Sodorhat téged a szél akárhova
Akár még a híres Amerikába
De a szíved akarata,
Hogy vissza húzzon Magyarországra
Hiába a siker, a pénz
Ha hazád nincs
Eltört a szíved
S elveszett minden kincs
A kincs az mely sokat ér
És te most eldobnád hiú álmokért
Ha elmész vissza se nézz
Hűtlen voltál ,de merész
Itt születtél
és sírod is itt leléd
Boldog is csak itt lehetsz
Sírnod is csak itt lehet
Évtizedek után
vissza emlékszel : Kis MAGYARORSZÁG
Édes hazám
Eszedbe jut ,hogy hűtlen voltál
“De még nem késő jöjj vissza hozzám”
A föld melyből mint egy mag
Kinőttél és elszálltál mint a madarak
Csak itt leléd örömöd
S csak itt lehet nyugodt szemfedőd!!!!!!!!!!!!!

Édes hazám, egyetlen igaz szerelmesem!
Benned hiszek, minden bizalmam beléd vetem.
Elhagyhat, megtiporhat engem bárki,
Rád tekintve van erőm talpra állni!

Hiszem, ha én nem hagylak el,
Te nem fordulsz el soha tőlem.
Ha híved maradok mindig,
Otthonom maradsz a sírig.

Esküszöm néked Kárpátok Gyermeke,
Magyar hazám lesz első szívemben,
Míg ereimben egy csepp vér is folyik,
Míg ajkam végső leheletre nyílik.

Ellenség ha törne rád,
Hű fiad az első sorokban látnád,
S nem nyughatok az idők végéig,
Ha csonka voltod meg nem szűnik!

Mikor egyé lesz újra Nemzetem,
Nyugodt szívvel csukom le a szemem.
Ha ennek ára éltem volna csak,
Magyarok Istene! Vedd el már tegnap!

A haza minden előtt! Én ezt hiszem,
S vallom rendületlen erővel.
Ha taposnak is emberek csalárdságai,
Igen! Igen, van erőm talpra állni!

Budapest, 2008.08.12.

Nincs szó rá, mi téged fejtene,
Századok tanították érteni nevedet,
Őseink kardként hordoztak tégedet,
S haltak meg ajkukon teveled.

Legnagyobb szerelme voltál őseinknek,
Ők hoztak el nékünk véreikkel.
Áldoztak érted ifjak és aggok,
Meghalni érted volt jutalom.

Megkopott a neved a mai világban,
Egy silány maradék porig gyalázza,
De akad mindig egy maroknyi magyar,
Kik felemelnek méltó trónodra.

Ifjú nemzedék vigyázz a hazára,
Hogy őseink vére rád ne hulljon,
Oltalmazd és jó hírrel övezd,
Add át becsülettel a következőknek.

Ostffyasszonyfa,1998. január 15.

Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt; sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,
Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus
Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,
Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.

1848