HunHír.info

2018. Magvető hava 21. nap, Bise napja.

Herélés, hajlongás

2005. január 05.
G. Kirkovits István

A státusztörvény kiherélése után újabb környezetbarát attrakcióval bűvölte el jelenlegi határainkon kívüli híveit Medgyessy Péter miniszterelnök. A sűrű hajlongásáról is ismert szélrózsa-politikus először román kollegájával ültetett fát az újonnan átadott román-magyar határátkelőhely itteni oldalán, a régi kommunista jelmondat után szabadon, az örök és megbonthatatlan román-magyar barátság szellemében. A protokoll szerinte mindkét államfő a másik ország trikolórját viselte zakóján, csakhogy a furfangos oláhnak volt annyi esze, hogy ez ne látszódjon a közös kertészeti akcióról készült fényképeken.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Hajlongóssy remekbe szabott zakóján viszont olyan helyen virított a román zászlócsík, hogy kirítt a pillanatfelvételeken. A magyar kormányfő angyalarcú külügyminiszterének gondolatait is tolmácsolva örömmel nyugtázta a szociálliberális többségű magyar parlament döntését, amely ratifikálta Románia NATO-tagságát. A frissen elültetett fácskára a magyarországi és a román államférfi az egykori timföld-nagyhatalom kiváló szocialista időket idéző szürke öntözőkannájából irányította a vízsugarakat. Medgyessy közben azt is elfogadta, hogy majd, talán, esetleg, később, egyszer, valamikor, alkalomadtán nemzetközi helyzet enyhülése közepette kegyet gyakorolt Románia, hogy magyar konzuli hivatalt létesülhessenek a román megszállás alatt lévő Székelyföld frekventált városában, Csíkszeredán.

Medgyessy tovább hajlongott, és sietve közölte, hogy Magyarország a fokozatosságot is elfogadja, tehát lépésről-lépésre kell és lehet csak közelíteni a sok fényévre lévő cél felé, hogy magyar főkonzulátus működhessen Erdélyország Hargita-közeli részén.

A magyar miniszterelnök tehát örült, hogy saját pártja és koalíciós partnere aktív közreműködésével Románia is az Észak-Atlanti Szövetség tagja lesz, és ez a magyar segítség is hozzájárul a román katonai tervek beteljesedéséhez.

Az egykori romániai területszerzés igényének évfordulóján Medgyessy egyszer már fényesre suvickolta a román lábbelit, s természetesen most sem zavarta, hogy a magyarság legnagyobb gyásznapja, a trianoni békediktátum 83. évfordulója tájékán zajlott le ez a reprezentatív faültetés. A kormányfők aztán kocsiba vágták magukat, Medgyessy balra, Nastase jobbra, irány a saját országuk fővárosa. Aztán egynapos csend és máris akcióba kezdtek a NATO-hoz annyira csatlakozni kívánó és a magyar parlament ez irányú támogatását bíró románok. Csak úgy, a béke és a barátság szellemében a magyarok iránti rokonszenvtől fűtve természetszerűleg gyorsan rendeztek egy hadgyakorlatot Erdélyben. A Hunyad megyei Bradban megtartották még a megnevezésével is figyelmeztető, és a téma aktualitását is megnevező Nyugati hegység 2003. fedőnevű akciót.

A pszichológiai hadgyakorlat témaköre az etnikai villongások és a kisebbségek területi követelése volt&

2003. június 13.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat