HunHír.info

2017. Kikelet hava 28. nap, Keve napja.

Ferencesek II.

2009. január 06.
HunHír.Hu

A magyarországi Ferences Rend tagjai évszázadok óta a magyar nemzettel együtt éltek, annak bajait, problémáit, örömeit ismerték, s minden erőszakos hatalom ellen a néppel együtt léptek föl. A szovjet megszállás és az erőszakos szocialista diktatúra drámai változást hozott az Egyház és e rend életében is. Legnagyobbjait letartóztatták, megkínozták, megölték. Sorozatunkban a szocialista ámokfutás ferences áldozatait mutatjuk be hétről hétre…így emlékezve meg Szent Ferenc nyolcszáz éves családjának tevékenységéről.

Magyar Menedék - Soros

Fr. Kiss Szaléz ofm
Szeged (Csongrád vm.), 1904. július 27. - + Sopronkőhida (Sopron vm.), 1946. október 20. vagy 1947. január 8.


Amikor 1946. április 28-án Gyöngyösön letartóztatták, széleskörű, soha nem látott szennyes sajtóhadjárat indult ellene az egész országban. A gyalázkodó, mocskolódó cikkek alá azonban csak elvétve írta alá nevét szerzőjük. Legtöbbjük névtelenségbe burkolózott. Ezek maguk is tudták, hogy amit írnak, szemen szedett hazugság. Egy hőst, egy kiváló papi jellemet kellett sárba rántaniuk, és ők – úgy tűnik – maradéktalanul eleget tettek a rájuk bízott pártfeladatnak. A történelem azonban mégsem őket igazolta. A mocskolódók eltűntek az idő süllyesztőjében, Kiss Szaléz atyáról pedig nemrégiben utcát neveztek el Gyöngyösön. 1995. szeptember 30-án P. Szita Teofil, a ferences rend gyöngyösi házfőnöke fölavatta azt az emléktáblát Gyöngyösön, melyet a Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szövetsége állított P. Kiss Szaléz emlékére.

Kiss Szaléz édesapja cipészmester volt, aki a világháború első évében meghalt, és öt árvát hagyott. Édesanyja, Halász Piroska cipőtűző ismét férjhez ment, és további öt gyereknek adott életet. Szaléz 1920. október 3-án kéri fölvételét a Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Rendtartományba. 1921. október 4-én leteszi ideiglenes, 1925. július 28-án pedig ünnepélyes, örök szerzetesi fogadalmát. Pappá szentelték 1928. szeptember 2-án. Nevét a harmincas évek elején már ott találjuk az akkor legmodernebb hangvételű katolikus sajtóorgánum, a Korunk Szava hasábjain. Talán még maga sem sejti, hogy saját jövőjébe tekint, amikor a lap 1935. október 15-i számában a következőket írja:

„Ember, ó ember, ismerd meg, ki vagy, - ismerd meg, mi lehetsz, s ismerve magadat és célodat, küzdj, áldozattól ne félj. - Hősnek, halált megvető nagyságnak, elpusztíthatatlan, legyőzhetetlen hatalomnak kell lenned és lehetsz is, - de csak Istenben!”

1936-tól a rendi főiskola jászberényi filozófiai fakultásán tanít, és a ferences kispapok lelki vezetője. A katolikus Jászberény c. írásával kihívja maga ellen a helybeli prépost nemtetszését. A prépost kieszközli, hogy Szaléz atyát ne csak Jászberényből, de az országból is eltávolítsák. A rend 1937-ben kiküldi az amerikai magyarokhoz. New Brunswickban a Szent László plébánián először káplán, majd plébános. Amerikában tartott prédikációit, lelkigyakorlatos beszédeit magyar szerzetesnővérek összegyűjtik, és „Mindent Istenért” címmel a Katolikus Magyarok Vasárnapja c. lapnál kiadják. Szaléz atya 1942 januárjában visszatért Magyarországra, és az akkortájt Debrecenben letelepedett ferencesek kolostorának főnöke lett. 1944 őszén Gyöngyösre helyezték az ottani ferences Hittudományi Főiskola pasztorális tanszékére. Az orosz katonai megszállás első évében megalapítja a Keresztény Demokrata Ifjúsági Munkaközösséget (KEDIM), és kisgazdapárti politikusként küzd az egyre brutálisabb formában terjeszkedő kommunista befolyás ellen. Kiváló szónok, elsőrangú ifjúsági lelkipásztor, ugyanakkor makulátlan jellem. Elnémítása, semlegesítése elsőrangú feladata a kommunista pártnak. Kapóra jön ehhez néhány gyöngyösi fiatal csínytevése és egy fiatalember bosszúja, melyet akkor fogadott, amikor húgát szeme láttára megerőszakolták az orosz katonák. A csínytevés abban állt, hogy a diákok vagányságból játék pisztollyal arra kényszerítenék a nagyrédei és gyöngyössolymosi rendőrség szolgálatosait, hogy a falról vegyék le Sztálin képét, és vizeljék azt le.

Az igazi gond a bosszút esküdő diákkal kapcsolatban keletkezett. Előbb-utóbb neki is éreznie kellett, hogy amit tesz, súlyos, halálos bűn, nem méltó a keresztény lelkülethez. Hogy könnyítsen lelkének terhén, elment gyónni - Szaléz atyához. Ekkor indult el a lavina, amely töméntelen szenvedésbe és emberéletbe került. Legtöbb börtönévet szenvedett szerzetesnek, a piarista Lénárd Ödönnek összefoglaló értékelése és visszaemlékezése az akkori eseményekre:

Szaléznak hívták, a háború alatt pap volt egy kisvárosban, mikor azon áthömpölygött a front. S áthömpölygött egy fiatal lányon is, s mint annyin még! A lány nagy kamasz fiútestvére bosszút esküdött. Szerzett egy géppisztolyt, ami akkoriban nem volt különösebb feladat, beépítette egy hegedűtokba, és a sötét utcán lopakodva alkalomadtán lelőtt egy-egy megszálló katonát. Meg is gyónta Szaléz atyának, aki megmondta neki, hogy ez képtelenség. De a fiú azt felelte, hogy ő bosszút esküdött, ezért nem engedelmeskedik az atyának, és folytatja a bosszút. Elmondta mindezt néhány barátjának is. S mikor az utolsó áldozata nem halt meg azonnal, hanem még ki tudták hallgatni, megindulhatott a nyomozás, s a kisvárosban csakhamar elfogták a merénylőt, barátait - és Szaléz atyát. Őt azért, mert a gyónásban hallottakat nem jelentette. A gyónási titok fogalmát, mentesítő erővel a régi jogszolgáltatás többfelé ismerte. A megszálló csapatok azonban a maguk törvényeit hozták, és azok ezt nem ismerték. Szaléz atya pedig semmit sem volt hajlandó a gyónásról beszélni, akkor sem, mikor a módszeresen vert fiatalokból nemcsak hogy minden kijött, de bíztatták is az atyát, hogy beszélhet, hiszen ők már mindent elmondtak. Persze a gyóntató szentségi kötöttségén a kényszerhelyzetben lévő másik szava és a foghatatlan „minden” semmit sem változtat. Hogy megtörjék, mindennap végiggumibotozták, mígnem egy félév alatt a teste egészen elfeketedett. Ekkor megunva az eredménytelenséget – megölték.


*


1946. április 18-án harminc gyöngyösi diákot hurcoltak börtönbe, és megkezdődtek a kihallgatások a legbrutálisabb eszközökkel. A legkegyetlenebb bánásmódban a később letartóztatott Szaléz atya részesült. A szovjet KGB mindenképp világgá akarta kürtölni, miképpen szegi meg egy magyar ferences a gyónási titok szigorú kötelezettségét. Óriási szenzáció lett volna és ugyanakkor hatalmas csapás a katolikus tömegek bizalmára. A kommunista kísérlet azonban nem sikerült, Szaléz atya minden kínzást elviselve kitartott az utolsó leheletig. Amit az ÁVH vallatói mégis aláírattak vele, arról ő már nem tudott, nem tudhatott. Mert nincs a világnak egyetlen katolikus papja sem, aki előre kijelentené a gyilkosnak, hogy fel fogja oldozni, nyugodtan gyilkolhat. Ez egyszerűem képtelenség.

Az ÁHV-n felvett - legtöbbször erőszakkal, kínzással kicsikart - vallomásról készült jegyzőkönyvnek minden egyes oldalát külön-külön alá kell írnia a vallomástevőnek. A Kiss Szaléz atya vallomásairól készült jegyzőkönyvek oldalairól minden esetben hiányzik Szaléz atya aláírása. De a jegyzőkönyv utolsó oldalán, a szöveg befejezése után üres hely van, s a páter aláírása csak az oldal alján található. Feltételezhető, hogy Szaléz atyát a kitöltetlen, üres papír aláírására kényszerítették, s a szöveget csak később gépelték aláírása fölé.

Halálának helye, pontos dátuma, de annak körülményei is bizonytalanok. A legvalószínűbb, hogy Sopronkőhidán végezték ki injekcióval. De bárhogy is történt: Szaléz atya szenvedései, hősies helytállása méltán megérdemelné, hogy emlékével többet foglalkozzunk. Hiszen a gyónási titok huszadik századi magyar mártírja lett, s akinek ezért a szentek sorában lenne a helye. A magyar papság, a magyar ifjúság elé nem állíthatunk különb példát az ő életénél és halálánál. Hisz a szenvedések vállalásával, halált megvető bátorságával mindannyiunk számára példaképpé és elpusztíthatatlan, legyőzhetetlen hatalommá vált. Minden ügyet teljes szívvel, teljes odaadással szolgált.


*


Szaléz atya kiment a tanyavilágba, és látta, hogy ez így nem mehet, ezen változtatni kell. Látta a jászberényi papok életét, akik kényelemben éltek, és ugyanakkor látta, hogy mások hogyan élnek. Szaléz atya ezt nem tudta elviselni. Szeretett volna rajtuk segíteni. Emiatt került ellentétbe a vezetőivel. Ellentétbe került a préposttal. Ha a prépost megértette volna Szaléz atyát, és ha elfogadta volna, vagy legalábbis megengedte volna, amit a Szaléz atya mond, nagyon sokat lehetett volna tenni a jászberényi magyarokért, a magyar életért, a magyar egyházért.

Amikor Szaléz atya kikerült Amerikába, végigjárta a magyar Amerikát, ami azt jelentette, hogy elment a magyar plébániákra, lelkigyakorlatokat, missziókat tartott. Csodálatos, lelkes szónok volt, mindenütt nagyon szerették. Amikor a missziózást befejezte, akkor elkezdett írni. Neki nagyon könnyen ment az írás, lelkesen írt, és nagyon sokat dolgozott a Magyar Katolikusok Vasárnapjában. Ezt az újságot Szaléz atya mentette át a rend kezére. (A lap 1990-ben rendi döntés alapján megszűnt, amikor a magyar kusztódiát a menekült magyar ferencesek hazaköltözése után az olaszok vették át.) Ennek ellenére nagyon gyötörte a honvágy. Nem tudta elképzelni életét másutt, csak Magyarországon. Gondolatai magyarul születtek, érzései mindig magyarok voltak. Ahol plébános volt, abban a kis templomban is lelkesen prédikált, megszervezte a magyar napokat, ami az első nagy esemény volt az ottani magyarok életében. Az iskolát nagyon szerette, azt akarta, hogy a gyerekek két nyelven tanuljanak, tökéletesen beszéltek magyarul és angolul, mert ezzel szolgálják Amerikát, az ottani életüket és a magyar hazát. Mindent megtett, amit meg tudott tenni ott kint Amerikában, hogy a magyarságot felemelje, segítse. De Szaléz atya érezte, hogy kivetett, partra vetett hal az emigráció, nem fog sokáig megmaradni, és nem fog sokáig élni.

1945 késő tavaszán konszolidálódott a helyzet. Szó lehetett arról, hogy az emberek találkozzanak, beszéljenek egymással. Sőt eljött az időszak, amikor a világi és egyházi mozgalmak jelentkeztek. Nagy öröm volt, hogy az akkori Kisgazda Párt 58 %ot, a Kommunista Párt 10 %-ot nyert csak itt Gyöngyösön. A Kisgazda Párt megerősödött, a vezetője P. Kis Szaléz volt. Azt hitte, hogy itt is úgy van, mint Amerikában a demokrácia, hogy mint ellenzék nyugodtan lehet beszélni a Parlamentben. Bár akkor nem a Kisgazda Párt volt az ellenzék, ők voltak többségben, de a szovjet fegyverek erősítették azt a 10 %-ot, és mindent megtettek annak érdekében, hogy mindazokat, akik - úgymond - hangoskodtak, vagyis akik ellenük voltak, azokat lehetőleg megnyirbálják.

A nyomozók és a besúgók is hallgatták beszédeit, így Szaléz atyának minden szava jegyezve volt. Látták, hogy igen kemény ellenfél. Különösen akkor, amikor megalakította a KEDIM-et. Ez rövidítés: Katolikus Demokratikus Ifjúsági Mozgalom. Ez a szervezet a MADISznak volt az ellenfele. A Kommunista Párt viszont igyekezett, hogy a MADISz-ba tömörítse a fiatalokat. Üzenték és hangsúlyozták, hogy egyelőre megtűrik az alakulóban lévő ifjúsági egyesületet, de keresztény jellege miatt nem örülnek neki. Azért nem, mert megosztja az ifjúságot. Ők azt szeretnék, hogyha a fiatalság egy szervezetben, a MADISz-ban találná meg, amit keres.

Többedmagammal beléptem a MADISZ-ba, de nagyon sokan a barátaim közül a KEDIM-be léptek be. Éreztem, hogy nagyon rosszat csináltam, mert egyáltalán nem éreztem jól magamat a MADISZ-ban. Olyan ideológiát hallottam, amit életemben még nem. Amikor én még iskolába jártam, a római katolikus vallás volt a mérvadó, ebben a hitben és szellemben neveltek bennünket. Később kiléptem a MADISz-ból, és beléptem a KEDIM-be. Itt ismerkedtem meg P. Kis Szaléz atyával.

Köszönhető P.Kis Szaléznak és rendtársainak, hogy inkábba KEDIM-be jártunk, ott szórakoztunk, zongoráztunk, pingpongoztunk, biliárdoztunk, ének- és zenekari próbákat tartottunk. Színdarabokat tanultunk. Bármivel mentünk hozzá, ő mindig segített. Emlékszem egy esetre, amikor a KEDIM tüzelőgondokkal küszködött, mert nem kapott sehonnan anyagi támogatást. Ő összehívta a fiatalságot, és azt mondta: „Gyerekek, mindenki csak egy-egy darab fát hozzon, hogy tudjunk fűteni a klubtermekben”. Nem egy-két darabot, hanem mindenki hozott, amennyit csak tudott. Egy szavára mindenki megmozdult, és másnap már mindenhol meleg volt.

A kommunisták nem engedhették meg, hogy ilyen nagytudású ellenfelük legyen, mint a P. Kis Szaléz. Céljuk az volt, hogy bármi áron le kell törölni a föld színéről, hogy ne legyen ellenfél. Szaléz atya akkor többet tudott a marxizmus-leninizmusról, mint az akkori gyöngyösi párttitkár. Így neki nem volt ellenfele.

Huszonegy éves voltam, és hallottam időnként, hogy ezt vagy azt letartóztatták, hazajött, aztán ismét elvitték. Ez 1945 vége felé kezdett félelmetes lenni. A rendőrség kezdett akkor már működni, de teljesen a kommunista párt kezében volt a vezetősége. Már internálótábor is volt, nagyon keményen működött az a fajta számonkérés, megtorlás, ami kezdett kialakulni.

Az első letartóztatások április 18-án, nagycsütörtökön történtek. Azt, hogy őt és a diákok közül kit mikor tartóztattak le, azt konkrétan nem tudom, de hallatszott a városban, hogy ezt is, azt is elvitték.

Amikor a politikai rendőrségen a Szaléz-ügyben megfogtak, mint egy forgatókönyvet tettek elém egy levelet, egy írást, amelyben pontosan le volt írva, hogy kikkel, mikor, hol és mit beszéltünk. Elképedtem rajta, de akkor már körülbelül értettem, hogy miről is van szó, de én semmiféle fegyverről nem tudtam semmit.

Bevittek Gyöngyösre, és ott bezártak egy földszintes szobába. Később bevittek egy másik szobába. Leültettek a szoba közepén egy hokedlira. Pillanatok alatt körbefogott jó pár ember, és ütött-vágott, ki hol ért, ki ököllel, ki gumibottal. Pillanatok alatt letepertek és össze-vissza rugdostak. Elvesztettem az eszméletemet, fellocsoltak, magamhoz tértem. Kiugrott az állkapcsom, nem tudtam beszélni. Ordibáltak körülöttem, hogy mikor akartuk felrobbantani a szovjet hősi emlékművet, és hogy én ki akartam szabadítania Kis Szalézt. Mivel nem tudtam beszélni, hoztak oda papírokat, hogy írjam alá. Rengeteg papírt aláírtam, de őszintén mondom, halvány fogalmam sem volt, hogy mi volt benne.

A kihallgatás célja az volt, hogy azt zúdítsák ránk, hogy a Kis Szaléz beszervezett bennünket, hogy nemcsak vallásos beszélgetések folytak, nemcsak nevelési szándékkal beszélgetett velünk, hanem azért beszélt velünk, hogy az oroszok és a kommunisták ellen nevelt bennünket. Állítom most is, hogy a Kis Szaléz, aki pap volt, nem hiszem hogy ki tudott volna mondani olyat, hogy öljünk meg valakit. A vallatás május elején volt, az egyik vallatóm itt élt, nem régen halt meg, itt kellett élnem vele a városban. A vallatás így történt, nők vallattak, akik meglehetősen lenge öltözetben voltak. Azt csinálták, hogy az egyik vallató ült, az ölébe kellett ülni, nekünk is meztelenül kellett lenni, és el kezdett játszani. Akaratom ellenére is az eredmény az lett hogy… És akkor a másik nyomozónő gumibottál rávágott. És ezt rendszeresen csinálták. Ez volt a vallatási módszerük. Ami ütést a fejemre, derekamra, vesémre kaptam az elviselhető volt, de ez…

Ütöttek, vertek, azt mondták a kihallgatók, hogy kidobnak, és holnap majd azt mondják, meg akartam szökni és meghaltam. Emberfeletti kínzásnak vetettek alá, hogy írjam alá, hogy ezt vallottam. Nem egyszer mondták, hogy ez, vagy az bevallotta, én minek tagadom. De én a mai napig sem vallottam be, hogy ez így volt.

Összebilincseltek bennünket, engem a Kis Szalézzal, a többit párosával, aztán egy vastag kötéllel végigkötöztek mindnyájunkat. Így kellett felmásznunk az autóra. Egymáshoz nem volt szabad szólnunk.

Amikor megérkeztünk Budapestre, a főkapitányságra, ott falhoz állítottak bennünket. Homlokunkat neki kellett a falnak dönteni, és hátulról puskatussal végigvertek bennünket, ahányszor csak kedve volt az őrségnek. Ez volt a fogadtatás. Volt, aki össze is esett. Utána WC papírt osztottak szét meg ceruzát, írni kellett, hogy mit tudunk Szaléz atyával kapcsolatban. Ezt csinálták velünk egy hónapig, mindennap írni kellett. Két-három hét után jött a kihallgatás. A kihallgatáson három fokozaton mentünk keresztül. A jó bácsi, aki cigarettával kínált, tudta, hogy éhes vagy, megkínált zsemlével, szendviccsel, és mondta, hogy a többiek barmok, de ő jó, csak mondjak el őszintén mindent, egyek, ott a szendvics.

Nagyon éhes voltam, már nyúltam a szendvicsért, már bele is haraptam, amikor nyílt az ajtó, bejött egy másik nyomozó, és kiverte a szendvicset a kezemből. „Te rohadt fasiszta!” És már vitt is magával az ő szobájába. Ott már három verőlegény volt. Amikor beléptem, már elgáncsoltak, és ahol értek, ott ütöttek gumibottal. Főleg a fejemet verték erősen. Amikor már nagyon véresek voltunk, ránk tettek egy vizes lepedőt, és azon keresztül vertek.

Engem Szaléz atyával szembesítettek. Ha nem lett volna rajta reverenda, nem ismertem volna meg, annyira össze volt verve. Engem sem ismert fel édesanyám, amikor csomagot hozott. Ott mentem el előtte, de nem szólhattam hozzá. Utólag mondta el, hogy nem ismert fel, annyira szét volt verve a fejem. Szalézé még jobban, rettenetesen. Azon nem volt talán egy centiméter sem, amit a gumibot ne érintett volna. Ez volt az első [eset], amikor szembeálltunk egymással.

- Tessék, köpd szemen! - parancsolták.

Akkora „ruhát” kaptam, hogy borzasztó. Mert nem voltam hajlandó szembeköpni. Szegény Szaléz annyira tönkre volt menve! Amikor szembesítettek vele, magánkívül volt, és azt mondta:

- Laci, ne haragudj, azt mondtam, hogy beszerveztelek.

- Hogyan mondhattál ilyet? Egyetlen egyszer beszéltünk, engem nem szerveztél be, én csak ezt meg ezt mondtam, ez nem beszervezés.

- Ne firtasd a dolgot, mert nagyon megvertek, és tovább fognak kínozni, ha nem vállalod. Nem tehetek róla, én már teljesen kikészültem.

Valóban úgy volt, már menni sem tudott, úgy vitték. Amikor szembesítettek, két ember fogta, hogy állni tudjon. A budapesti népbíróságról egy kis fiatal ügyész jött át a rendőrségre, az ő jelenlétében történt a szembesítés. Bevittek egy szobába, és mondták, hogy mindjárt hozzák a Szalézt. Belépett Szaléz atya az ajtón, rettenetes külsővel, még álmomban se jöjjön elő az a kép, ahogyan akkor láttam őt. A reverendája mocskos, vértől átitatott, a hajából csináltak neki a homloka fölött két szarvat. Rákérdeztek, ő igent mondott, hogy hajlandó a szembesítésre. Akkor én szót kértem, mert nekem kellett beszélni vele. Megkérdeztem tőle:

- Atya! Tudom, hogy ez rettenetes dolog, látszik rajtad, hogy sokat szenvedsz, de mégis, mint lelkiatyát kérlek, hogy most mondjad az igazat, hogy valóban történt-e köztünk olyan beszélgetés, amit itt leírnak, vagy pedig nem történt. Mert, ha ezt itt most nem tudjuk tisztázni, akkor engemet ok nélkül jogtalanul agyonlőnek vagy felakasztanak.

Aztán a Szaléz atyára került a sor. Elcsukló, síró hangon mondta:

- Nem igaz semmi, erőszak és verések hatására mondtam, amit mondtam, de semmi nem igaz.

Ekkor megfogták őt, mint vércse a verebet, kirángatták a szobából. Amikor már kint volt, rettenetes, artikulátlan hangon ordított fel. Valószínűleg bántalmazták. Elvitték, és többet nem láttam Szaléz atyát. Meg vagyok arról győződve, hogy az egész ország elismeri egyszer Szaléz atya nagyságát, és az egyház is el fogja ismerni, és minél előbb ismeri el, annál boldogabbak leszünk.

(Részletek az Isten akaratában c. dokumentumfilmből. Duna TV 1995. október 16. A műsorban megszólaltak: P. Faddy Otmár, P. Füzér Julián, P. Gálicz Töhötöm, P. Iglói Ignác, P. Krupa Kolumbán, P. Sztankai István, András József, Kassai Kázmér, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács László, Kovács Zoltán, Kölley György, Lorás László, Mester László, Molnár Attila, Molnár Béla, Pók László, özv. Takács Antalné, Tóth László, Vígné Budai Anna, Wohlmerth László.)


A magyar demokrácia kérlelhetetlenül keményen mondja ki ítéletét nemzeti katasztrófánk előidézői: a háborús bűnösök felett. A golyó és a kötél azonban nemcsak azoknak jár akik huszonöt esztendőn keresztül, s főleg a háború alatt ásták a nemzet sírját, hanem azoknak is, akik ma hasonló módszerekkel törnek a nemzetre! A fasiszta terroristák nemcsak közönséges rablók és gyilkosok, hanem hazaárulók is, s úgy kell velük elbánni, ahogy azt a hazaárulók megérdemlik

(A Szabad Nép 1946. május 4-i számának Kötelet! c. vezércikkéből)

Az ÁVÓ szervezeti felépítését és az egyes alosztályok munkáját ismertető fejezetből tudjuk meg azt is, hogy az Eőrsi-iroda mai résztulajdonosa az AVO III. alosztályán szintén dolgozott. Ez az alosztály az egyházak felmorzsolásával foglalkozott. Páter Kiss Szaléz ferences rendi szerzetest is ott „morzsolták fel”. Az Andrássy út 60-ban többek között Bauer Miklós százados javaslatára vizet csöpögtettek a fejére, amivel azt akarták elérni, hogy az áldozat megőrüljön. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy vödröt tettek a fejére, s azt gumibottal döngették. A harangzúgáshoz hasonló állandó hang rettenetes szédülést okozott. Ezek a kísérletek sem bírták szólásra Kiss Szalézt.”

(Lovas István)



Tárgyalásunkra a budapesti Conti-utcai szovjet börtönben 1946. szeptember 9-én került sor. Egy nagy terembe vittek fel bennünket, mindenhol géppisztolyos katonák álltak őrséget. Bennünket betereltek a terem közepén lévő padokhoz, s arra lehetett leülnünk. A tárgyalást egy szovjet vezérkari ezredes vezette, nyári zubbonyban trónolt a bírói emelvényen, mintha a krími tengerparton lett volna. Mellette egy őrnagy, egy százados és két őrmester képezte a bíróság személyzetét. A tolmács megint csak az utálatos Takács Vera volt. A vád ellenünk úgy szólt, hogy összeesküdtünk a Szovjetunió ellen, és fegyveres [támadást] követtünk el egy szovjet őrmester ellen.

Az egészből annyi volt igaz, hogy egy részeg szovjet őrmester megtámadott egy csoport táborozó cserkészt, szóváltás támadt, az őrmester géppisztolyával bele akart lőni a cserkészekbe, azok elvették a fegyvert tőle, s a dulakodásban lelőtték az őrmestert.

A tárgyalás gyorsan zajlott le. Az előre meghatározott ítéleteket felolvasták, Undent és Dietzl-t halálra ítélték, a többiek 5-25 év kényszermunkát kaptak. Hogy mennyire elő volt a tárgyalás készítve, arra jellemző, hogy mindenkit, miután bevezettek bennünket, az ítélet súlyossága szerint ültettek le, - tehát, először akik a halálos ítéletet kapták, s utána a 15 évesek s így tovább.

A tárgyalás folyamán történt, hogy egyszerre kinyílt az ajtó, és egy megbilincselt, ősz hajú embert vezettek be, Bakay Szilárd altábornagyot. Tévedésből hozták be a terembe, s amikor megpillantott bennünket, odakiáltott: - „Fiúk tartsatok ki, ne hagyjátok magatokat! Él még Magyarország! Én Bakay Szilárd vagyok” - Utána kirángatták, és soha többé nem látta őt senki.

Tárgyalás után újra összebilincseltek, és hatalmas teherautókon kiszállítottak bennünket a Déli pályaudvarra. Ott betereltek bennünket egy nagy marhavagonba, amelyet azonnal le is lakatoltak. Ugyanabban a vagonban volt Kiss Szaléz, Tass Ferenc, Lukács Pelbárt és sokan mások a korábbi perekből. Itt tudtuk meg, hogy Kiss Szalézt és Tass Ferencet is halálra ítélték, míg a többiek a szokásos 10-25 év kényszermunkát kapták.

Igen hosszú utazás után szállítottak el Sopronkőhidára a szovjet akkori közép-európai gyűjtőállomására. Ide szállítottak rabokat Ausztriából, Csehországból, Romániából, Bulgáriából is. Itt aztán csoportosították őket egészségi állapotuk szerint különböző kategóriákba, és osztották be őket különböző szállítmányokba. A mellettem levő cellában voltak a halálraítéltek, itt még találkoztam Unden Miklóssal és Dietzl-lel. Aztán nem engedték ki többé őket. Egy darabig még ott voltak, mert láttuk a zárka előtt kiterített lavórszerű edényeket és fakanalakat, ami azt jelentette, hogy az illetők élnek, és bent vannak a zárkában.

1946. október 16-án láttam őket utoljára, - másnap a zárkaajtók már nyitva voltak, különböző rabruhák feküdtek a földön, többet őket az életben nem láttuk. Később találkoztunk olyan házimunkásokkal, akik állították, hogy 1946. október 20-án nagy kivégzések voltak. Unden Miklós, Dietzl László, Kiss Szaléz, Tass Ferenc és mások ezen a napon haltak hősi halált.

(Fehérváry: Szovjetvilág Magyarországon).

