HunHír.info

2017. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Hétvezér tokány



Magyar Menedék - Könyvhét 2017
Hozzávalók 4 személyre:
2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 30 dkg marhalábszár, 30 dkg sovány sertéscomb, 1 nagy csirkemell (vagy 40 dkg fiatal borjúhús), só, késhegynyi pirospaprika, 1 csapott mokkáskanál őrölt fekete bors, 4-5 gerezd fokhagyma, 1-2 rozmaringág, néhány szál friss kakukkfű, ételsűrítő por, 1 kicsi, hegyes zöldpaprika

Elkészítés:
A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon fedő alatt megfonnyasztjuk, de nem pirítjuk meg. A marhahúst csíkokra vágjuk, a hagymás olajba forgatjuk, és erős lángon, kevergetve fehéredésig sütjük. Annyi vízzel öntjük le, hogy éppen csak ellepje, majd lefedve, időnként megkeverve egy óráig pároljuk.

A sertéshúst a marhahúshoz hasonlóan feldaraboljuk, és a marhahúsba keverve sóval, borssal megszórjuk. A rozmaring- és kakukkfűágról a leveleket lehúzzuk, apróra vágjuk, úgy hintjük a tokányba. A fokhagymát megtisztítva, apróra vágva adjuk hozzá. Még egy órát együtt puhítjuk, majd a lebőrözött, kicsontozott, szintén csíkokra vágott csirkemellet (vagy borjúhúst) is belekeverjük, és az egészet puhára pároljuk. Ha túlságosan besűrűsödne, kevés vizet öntünk hozzá.

A végén egy-két evőkanál ételsűrítő port keverünk bele, még néhány percig a tűzön hagyjuk, hogy a leve olyan sűrű legyen, mint a paprikásé. Tálalás előtt a kis, hegyes paprikát karikákra vágva a tetejére szórjuk. Puha fehér kenyér illik a legjobban hozzá, de kínálhatjuk sós vízben főtt burgonyával is.
Elkészítési idő: 3-4 óra
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Őrzők, vigyázzatok a határra! - Pósán László - Veszprémy László - Boda József - Isaszegi JánosŐrzők, vigyázzatok a határra!
Könyv - Bolti ár: 7 800 Ft
Internetes ár: 6 630 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat