Van-e ország, mely szebb a Hazádnál,
Szó, mely többet ér minden gondolatnál?
Gondolat, melyet magasra repít a szél,
Mely az ország múltjáról zenél?
Mely a kudarcot elviseli,
És a győzelmet dicsőséggel zengi?
Van-e gondolat, mely magasra törő,
Gondolat, melyben békés a jövő?
Melyben Magyarország szabad,
És nem uralja őt a zsarnok Nyugat?
Melyben nem veti ki ránk a láthatatlan láncát,
Melyben nem törli el népünk szokását?

És egy gondolat, amit mindenki megért:
Mindent Magyarországért!

2004 októbere

Ablakomon beragyog a napsugár,
Gondolatom a múltba visszaszáll.
Gyorsan elteltek az évek,
Minden elmúlt mindennek vége.

Tisztán látom magam előtt
A házat, hol születtem,
Visszatér a gyermekkorom,
Udvarunk, hol játszadoztam.

Gondolatban ismét újra
Ülök az iskolapadban,
S mint régen remegve
Hallom, hogy hívnak feleletre.

Suttogó hangokat hallok,
Barátnőim szólnak hozzám,
Sajnos válaszolni nem tudok,
Mert az életből mind eltávozott.

És így gondolatban kalandozom.
Régi parkokban, utcákon
Felidézve bánataim, örömeim
S minden egyes emlékeim.

Lassan leszáll az alkony,
Kezem ismét imára kulcsolom,
Hálával köszönöm meg e napot,
Mellyel Istenem még megajándékozott.

(Kanada, Montreal, 2004. február)