HunHír.info

2017. Kikelet hava 24. nap, Jutas napja.

Stílust vált a Nemzeti Front

2007. május. 19. 18:46HunHír.Hu-információ

Megjelent a Nemzeti Front Koncert című DVD-je. A Dextra Média felvételei megörökítették a zenekar tavaly novemberi koncertjét a budapesti Láng Művelődési Házban. A Kárpátia vendégeként adott előadásukon kívül részletek láthatók a 2005-ös Magyar Szigetről, valamint a 2001-es Mohácsi csata emlékkoncertről is, továbbá két videóklip is helyet kapott a kiadványon.


Nagy Attila, a zenekar basszusgitáros-alapítója a HunHír.Hu-nak elmondta, sokan kérdezik miért nem lép fel ismét a Nemzeti Front a Magyar Szigeten. Attila ezzel kapcsolatban sajnálkozását fejezte ki, hogy tavaly Toroczkai László és Zagyva György, a Magyar Sziget szervezői, mint fogalmazott elmérgesítették a HVIM és N.F. kapcsolatát, amely aztán meg is szakadt. A neten lehetett is olvasni nyílt leveleinket, nekünk nincs elhallgatni valónk, de nekik a béke nem kellett – taglalta Attila.

A zenekar mostanában nem koncertezik, többek között azért sem, mert az egyik gitáros távozott a csapatból, s még nem találtak utódjára. Attila azonban sokat sejtetően beszélt arról, hogy a Nemzeti Front stílust vált hamarosan, ám részleteket erről még nem kívánt elárulni. Csupán annyit közölt, változni fog zenei stílusuk és az előadások is. Mint fogalmazott, „mi nem a szavak, hanem a tettek emberei vagyunk. Ritkán lépünk fel, de az emlékezetes a rajongók szerint”.

Letölthető dalok a Nemzeti Fronttól
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Globális agymosás - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális agymosás
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata - Dr. Sam Osmanagich Ph.DA Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A Fekete Madonna titka - Gönczi TamásA Fekete Madonna titka
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A hunok hódításai és Attila birodalma - Edward GibbonA hunok hódításai és Attila birodalma
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat