HunHír.info

2018. Szelek hava 21. nap, Ekese napja.

A találkozók természetrajza

2005. január. 06. 19:13G. Kirkovits István

Érdekes, hogy magukat az egyéni szabadság feltétlen híveként hirdető emberek tudat alatt azért vágynak arra, hogy a saját megvalósításukon túl a közösségi összejöveteleken is részt vehessenek. Ez az irányulás és egyfajta viselkedésmód már-már kortalannak tekinthető, hiszen az ifjú kor hajnalától az öregkor kezdetéig tartó időszak képviselői között jó páran vannak, akik adott helyen és időben szeretnek jelen lenni.
A motoros találkozók jelentik az ilyen gyülekezőpontot, ahol elmosódhatnak a mindennapi életben azért jelen lévő életkorkülönbségek, sokkal inkább a valamiben való hit, a bennünk rejlő személyiség kifelé történő megmutatása, és a társaságra lelés vágya jelenik meg. Egyszerű hétköznapi dologról van szó, amely minden emberben ott szunnyad, de a felvállalósabb fajta kifejezésre is juttatja, mármint hogy jó gondolatot cserélni, jó vitázni, vagy nézeteket egymásnak feszíteni, és érzetnek sem utolsó, ha valahol valakire rápillantunk, s egyből átfut rajtunk: van bennünk valami közös.

Hogy az asztaloknál, a sörsátrakban, koncerttermekben, vagy akár a villamoson egy másodperc alatt létrejöhet az összekacsintó szimpátia, amely alapulhat egy megjelenésformán, a ruházat kiválasztásán és viselésén, az emberi kisugárzáson. Miért van az, hogy a nagy magányos lázadók is szinte várják, eljön a nap, amikor új és régi ismerős arcokra lelhetnek? Azért, mert a közösség és együvé tartozás érzete génjeinkben hordott több ezer éves kód, és talán azokban még erősebb, akik felismerték, hogy ki kell törniük a mindent beborító szürkeségből, és érezték, hogy egy kicsit a másra vannak predesztinálva.

Sajnos mostanságra megváltozott tartalommal bír ez a másság elnevezés, és már semmi köze az eredetihez, sokkal inkább egy jól behatárolható csoporthoz köthető, de annyi megmaradt a tartalomból, hogy nem úgy, mint a legtöbben. Élni, gondolkodni, és ami a jelenben a legfontosabb: nem hagyni, hogy a külső hatások irányítsanak, a manipulált kommunikációs erőltetések, hanem külső-belső énjében megmaradjon az egyén és a szabadság. S ehhez jön a közösségvágy érzete. Ott együtt lenni velük, akik hasonlóak, és sok a kapcsolódási pont, de mégis mások, mint én vagyok, és én is más vagyok, mint ők. De az alapokban megegyezünk.

Ezért kellenek a találkozók, legyen az motoros vagy turul, nomád vagy fölpörgetett, mert szellemiségük függvényében fellelhető és érzékelhető az én és a közösségtudat összekapcsolása. Motorosok esetében ez kiegészülve a csapatszellemmel, s hál Istennek a haza-, nemzetszeretettel is. Menjünk tehát a különböző helyszínekre, vegyük magunkhoz a folyékony kenyeret szervezetünk teljesítőképessége függvényében, hallgassuk a hasonlókat és hallgassuk a másokat, mert azáltal ők is és mi magunk is többek lehetünk. Közösséggel a szabadságért.

2004. június 28.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat