HunHír.info

2017. Álom hava 18. nap, Csekő napja.

A nemzeti rock dübörög, a libsik tüzet okádnak

2007. november. 18. 18:44HunHír.Hu

Háromszor kellett műsorra tűzni a Romantikus Erőszakról készített dokumentumfilmet a múlt hétvégi emberi jogi filmfesztiválon. Ennek ellenére a fődíjat nem ez az alkotás nyerte el, és az egyszer játszott izraeli dokumentumfilm és az indiai transzvesztitákat bemutató alkotás lett hivatalosan a szemle slágere.
A Romantikus Erőszakról készített film bemutatása egy ilyen jellegű fesztiválon azt is jelenti, hogy ma Magyarországon a hazafiságot és a nemzeti érzelmet nyíltan vállaló közösségeket, szerveződéseket már a tolerancia-bemutatókon kell napirendre tűzni. Komisz világ ez, de vigasztalódjunk újabb kulisszatitkokkal a RomEr filmjével kapcsolatosan.

Az úgynevezett emberi jogi filmszemlén a múlt pénteken volt a hivatalos bemutatója a Kriza Bori rendezte dokumentumfilmnek, a Dübörög a nemzeti rock című alkotásnak. A média liberális része elhallgatta a hatalmas közönségigényt, ami a többszörös vetítést eredményezte. Ennek ellenére érthetetlen, hogy csak a második vagy harmadik legnézettebb film lett, hiszen nem kell ahhoz matematikai szakérettségi, hogy valaki rájöjjön: amit háromszor játszanak le teltház előtt, azt többen látják, mint amit egyszer. Különben jellemző a fesztiválra talán, hogy izraeli mű lett a nyerő, és a másságot bemutató alkotás került a reflektorfénybe. Úgy volt ez, mint a jelenlegi élet és közélet szinte minden területén. Liberálisok, toleranciabajnokok, buzik, melegek és az izraeliek a nyerők, az elfogadottak.

A zenekar frontembere, Szíva Balázs a HunHír.Hu-nak elmondta, hogy hiába akart a Siklósi Beatrix-féle Éjjeli Menedék stábja részleteket bemutatni a filmből, a rendező nem engedélyezte. Noha kiderült az is, hogy a filmet nyáron már bemutatták Magyarországon, az ifjú cionisták nagy összejövetelén. A közönségigény jelzi, hogy előbb-utóbb a profitorientált mozik, szórakoztató és agyakat lúgozó csatornák is kénytelenek lesznek foglalkozni a nemzeti rockkal mint műfajjal, és szociológiai-társadalmi jelenséggel, mert az igény nagy, a közönség megy, megveszi a mozijegyet, vagy bekapcsolva a tévékészülékét, növeli egy adott csatorna nézettségét.

A mozik közül először a Bem Art kapcsolt, november 16-án, pénteken 21 óra 15-től és 19-én, hétfőn, 19 óra 15 perctől vetíti a dokumentumfilmet. A mozi a Margit körút 5/a szám alatt található.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat