HunHír.info

2018. Fergeteg hava 20. nap, Balambér napja.

Kárpátiahenger a Kárpát-medencében

2007. január. 23. 09:45HunHír.Hu-információ

Rendkívül örvendetes tény, hogy a rock csaknem tíz éve kezdődő reneszánszában mára egy nemzeti rock együttes, a Kárpátia viszi el a pálmát az éves koncertek számában. A HunHír.Hu információi szerint ezzel a csapat a legfoglalkoztatottabb és legtöbb helyre hívott zenekar lett.
A koncertek mind az anyaországban, mind az elszakított területeken már ez idáig is hatalmas sikerrel zajlottak, és a fellépésekkor visszatér a hetvenes években tapasztalható hangulat: nagyon sokszor előfordul, hogy már a koncert kezdete előtt órákkal már bebocsátásra várnak a rajongók.



A profizmussal felépített csapat évről évre tovább fokozza az akkor fokozhatatlannak tűnőt, és mára már nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész Kárpát-medence egyik legnépszerűbb magyar rockegyüttese lett. Az anyaországban és a jelenlegi határokon túli koncertek azt a célt szolgálták, hogy a rajongók egymásra találjanak egy olyan közös együttlét élményével, ahol a közönség mint aktív részese szerepel a koncertprogramban.

A jól sikerült, könnyen énekelhető dalokat a zenekartól átveszi a közönség, és a fellépések idézik a két világháború közötti időszak irredenta mozgalmának, sőt a visszaszerző mindennapoknak a hangulatát, amikor egy egész ország tett hitet a soha bele nem nyugvás és a visszatérés reményének életben tartása mellett.


Tekintse meg képtárunkat!


A tavalyi trianoni koncert és a médiamegjelenítés ismertté tette a zenekart a magyar érzelmű nagyközönség előtt szerte a Kárpát-medencében, és ezzel a koncerttel gyakorlatilag a trianoni területcsonkítás óta először jelezték a magyar emberek Párizsban, hogy nem nyugszunk bele.

Az, hogy a motoros társadalom fesztiváljainak állandó résztvevője a Kárpátia, jelzi azt, hogy a régi rocker-hippi szubkultúrából kinőtt magyarországi motoros közösségek egyrészt fogékonyak erre a muzsikára, másrészt azt is jelzik, hogy a több százezres lélekszámú közösség tagjai közül nagyon sokan elkötelezettek valamilyen szinten a nemzeti kérdések irányába. A Kárpátia áttörte azt a gátat, amely sajnos még nem egy esetben ma is megtalálható a nemzetinek mondott oldal különböző csoportosulásai között, hiszen egyforma lelkesedéssel ünnepli a csapatot a más-más kultúrkörhöz tartozó közönség is.



A szélesebb nyitás pedig azt is lehetővé teszi, és ehhez hozzájárul a zenekar következetes pártsemlegessége, hogy nemcsak az úgynevezett jobboldali, hanem a baloldali ideológiát valló, de a hazája sorsáért valamilyen szinten mégiscsak aggódó ember, vagy embercsoportok számára is megfelelő tartalommal és zenei kínálattal bír. Az együttes jelenlegi határainkon túli népszerűsítését megerősítették azok a koncertek, ahol az anyaországból érkezettek együtt a zenekarral, autóbuszos kirándulásokkal a Kárpátok övezte területek történelmi-néprajzi látványosságainak megismerésével kötöttek össze.

Idén április 12-én ismét indul az autóbuszos „Kárpátia-konvoj”, és a HunHír.Hu információi szerint ez az erdélyi kirándulás programjában, látnivalójában teljes bizonyossággal az eddigi legsikeresebb lesz. Egyrészt számos tájegységet fog át, Kalotaszegtől a háromszéki havasokig, s túl a Kárpátokon mottóval olyan helyeket is felkeresnek, amelyek a HunHír.Hu kirándulásain kívül az utazási irodák eddig nem céloztak meg.

Kapcsolódó:
Hírek a Kárpátiáról
Dalok a Kárpátiától
Képek a Kárpátiáról
Kárpátia a Nemzeti rockban
Kárpátia a Szabadnak születtemben
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
50% internetes kedvezménnyel
Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat