HunHír.info

2017. Fergeteg hava 23. nap, Alirán napja.

Bujdosó Janó Felvidékre és Dévára hív!

2008. augusztus. 12. 12:13HunHír.Hu-információ

2005-ben elindult egy esemény, amely hagyománnyá vált és példaként szolgált arra, hogy a motorozás érzését lehet és kell is jó célokra fordítani. Ez volt Déva! Az eltelt három esztendőben nagy létszámmal mentünk ki látogatóba minden szeptemberben, vittünk anyagi és érzelmi segítséget a határon túli magyarságnak, Böjte atyának és az ő kis pártfogoltjainak.
Nem titkolt cél volt első alkalommal, hogy a sikertelen 2004-es népszavazásra reagáljunk, kifejezve azt az érzést, hogy a Kárpát- medence magyarsága nem feledkezik el egymásról, s nemcsak gondolataival, de tetteivel is kifejezi szolidaritását és együvé tartozását. Azok, akik ezeken a túrákon részt vettek, maradandó élményeket zárhattak a szívükbe, ami talán túlzások nélkül is átsegített minket, a szeptembertől szeptemberig tartó nehezebb időszakokon. Elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, hogy ebben a három esztendőben, sok baráti kör, csoport, motoros, kezdett olyan akciókba, jótékonysági, segítő szándékú megmozdulásokba, ami követte Déva gondolatiságát, s tett mindenki által követésre méltó erőfeszítéseket itt, a határainkon belül. Ezekről a megmozdulásokról legtöbbször tájékoztatva lettem, amit tiszta szívvel köszönök, még akkor is, ha végességem miatt nem tudtam, tudok a legtöbbön részt venni. Járva az országot, beszélgetve veletek, egyre több felől hallom, hogy Erdélyt választjátok közös programjaitok céljául, nyaralásra, ismerkedésre és az ottani motorosokkal egyre szorosabb kapcsolatot építetek ki. Ez volt a célom annak idején. Annak felismerése, hogy nem szabad egymásról elfeledkeznünk, a közös nyelv, hit, kultúra, történelem, a Szent Korona elszakíthatatlanul összeköt minket. Azoknak, akiknek felvarróval, levél válasszal, filmmel, ígérettel maradtam adósa, elnézését kérem, sajnos sokat kell még tanulnom, tanulnunk, s az erőnk, lehetőségeink végességét meg kell tanulnunk elfogadni.

Déva elindításakor nem titkolt szándékom volt, hogy az egy emberöltő alatt teljesíthető célként valósuljon meg az, hogy minden elcsatolt területet meglátogassuk egy jó céllal felvértezett út kapcsán. Ez Erdéllyel sikerült. Mint tudjátok, Kárpátalja komoly akadályokba ütközött, így elmaradt, de higgyétek el nem a gondok fékeztek meg minket, hanem a félelem, ami kintről érkezett. De a gondviselés mégis ad lehetőséget, hogy folytassuk azt, amit Dévánál elkezdtünk.
Ezért meghívlak benneteket 2008. 09. 06-07.-én (péntek-szombat) a Felvidékre Perbenyikbe (Pribenik).

A Színesen keresztül (Iron Horses MC) a Felvidéki Farkasok kerestek meg azzal, hogy ezen a helyen jönne létre a Jó Pásztor otthon, ahol a még meglévő magyar árvákat gyűjtenék össze, s hoznának létre egy Dévához hasonlatos magyar gyermekotthont. Külső segítség nélkül 4 éve harcolnak a megvalósításért. E küzdelemben Szabóné Kozár Éva református lelkésznő már a feladás gondolatával játszott, de beszélgetésünkkor reményt látott a megvalósításra. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Kassa, II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírhelyének városa, mára 5% magyarsággal rendelkezik, s ez a szám további csökkenést mutat. A folyamat visszafordíthatatlanná válhat, ha a magyar nyelv oktatásának, megőrzésének lehetőségei elvesznek, ha megszűnnek a magyar iskolák, óvodák, ha nem támogatjuk az ilyen kezdeményezéseket. Ezért kérlek benneteket arra, hogy adjátok nekem és a magyarságnak a szeptember hónap két hétvégéjét. Nagyon nagy szükség van rá! Itt nem fognak minket gyerekek fogadni, itt nem lehet motoroztatás, csak tenni akaró, segítségre szoruló emberek fognak minket várni, de talán a mi segítségünkkel pár év múlva, büszkén mehetünk ki, a már beköltözött gyerekek megerősítésére.

Itt nem a falakat kell majd megtartani, hanem az alapokat kell letennünk!
Tisztelettel és szeretettel kérlek benneteket, tartsatok velem! Szebb Magyarországot!

Bujdosó Janó
Felvidék: 2008. 09. 06-07.
Déva: 2008. 09. 20-21.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az álomnak vége van - Bogár LászlóAz álomnak vége van
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 2 890 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A C vitamin varázslatos ereje - Thomas E. LevyA C vitamin varázslatos ereje
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
X-Akták HIHETETLEN MAGAZIN KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinX-Akták HIHETETLEN MAGAZIN KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 495 Ft
Internetes ár: 1 495 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A lovagkirály öröksége - Ősi JánosA lovagkirály öröksége
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Horthy-család - Zetényi Csukás FerencA Horthy-család
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 7 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat