Magyarnak lenni a Kárpát medencébe
Beleszülettünk kérdezetlenül e gazdag örökségbe
Nem kis feladat ez a határon kívül
Ránk naponta nagy nyomás nehezül

Teher vagy áldás számunkra, kirekesztettek
Kik csak ismernek itt irigyelnek s félnek
Számunkra nincs más tisztes választás
Büszkén viselni sorsunk itt hivatás

A Fennvaló akarta, hogy így legyen
Itt adott hazát s otthont a földkerekségen
Más népek is épphogy csak megtűrnek
Terjeszkednek rovásunkra ha tehetnek

Nehéz idők várnak még a külhoni magyarra
Gyűlnek még sötét felhők számunkra
De vállaljuk méltón a ránk szabott sorsunk
Vállaljuk, hogy itt örökre megmaradunk

Mit tehetnénk, büszkélkedünk méltán vele
Hogy ide teremtett az Isten e szülőföldre
Nap mint nap meg kell küzdeni érte
Annál édesebb annak levegője, vize

Összetartva megmaradni itt évezredes parancs
Elűzni nem tudnak, mert e nép kitartó, makacs
A gyengéje áthull a rosta nagy likán
De aki megmarad, méltó hozzád sorsvert szülőhazám

Csíkszereda, 2001. V. 7.

Mondd el nekem! Mit jelent számodra magyarnak lenni?
Elfásult érzések közt álságos esendben tudsz-e még lüktetni?
Bánt-e vagy közömbös a cinikus báj, mely rád vigyorog?
S kimondod vagy tagadod a mondatot: Magyar vagyok!

Mondd el nekem! Mit jelent számodra itt élni?
Kilóban mért örömökre vágysz, s ezzel érzéseket feledni?
A lélegzet, mi átjár, mit súg néked itthon,
hálás vagy, hogy itt szerethetsz, s szenvedhetsz titkon?

Kinek mondjam el, mit jelent számomra magyarnak lenni?
Felébredve ébredni itt, gyönyört, kínt magamba szívni!
Miért fáj, hogy arcokon látom, hogy a ma lázálom,
s fals hangok közt miért örörm, ha Balassit meghallom!

Nem mondom el, mit jelent számomra magyarnak lenni!
Közhelyek nélkül kell az érzést tisztán megélni!
Bátortalan botorkálás, vagy súlyos léptek kísérnek,
a sok is kevés, ha léted nem itt teremt értéket!

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre -lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!…
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkaul,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd folytott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lakziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd, cigány-
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!…
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszdödőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!…

(1910)