak.
Kor- és irodalomtörténeti jelentősége nem költészetének, hanem prózai műveinek van (Az én életem, Fogságom naplója, Pályám emlékezete, levelezése), melyekből egyértelműen kiderül politikai hovatartozása, szabadkőművességhez való kötődése, mindazon mozgalmak hol nyílt, hol burkolt támogatása, melyek (amint ez kiderül Eckhardt Sándor kitűnő tanulmányából (A francia forradalom eszméinek hatása Magyarországon, 1924), vagy Concha Győzőéből (A kilencvenes évek reformeszméi és előzményeik, 1885)) a francia forradalom egyértelműen keresztény- és nemzetellenes törekvéseit magukévá tették.