HunHír.info

2018. Szelek hava 21. nap, Ekese napja.

Koppány emlékezetére

2005. január. 10. 23:09G. Kirkovits István

A Balaton északi partján fekvő település, Örvényes adott otthont annak a rendezvénysorozatnak, amely az egykori Nagy-Magyarország területén élők kapcsolatépítését, múltidézését, a jelen problémáinak őszinte megvitatását helyezte középpontba. A Forray Zoltán magyarság és őstörténet kutató szervezésében megvalósított táborban egymásra találhattak a nemzedékek is, hiszen egyaránt szóltak öregnek és fiatalnak a programok. A kötetlen beszélgetéseket kulturális műsorok színesítették, a tárogató muzsikától a rockn rollig.
Amikor meleg van, és az éjszaka is elfogadható a sátrakban, jó ha van egy hely, ahol élni lehet. A reggelt fényesíti a balatoni napfelkelte, az esti önfeledt kikapcsolódás után jóleső érzés tudni, hogy tartozunk valahová. Szabó Tamásék nagy folyamunk, a Duna partjáról érkeztek, hogy találkozhassanak kárpátaljai véreinkkel, élvezhessék Waszlavik Gazember László tangóharmonikájának szétáradó dallamait, a bús magyar kesergőtől Kossuth Lajos üzenetéig. A Dunakeszi MIÉP lelkes fiatal vezetője barátaival úgy akarta csökkenteni a mindennapok rohanását, hogy kötetlenül ugyan, de az értékkel foglalkozhassanak. Egy ilyen táborban pedig becs a szabadságérzet, a mélyre ható történelemismeret, de egy szép és tiszta tekintetű lány társasága is.

Nem véletlen, hogy az egészséges ifjakat nagymértékben dühítette, s beszélgetésük egyik fő vonala az egyik budapesti szigetre tervezett szivárványszínű rendezvény volt. Bikádi László református lelkész, táborlakó hite szerint is elfogadhatatlan az olyan egyoldalú tolerancia, mely csak a többséget kötelezi arra, hogy minden esetben kiszolgáltassa magát a kisebbség, jelen esetben a homoszexuálisok zaklatásának. A fiatal tiszteletes a táborban fogalmazta meg nyilatkozat-kiáltványát, amelyet eljuttatott a megfelelő politikai és média fórumokhoz.
Koppány emlékezete címet viselte a tábor, s a nagy magyar vezér emléke visszakísértett szinte minden pillanatban. Üzenete, hogy a magyar semmivel sem gyengébb, s alávalóbb, mint a Lajtán túli népek egyformán visszacsengett a dalokban és az előadásokban.

Forray Zoltán történelmi pillanatképeiben szólt a magyar ősök nagyszerűségéről, cselekedeteik súlyáról, és jelenkori veszedelmünknek nevezte a mindenre rátelepedő globalizmust. Kemény szavakkal ostorozta a génmanipulált világot, a magyar hitre, a felemelt fej fontosságára, a magyarság jogos önbizalmának kifejezésére buzdított.

A kárpátaljai Viskről sokan érkeztek, s mint Delényi István református lelkész, a csoport vezetője megfogalmazta, a hét és az ötven év közöttiek egyértelműen vallják: szülőföldjük Kárpátalja, hazájuk Magyarország. A lelkész szerint a trianoni határokon túl rekedt véreink számára elsődleges, hogy megismerhessék a magyar nép hiteles történetét, erősíthessék magyarságtudatukat, hogy a szellem, a kultúra segítségével magyarok maradhassanak.

Ha a szellemiség valahol megjelenik, azt nem lehet kiirtani. Ha a támogatott és sokat mondó politikai irány a fehér asztal mellett is kifejezést nyer, az a szellem és a lélek épülését szolgálhatja. Balczó Zoltán és Lentner Csaba MIÉP-es politikusok engedtek egy kicsit a mindennapos szorításon, hogy vendégként szimbolizálhassák a politikus és a választó közötti emberi kapcsolatot is. Elvegyülve a tömegben szóltak mindenkihez, aki igényelte közelségüket, vagy aki egy pohár ital társaságában spontán rokonszenvét fejezte ki.

Ha este van, Balaton-parti este, akkor kell a tábortűz. Az egymásra helyezett fahasábokat Csurka László színművész izzította fel, amikor Koppányról szavalt. Balogh Márton, Dörner György, valamint zenekara, a Mónár Irén sem késlekedett, hogy a hangulatot forrósítsa. A székely himnusz eléneklésekor mindenki lerakta a keze ügyében lévő poharat és spontán merevedett vigyázzba a tábor. A haza nem eladó  énekelték egy emberként az előadóval, és Kossuth Lajos üzenetének is erős volt a visszhangja a balatoni éjszakában.
A tábortűznél aztán, talán a nagyon gyengén feltámadó szél tette, kibomlott a zászló, a piros-fehér, és a piros-fehér-zöld, hangok, és szívhangok keveredtek az éjszakában.

2001. július 16.
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A múltból a jövőbe - Csath MagdolnaA múltból a jövőbe
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2018 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat