HunHír.info

2019. Újkenyér hava 21. nap, Zelemér napja.

Hunyadi János szobrot avatnak az egykori Nándorfehérváron - Eldugott, méltatlan helyen áll majd a szobor?

2019. július 20. 10:01

nandorfehervar-250.jpgA szerb fővárosba, Belgrádba utazik Áder János köztársasági elnök július 22-én – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a köztársasági elnök szerb kollégájával, Aleksandar Vuciccsal felavatja Hunyadi János szobrát a zimonyi Duna-parton. A delhir.info beszámolója szerint a Hunyadi szobrot nem a turisták által sűrűn látogatott a nándorfehérvári diadal helyén, a várban (Kalamegdán) adják át...

Magánál van a horvát autópályán balesetet szenvedő magyar család három tagja

2019. július 13. 06:37

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú gépjármű – számolt be a részletekről a helyi sajtó pénteken. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: egyikük sincs életveszélyben, állapotuk stabil.

Zsinagógában ment Orbán Viktor

2019. június 28. 06:29

Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartottak nagyszabású komolyzenei koncertet csütörtökön az egy évvel ezelőtt átadott szabadkai Zsinagógában.

Nyári napfordulót a délvidéki Aracson töltöttük

2019. június 27. 20:24

A magyarság az egyetlen nemzet, melynek a történelem során sikerült tartósan egy országban egyesíteni a Kárpát-medencét. Ez az ország – ha megtépázva is – több, mint 1100 év óta fennáll. Ez olyan dicső múlt, melyhez hasonlóval kevés európai nemzet dicsekedhet, és amelyre méltán lehet büszke minden magyar.

Pásztor István újraválasztották a VMSZ elnökévé

2019. május 05. 06:52

Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón.

78 éve írták: „A csetnikek garázdálkodása Szabadkán“

2019. április 16. 15:20

...Szabadkai tartózkodásunk perceiben történt, hogy a kórház egyik kórtermének ablakiból lőttek a bevonuló magyar katonákra. És a csetnikek 90 százalékának semmi köze Szabadkához. Az emberek megdöbbenve nézik, milyen tömegben lopakodtak be a városba, hogy a közbiztonság felborításával veszélyeztessék az életeket...

Bocsánatot kért a szerb államfő a magyaroktól a gyűlöletbeszéd miatt

2019. április 14. 18:11

Bocsánatot kért Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap a Szerbiában élő magyaroktól az előző napi ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt. Egyesek felelőtlenségének nincs határa, mutatott rá a szerb államfő. Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is.

Szabadkán már nem engedik be a muszlim hódítókat néhány boltba

2019. március 26. 13:46

Mi csak támogatni tudjuk az akciót, reméljük idehaza is elterjed ez a szokás. A keresztény és fehér Európa megvédése az ehhez hasonló egyéni akciókkal kezdődik! A hétvégén Szabadka központjában több üzlet, cukrászda ajtaján jelent meg a következő piktogram: egy dzsámi minaretje és egy félhold, pirossal áthúzva. Vagyis, muszlimoknak belépni tilos.

Bemutatták a délvidéki magyarságot megalázó filmet

2018. december 08. 15:32

Tegnap előtt este a belgrádi Kombank csarnokban bemutatták az I. Péter király című nagyszerb filmet, amely Délvidék Magyarországtól való elszakítását és Szerbiához való hozzácsatolását is érintette, pozitív eseményként beállítva a magyarság tragédiáját. Lazar Ristovski a film producere és főszereplője, valamint nem utolsó sorban a Szerb Haladó Párt üdvöskéje a bemutató után külön hangsúlyt fektetett az anyagiakra.

A „tolerancia állama” a románok és a kisebbségek közelségéből jött létre – véli Iohannis

2018. december 02. 07:56

Megtisztelőnek érzi, hogy az egyesülés centenáriumán Románia államelnöke lehet – mondta gyulafehérvári Facebook-emlékmű felavatásán részt vevő Klaus Iohannis. „A mi kötelességünk és felelősségünk tisztelettel adózni a múltnak és új jelentéssel átitatott nemzeti eszméket adni át a jövő generációknak. Be kell bizonyítanunk a jövő nemzedékeknek, hogy tetteink révén méltó továbbvivői vagyunk a nagy egyesülés projektjének” – mondta az államfő a gyulafehérvári Egyesülés Emlékmű felavatásán.

Délvidéken is: a cigánynak mindent, a magyarnak semmit...

2018. december 01. 09:31

Új építésű és teljesen felszerelt házakat kaptak cigány családok Nyugat-Bácskában. Szerb és uniós ajándékok a Délvidéknek... Zorana Mihajlović, a szerb kormány alelnöke ünnepélyesen adta át a házak kulcsait a 34 "roma" családnak. A családok egy része magyar falvakba került, így például Gomboson is több házat kaptak.

