HunHír.info

2018. Szelek hava 21. nap, Ekese napja.

Fültanúk fókuszban

2005. január. 06. 19:08G. Kirkovits István

Érdekes történéseknek lehettünk tanúi az utóbbi időben. Találkozóink, összejöveteleink egyik sztárja, a Beatrice frontembere békülni kényszerült. Igaz, úgy tűnik, ezt szívből tette, de a másik kedvenc, Vikidál Gyula múltbeli szereplése egy pillanatra keserű szájízt okozott.
Feró és Koppány összeölelkezett tehát, és ez így is van rendjén, mert ha a múltat feledni nem is, de valahol belül lezárni mindenképpen szükséges. Mi, akik életkorunk függvényében ifjabb, vagy idősebb fejjel megéltük azt a rendszert, tudhatjuk, hogy a rockzene, a rocker életmód és ehhez kapcsolódóan a motoros társadalom kialakulása és bizonyos szerepvállalása is jelentett egy-egy szöget a letűnt, avétos, hatalomcentrikus és a szabadságot korlátozó rendszer koporsójába. Emlékezhetünk, főleg a korosabbak, azon időszakra, amikor vigyázni kellett, kinek, mit mondunk, és nem egyszer a jó hangulatú kocsmai éneklések a dalok tartalma miatt a rendőrségi őrszobán fejeződtek be.

Most, jó pár évvel a fordulat után berobbant a rockbomba a magyar közéletbe, és nyugodtan kutathatjuk az okokat, miért. Lehet, hogy valaki direkt úgy készítette elő a durranó szerkezetet, hogy akkor szóljon, amikor egy ilyen nagy látványos összeborulás van a Lajtán túliakkal, de nálunk vannak még sokan, akik most is és az adott időben is gyakorolták a hatalmat.

A rockzenében az embert nemesítő és a történelmet mozgató lázadásban, a szabadság keresésében mások voltak a jellemzők akkor és most, hiszen talán a hang szabadabban szólhat, és nem főben járó bűn a véleménynyilvánítás, de ez az egész ügynök-história egy folyamatot akart megszakítani. Egy olyan erőteljes kapcsot és láncolatot, amely a hatvanas évek végétől indult, és a mai napig tart úgy, hogy a kikopottak és kiöregedettek helyét átveszik a fiúk és az unokák abban a szellemben, amelynek meghatározói minden korban, társadalomban és államformában ugyanazok. Más lenni, mint a rózsaszín ideológiákkal, vagy újabban a gagyishow-kkal elbutított tömeg, kifejezni a vágyat az önmegvalósításra, s ápolni a közösségi szellemet.

Az együvé tartozás érzetét fenntartani valamilyen szinten úgy, hogy az alapok mindig stabilak maradjanak. Ha itt lakunk, ez a hazánk, magyarok vagyunk, s nem ilyen vagy olyan isták. Lehet, a rockba begyűrűzött ügynökbulit azok és azért dobták fel, akik lehet, hogy hirdetik az egyén szabadságát, de a legalább annyira fontos mellérendelt dolgokat már elvetik. Ez pedig a nemzet, a haza és a magyarság.

A rockerek kutakodnak, keresik a hiányzó láncszemeket ebben a kényes históriában. De ahogy a műfaj örök és elpusztíthatatlan, valahol az emberek is azok, s ami a legfontosabb: tudnak kezet nyújtani egymásnak. Baráti parolák még akkor is, ha fáj, ha elevenen élnek a megtört régi életképek, mert nem az az igazi bűnös, aki nyelvét nem csak dalolásra használta, hanem az, aki ebbe a helyzetbe bárhogyan és bármiért belekényszerítette.

2004. április 27.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat