Jön Zelenszkij, megy Kárpátalja kormányzója

2019. április 23. 12:12

Hunhír.info

Benyújtotta lemondását a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke – adta hírül az MTI kárpátaljai hírportálok alapján. A kormányzó hivatalos honlapján közzétett felmondás szövege szerint a jelenleg szabadságon lévő Hennagyij Moszkal maga kérte a felmentését Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöktől.

A kormányzó 2015 júliusától töltötte be a tisztséget, a vasárnap befejeződött ukrán elnökválasztás idején Porosenko kárpátaljai kampánytörzsét irányította. A megyében a választás mindkét fordulójában országosan a legalacsonyabb részvételt mérték, és mindkétszer Volodimir Zelinszkij megválasztott ukrán elnök nyerte a voksolást.

Az uzhorod.net.ua ungvári hírportálon megjelent interjújában Hennagyij Moszkal, aki az elmúlt években – sokszor Kijevvel is szemben – következetesen kiállt a kárpátaljai magyarság mellett, azt mondta, nem tartja tragédiának az elnökválasztás eredményét. Tragédiát az emberek megalapozatlan elvárásai jelentenek majd. A kárpátaljai helyzetről azt mondta, nem emlékszik a jelenlegihez hasonlóan nehéz évre, hiszen a 76 százalékban dotált megye idén még alig kapott valamit a központi költségvetésből.

© HunHír.info - www.hunhir.info