HunHír.info

2017. Napisten hava 23. nap, Hajna napja.

RomEr - 15 év

2009. január. 12. 20:30HunHír.Hu

Nagyszabású, látványában és tartalmában is különleges koncerttel készül 15. születésnapjára a nemzeti rock hármashalmának egyik meghatározó csapata, a Romantikus Erőszak. A hosszú, kanyargós, de hittel vállalt zenekari életút azt is jelzi, hogy a csapat megtalálta a romantikusan erőszakos, illetve forradalmi hangot, összekötve a népzenét a rockzenével, és a múlt híres eseményeinek feldolgozását a jelen gondjainak, problémáinak bemutatásával.


15 év nagy idő egy olyan zenekar életében, amely a nagy leállás idején is egyedül tartotta a frontot az akkor kényszerszabadságon lévő nemzeti zenekarok közül. A jubileumi koncert széles repertoárját vonultatja fel a csapat termékeny éveinek, különös tekintettel a legrégebbi, illetve a legújabb szerzeményekre. A zászlót lobogtató alak képe mára a zenekar első számú szimbóluma, hiszen zenében és magatartásban is példát akar mutatni a szó- és a fotelforradalmároknak.

A banda várja a régi és az új barátokat, rajongókat, ismerősöket, a szeretett szurkolótáborok tagjait, időset, fiatalt egyaránt.

A március 13-ai születésnapi koncert vendégzenekara 4-es Blokk lesz.

Különleges vendégek: G. Kirkovits István (ex- Pannon rádió), Alkay Csaba (Archívum), Mentes Norbert (Hungarica, Moby Dick), valamint Gőbl Gábor (Moby Dick).

Jegyelővétel Budapesten: Fehérlófia könyvesbolt (VIII., József u. 2.), Turul márkabolt (XI., Móricz Zs. körtér 16), Turánia pólóbolt (VI., Zichy J. u. 34)
Jegyelővétel vidéken: postai úton utánvéttel a rendeles@romantikuseroszak.hu villámposta címen.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyar környezet atlasza - Faragó ImreA magyar környezet atlasza
Térkép - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A hunok hódításai és Attila birodalma - Edward GibbonA hunok hódításai és Attila birodalma
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat