HunHír.info

2017. Újkenyér hava 17. nap, Tomor napja.

Tudós tűz őrzése, motoron száguldó nyilasok

IV. Magyar Hagyományőrző Motoros Találkozó

2008. július. 29. 08:15G. Kirkovits István - HunHír.Hu

Idén júliusban ismét benépesült a kemping Monorierdőn, hogy helyet adjon a North Patrol MC Chapter Abony immár hagyományos hagyományőrző nagy seregszemléjének. Ez az a buli, ahol egymásra talál a rocker és a tradícióvédő, ahol egyformán elfogadott viselet a farmer és a bőgatya, a bőrdzseki, vagy a hímzett mellre való.


A fiúk idén valamiért úgy érezték, hogy a negyedik nagy találkozónak nagyobbnak, sokrétűbbnek és komolyabbnak kell lennie, mint az eddigieknek. Erre alapot adott az is, hogy a North Patrol rendezvénye immár fogalommá vált az ezeréves határokon belül, tehát mind a csonka országban, mind az elszakított országrészeken. Jöttek is szép számmal a magyar motorosok, akiknek ingyenes volt a belépő, ha át kellett lépniük a helyszínre jutáshoz egy országhatárt.





Természetesen az időjárás szeszélyessége elleni védekezés volt a programszervezés mellett a második legnagyobb feladat, hiszen a tavalyi évet leszámítva azért jócskán jött az égi áldás a találkozó időpontjában, és a fiúk idén sem bíztak semmit a véletlenre. Lehet ugyan táltos dobokkal kérni az égieket, hogy ugrasszák el a vihart, zivatart, esőt hozó fellegeket, és énekelni is lehet a napért az éjszakában, de ebben a fura össze-vissza világban mégiscsak az a jók, ha technikai eszközökkel készül fel a fentről jött nedűre az ember.

Minden eddiginél nagyobb sörsátrat szereztek a rendezők, kiváló, jól felszerelt büfépulttal, és arra is figyeltek, hogy itt, ezen a jellemző találkozó-, étkező- és ivóhelyen legyen egy kis színpad is. Így a nagy-nagy mulatozások, irredenta- és katonanóták közös éneklésének a helyszínévé is vált, hiszen Waszlavik Gazember László olyannyira jól érezte magát, hogy hivatalos koncertje után éjjel kettőtől reggel nyolcig megállás nélkül húzta a talpalávalót, a betyárnótáktól a katonadalokon át a két világháború közötti, mindenki által ismert és szívesen énekelt lelkesítő dalokig.

A nemzeti rock nagyágyúja, a Kárpátia idén kizárólag a North Patrol MC abonyi rendezvényén lépett fel egyedül motoros fesztiválon, s Petrásék nem megtagadva magukat, irányultságukat és a gyökereiket, éppolyan hangulatot varázsoltak a kempingben felállított színpadra, mint idehaza és a történelmi Magyarország más nagyobb városainak sportcsarnokaiban. A Kárpátia összehozta ismételten a motorost, a hagyományőrzőt és a „hétköznapi halandó” rajongót, több ezren énekelték együtt az együttessel a már-már legendásnak tűnő felvételeiket, a régi idők hangulatát idéző Petrás-szerzeményeket.

Az Ismerős Arcok, amely a Pannon Rádió Rockszerda adásnapja segítségével indult el a siker útján, és lett egy huszadrangú zenekarból mára az úgynevezett nemzeti oldal egyik meghatározó bandája, szokásos színvonalon teljesített, de nem okozott csalódást az Ezüstpatak, illetve a További Magyar Hangok sem.



A négynapos rendezvény egyik kiemelkedő része volt a nagy máglyagyújtás, amelyet idén már az ősi hagyományoknak megfelelően, komolyan, megfontoltan és átérezve a jelentőségét valósítottak meg. Az ősi szokásrend alapján építették fel a rakást, és egy tudó magyar ember által megszentelt tűzből gyújtották meg. Az égő hasábokhoz bárki hozhatott fát, így a lángnyelvek a mindenki tüzét szimbolizálták, amely a közösségérzetet, a szív, az akarat, az egy Isten és az egy nemzet összetartozását jelképezték.



A North Patrol MC képviselői egész délután vigyázták, hogy el ne aludjon a fényt is jelentő láng, és a máglyagyújtáskor már ezt a folyamatot is érzékeltetni tudták. A táltos dobok hangja az égbe szállt, a magyar kézművesipari termékek, az erdélyi Szék nevezetű település régi ruhái, a könyvek, a Szolgai-grafiákkal díszített pólók mind-mind azt jelképezték, hogy egy kézműipar, egy szellemi kör és egy gasztrokulturális társaság is része már annak a folyamatnak, amely a magyar termékeket, a magyar művészetet, a magyar építészetet akarja egy kalap alá hozni, és az élet részévé tenni.



Az Árpád-nemzetség Hagyományőrző és Kézműves Egyesület egész jurta falut épített fel, és nagyon sok régi viseletbe öltözött ember jelent meg a rendezvényen. A múlt és a jelen egészséges és szükségszerű keveredését jelentette akár Ferenczy György és a Rackajam fellépése, ők a blues-t ötvözik a magyar népzenével, ami azért is érdekes kísérlet, mert a magyar népzene gyakorlatilag Európa blues-a, de úgy is mondhatnánk, hogy a pentatónia a közismerten Amerikából származó zenei irányzatnak is sokat segített. Mint ahogyan Rock Tamás megfogalmazta, koncertjében a sámán szabadsága találkozott a blues zenész improvizatív képességeivel.



A mára már többszörösen átértelmezett kultfilm, a Könnyű Lovas meghatározó dala, a Vadnak születtem felcsendülésekor pedig a Nap Párducai íjászbemutatójukat, motoros nyilazással is színesítették.

A Romantikus Erőszak, a nemzeti rock másik közismert, a punkot, a rockot és a népzenét ötvöző koncertje is hatalmas sikert aratott, többször is vissza akarták hívni a színpadra a zenekar tagjait, akik egy új énekesnővel megerősítve a Hun és Magyar Mondák, illetve legújabb hanghordozóik pörgős, lelkesítő dalaival léptek a közönség elé. A Kormorán is megjelent a rendezvény utolsó napján, világzenéjükkel szórakoztatva a Romantikus Erőszak muzsikájánál feldobódott közönséget.



Nem szabad megfeledkezni a kerecseny bemutatóról, amelyet Gasztonyi Dani produkált, és a tudó emberek iskolájáról, akik közül Tóth Tibor egy nagysikerű előadást tartott az őstörténetben és a magyar múltkutatásban egyre jobban elmélyedő motorosoknak.



Innen már nem lehet megállni, hiszen a mostani pár nap még nagyobb lendületre ösztönözheti az abonyi vasparipásokat. A motoros találkozójuk bekerült az úgynevezett érdekes és érdemes évi események nagykönyvébe, és biztos, hogy egyre több civil koncertlátogató és az ősi múlt után érdeklődő, de a motoros életformát is kíváncsian, kutakodva figyelő embert vonz majd a helyszínre, ahol a tábor bejáratánál ott leng az Árpád-sávos lobogó.

(A tudósítás nem jöhetett volna létre a North Patrol MC Chapter Abony sajtófőnöke, Rock Tamás segítsége nélkül.)
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A múltból a jövőbe - Csath MagdolnaA múltból a jövőbe
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Auschwitz parancsnoka voltam - Martin BroszatAuschwitz parancsnoka voltam
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat