Kilép a Jobbikból Volner János

2018. október 16. 18:19

Hunhír.info

Volner János a Jobbik etikai bizottságának ülése előtt jelentette be döntését – az ellene indult eljárást koncepciósnak tartja. A politikus azt is mondta, eddig próbálta fékezni a Jobbikon belüli értékrendi válságot, ahogy azt is, hogy szennyes ügyek a pártból kikerüljenek, de ezt mostantól befejezte. Az alelnökkel tart két országgyűlési képviselőtársa, Apáti István és Fülöp Erik is. A politikus jelezte, bár párttagságukról is lemondanak, parlamenti mandátumukat mindhárman megtartják.

„Én magam éppen ezért úgy döntöttem, hogy megelőzve ezt a 18 órakor kezdődő eljárást, én magam lemondok a párttagságról és kilépek a pártból. A mai nappal számomra, mint ahogy nagyon sok hozzám kötődő ember számára a Jobbik elesett, a nemzeti ügy képviselete a Jobbikon belül elveszett. Úgy nemzeti ügyeket képviselni, hogy időközi választásokon segítünk Gyurcáasny Ferenc pártjának, nyerni nem lehet” – nyilatkozta.

Az alelnökkel tart két országgyűlési képviselőtársa, Apáti István és Fülöp Erik is. A politikus jelezte, bár párttagságukról is lemondanak, parlamenti mandátumukat mindhárman megtartják.

© HunHír.info - www.hunhir.info