Száz éve hunyt el Ady Endre

2019. január 27. 15:13

Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. Ha voltak olyan költőink-íróink, akik végzetesen megosztották a közvéleményt, ő mindenképpen közéjük tartozott. Kié, kiké is volt?

E lényegi kérdésre kíván megfelelni e sorok írójának negyedik, „Ady tévedései és igazságai” címmel minap megjelent könyve. Ajánlásául álljon itt fülszövege:

„Új időknek új dala vajon-e munka, melyet kezében tart a kedves Olvasó? Igen is, meg nem is. Ady Endre és az Ady-kultusz tárgyilagos, de mégsem szenvtelen értékelése terén mégis páratlanul úttörő e szerény kötet a Szatírarcú megszépülésének centenáriumán. Ady tragédiája és a magyar nemzet tragédiája kölcsönösen tükröződtek egymásban, és mindkettő legmélyebb gyökere önmagában volt. Ady halott szívét – kérésének megfelelően – ahhoz kell elküldeni, hogy mérlegre tegye, akihez a legrosszabb volt. A legrosszabb pedig ahhoz volt, akit Jézus Szentséges Szívének ünnepén keresztre feszítettek: Magyarországhoz. A mérlegre tekintve pedig mérleget von az Ős-Kaján megmérgezett vértől elhalt szívéről. A mérleg pedig nem feltétlenül pozitív.

Leszámol a szerző azzal a hamis, Ady által is sugallt képpel, hogy a „zseninek” – úgymond – minden szabad. A „l’art pour l’art” hamis dogmája darabokra zúzatik, miszerint a művészi forma a tartalomtól elválasztva értékelhető, értékelendő és mintaadó lehet. Az igaz és a jó tengelyétől elszakított gyümölcs elrothad, bármennyire is „szemre szép és tekintetre gyönyörű”, evése mégis halálos. Bousset püspök örökérvényű maximája a Hortobágy poétájának új dalaira is igaz: „Pulchra, nova, sed falsa!” Igen. Nem minden hamis ma, csak az, amit mondott az önkoronázott „zseni” a „zsenialitás” rombolási jogáról, s amit a „zsenialitás” spongyáját markolók sem moshatnak le, s írhatnak át, mintha Ady a „miénk lenne”, kit „át nem engedhetünk azoknak”, akikhez tartozónak mindhalálig vallotta magát a rombolás táltosa.

Ifj. Tompó László művének igazságkereső sorai lehetővé teszik, hogy a kritikátlan, vagy csupán kvázi-kritikus Ady-rajongástól megszabadulva kigyógyuljunk az önsorsrontó, „nekünk Mohács kell” vérmérgezéséből, mely a trianoni Mohácshoz vezetett. Igen. Ki kell mondani: irodalmunk mohácsi tragédiája Ady költői-írói hagyatéka. Azonban legyen ezen irodalomtörténeti összegzés Kisfaludy Károly szellemében csupán a múlt elrettentő példája, viruljon a méla-vágytól kínzott Nagyszemű Legény vérmérgezéstől halt gyásztér-szíve az örök békességben, s valljuk a magyar költészet feltámadásába vetett hittel: „El! ti komoly képek! Ti sötétség rajzati, félre! // Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után, // Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most, // S égve honért bizton nézzen előre szemünk, // És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, // Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!”

(Szász Péter)

„Ifj. Tompó László e kötetével tisztázza és helyre teszi az évszázados Ady-vitát, mind irodalmi, mind eszmetörténeti szempontból. Mostantól kezdve a szakirodalom számára megkerülhetetlenek a megállapításai. A téma kutatóiként köszönjük munkáját, amellyel megvilágosította az Ady-értékelésnek az Ady-kultusz által eddig tudatosan homályban hagyott területeit.”

(Raffay-Vastag Andrea, Raffay Ernő)

A könyv megrendelhető kiadójától, Molnár Zoltántól (06 20 448 8699, E-mail: molzol0330@freemail.hu). Ára 2000 Ft.

© HunHír.info - www.hunhir.info