Szerbia tartsa be száz éve tett ígéreteit és biztosítson területi autonómiát a délvidéki magyarságnak!

2018. november 25. 10:49

alkotmanymod250.jpg„A határainkban megmaradó nem szerb és nem szláv népeknek biztosíttatnak mind ama jogok, amely jogok által mint kisebbség nemzeti létüket megőrizni és fejleszteni óhajtják [...]” Ez áll az Újvidéki Szerb Nemzetgyűlés I. számú határozatában, amely száz esztendővel ezelőtt, 1918. november 25-én kimondta Bácska, Bánát és Baranya Magyarországtól való elszakadását és a Szerb Királysághoz való csatlakozását.

Fekete festékkel firkálták le a magyar feliratot a bácskai Sári falu névtábláján

2018. november 24. 18:18

Fekete lakkfestékkel firkálták le a magyar feliratot a Zombor városhoz tartozó Sári falu névtábláján. A 2011-es népszámlálás adatai szerint 1770-en éltek a faluban, mintegy öt százalékuk vallotta magát magyarnak. Mai szerb nevét, az Aleksa ©antić megnevezésta település 1924-ben kapta.

A délvidéki magyar holokausztra emlékeztek

2018. október 29. 09:35

delvideki-holokauszt-akasztas250.jpgMég sok mindent meg kell tenni, sok mindent le kell róni az áldozatok emléke előtt, hogy itt egyszer nyugalom és béke legyen - hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Csúrogon, ahol az 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett magyarok tízezreire emlékeztek. Ahogy Áder János elnök bocsánatot kért a szerb parlamentben, ugyanúgy elvárnánk a mindenkori hatalomtól, hogy ezt megtegye” – részletezte.

Horogkeresztes kanállal esznek a nagybecskereki kórház betegjei!

2018. szeptember 22. 18:27

Horogkereszt, német birodalmi sas és HLaz felirat látható és olvasható azon a kanálon, amelyet a nagybecskereki kórházban fényképeztek le és feltöltöttek a Facebookra – közölték a szerbiai médiumok. Mint írják, az evőeszközön lévő felirat (HLaz = katonai kórház) arról tanúskodik, hogy a betegek még ma is, 73 évvel a második világháború befejezése után ugyanazzal a kanállal esznek, mint amivel egykor a német katonai közigazgatás alatt lévő Nyugat-Bánság német hadereje evett.

Amíg Bácskában ki se rakják, addig Bánátban rongálják a magyar helységnévtáblákat

2018. augusztus 28. 20:01

Nagy felháborodást keletet a napokban, hogy a Szabadka határában kihelyezett helységtáblákról lefelejtették Szabadka és Palics magyar nevét, ám miközben Bácskában ki sem írják a település nevet, addig a bánsági magyar szórványban ismét rongálni kezdték azokat.

Agyonlőttek két „migránst” Délvidéken - otthon kellett volna maradni...

2018. augusztus 02. 12:37

Lakossági bejelentésre a rendőrség két élettelen testet talált a szerémségi dobrinci területén. A rendőrség kiderítette, hogy az áldozatok Szerbia területén tartózkodó migránsok voltak és mindkettejüket lőfegyverrel gyilkolták meg - írja a Délhír.info.

A „szerb testvéreink” azért a magyarlakta vidékekre telepíti az askáli cigányokat

2018. július 31. 12:37

ciganytelep.jpgKomoly nemzetiségi feszültségeket szül, hogy a szerb kormány továbbra is a magyarlakta vidékekre igyekszik zsuppolni a Koszovóból menekülő, muszlim hitű, albán anyanyelvű - tehát még csak szerbül sem beszélő - askáli cigányságot. A Délhír beszámolója szerint több magyar településen is heves tiltakozásokat váltott ki az újabb betelepítési hullám.

Az Emberi Jogi Központ tiltakozik a székely fiatalok koncepciós ítélete ellen

2018. július 12. 19:53

A délvidéki Emberi Jogi Központ üdvözli az erdélyi magyar pártok és civil szervezetek közös kiállását Beke István és Szőcs Zoltán ügyében és egyúttal csatlakozik a két erdélyi fiatal meghurcolása elleni tiltakozáshoz.

Rác hulladékok kispesti szurkolókra támadtak - ez a nagy barátság, Orbán?

2018. július 11. 17:02

A Honvéd szurkolói Szkopjébe tartottak, amikor a szerb autópályán rájuk támadtak. Az Európa-liga szerda esti selejtezőjére tartó busznak Belgrádtól hetven kilométerre, Újvidék közelében hajnali egy óra körül lassítania kellett, mert az autópályán görögtüzek égtek, részben elzárva az egyik sávot.

Régebbi hírek a rovatban:


A rovat teljes archívuma
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Székely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak - Sántha AttilaSzékely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 711 Ft
7% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Az ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap - Bíró LajosAz ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Blue Book Projekt - Brad SteigerBlue Book Projekt
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
Puzzle - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat