Nemzetközi vizsgálatot követel az Arab Liga a gázai véres összecsapások miatt

2018. május 17. 19:01

Hunhír.info

Nemzetközi vizsgálatot követelt az izraeli csapatok által a Gázai övezet határán tüntető palesztinokkal szemben elkövetett "bűncselekmények" feltárására Ahmed Abul-Geit, az Arab Liga főtitkára Kairóban, a szervezet csütörtökön tartott rendkívüli ülésén.

Az Arab Liga tanácskozását Szaúd-Arábia kérésére hívták össze, hogy megvitassák „a palesztin néppel szembeni izraeli agressziót”, illetve az Egyesült Államok döntését, hogy átköltöztette nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.

„A nemzetközi jog és legitimitás súlyos megsértését látjuk abban, hogy az Egyesült Államok átköltöztetette nagykövetségét a megszállt Jeruzsálembe” – jelentette ki Geit.

Az Arab Liga főtitkára egyben elítélte a fegyvertelen palesztinokkal szemben alkalmazott erőszakot. Izrael ezzel szemben azzal indokolta a beavatkozást, hogy a katonák a bevett protokoll szerint jártak el, megakadályozandó a palesztinok áttörését a határkerítésen.

Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter olyan javaslattal állt elő az ülésen, hogy az amerikai nagykövetség áthelyezése miatt az arab államok hívják vissza nagyköveteiket az Egyesült Államokból.

„Nincs semmi kivetnivaló abban, hogy az arab országok együttesen konzultációra visszahívják fővárosaikba washingtoni nagyköveteiket” – emelte ki Malki a televízióban élőben közvetített tanácskozáson.

A palesztin tárcavezető szerint az Arab Liga tagállamainak be kellene kéretniük az országaikban akkreditált amerikai nagyköveteket is, emlékeztetésül számukra, hogy az arabok elutasítják az Egyesült Államok diplomáciai képviseletének áthelyezését Jeruzsálembe.

Malki emlékeztetett: az Arab Liga korábbi tanácskozásai alkalmával megállapodtak abban, megszakítják diplomáciai kapcsolataikat azokkal az országokkal, amelyek Jeruzsálembe költöztetik nagykövetségeiket.

mti

© HunHír.info - www.hunhir.info