A módszer nagyon egyszerű volt. A halálraítélteket átvitték az orvosi rendelőbe, lefektették a vizsgálóasztalra, lekötözték, és vénájába levegőinjekciót adtak, ami azonnal szétdobta a szívét. Mindez olyan gyorsan és olyan hangtalanul történt, hogy soha senki sem szerzett róla tudomást. A halottat lepedővel leterítették, kivitték, és valahol elföldelték. Ez volt abban az időben a szovjet módszer. Tehát az elítélteket nem lőtték agyon, nem akasztották fel, hanem csöndesen eltüntették az élők sorából. (Kölley György)

Budapesten a hóhérok hóhérának, Décsi Gyula rendőrezredesnek került a kezébe, aki két év múlva még a gránitból faragott Mindszentyt is „megtörte”. A jelek szerint Szaléz atya is ugyanazokon ment keresztül, mint két évvel utóbb „Péhm gazdája”. Véget nem érő kínzással, a fiúkat menteni akarásával, csalárdsággal és agymosással a rendőrtudósítók előtti bemutatón mintha rávették volna látszólagos beismerő vallomásra. Későbbi hírközlések is efféléket állítottak, csak a gyónási titok megsértését nem tudták kipréselni belőle. Rendi elöljáróinak kezéhez még valami írást juttatott ki: „Halálra ítéltek! Ártatlan vagyok!” Aztán hirtelen az orosz katonai hatóság P. Kiss Szalézt átvette. Ezzel szinte minden hírközlés megszűnt róla. Se magyar, se orosz katonai hatóság nem adott ki jelentést tárgyalásáról, illetőleg ítéletéről. Állítólag az oroszok Sopronkőhidára szállították, és ott ki is végezték volna. Azonban vannak olyan rabok, akik meg azt állítják, hogy határainkon túl találkoztak vagy dolgoztak vele, s valahol Oroszországban pusztult volna el a legnyomorultabb körülmények között. Hogy P. Kiss Szaléznak mikor, hol és hogyan lett vége, P. Király Kelemen a mai napig sem tudja perdöntően megválaszolni! […]

Ámde Szaléz atya nem tűnt el rabtársai elől. Sokan találkoztak vele a börtönök valamelyikében, és értesültek rendkívüli kálváriajárásáról és csupa viola nagypéntekéről. Egyik börtönben megismerkedett egy evangélikus őrnaggyal. Olyan meleg barátság fejlődött ki közöttük, hogy Szaléz atya, ki a rabok szerint nagyon szófukar volt szenvedéseinek elbeszélésében - ez egyébként is tilos volt a börtönben -, részletesen elmondotta neki börtönéletét:

Mikor azt mondottam a detektíveknek, hogy katolikus pap a gyónási titoktartást semmi körülmény között nem szegheti meg, s ha ezt nem hiszik, kérdezzék meg a pápát, a két detektív nekem ugrott: öklükkel verték arcomat, fejemet, miközben torkuk szakadtából ordítozták. Büdös, rohadt csuhás! Már nem vagyunk messze a naptól, amikor a pápáddal együtt fogunk felakasztani a legközelebbi lámpaoszlopra! Szememet, arcomat elöntötte a vér. Semmit sem láttam, úgyhogy az egyik detektív kivezetett a fürdőszobába, s rám kiáltott, hogy mosakodjam meg.

Mindnyájunkban felvetődik a kérdés, miért akarták ennyire megtudni tőle, mit gyónt a két vádlott fiú; hiszen a fiúk állítólag már maguk bevallották.

Csak kettőre gondolhatunk. A vallatók esetleg azt remélték, hogy így több cinkos nevét megtudják. Ám ha ezt akarták, a fiúkból kiverhettek annyi nevet, amennyit akartak. Így ez a gondolat nem látszik igazoltnak. Ezért csakis arra a sátáni célra gondolhatunk, hogy szerették volna ország-világ elé tárni: Katolikus pap elárulta a gyónási titkot!

S ezzel nemcsak a vádlott fiúkban, hanem igen sok katolikusban is megrendíthették volna hitüket: Íme, így merj gyónni! Ha megszorítják a papot, vagy érdeke úgy kívánja, mindent elárul! S ha ebben nem hihetsz nekik, miért hinnél másban? Népámítók és népbutítók ők! Tudták, milyen rombolás lenne ennek az eredménye, szorították hát a dolgot.

Így másnap ismét a fiúk gyónásával faggatták. Amikor Szaléz atya megtagadott minden beismerést, minden vallomást, minden aláírást, széket hoztak be, amelynek szalmafonatú háttábláján két, tenyérnyi nyílás tátongott. Szaléz atyával lehúzatták cipőit. Sarokba ültették, a padlóra, szembe a székkel. Megparancsolták neki, hogy lábait dugja át a szék tátongó nyílásain.

Borzalom fogott el. Mégis a parancsot szó nélkül teljesítette. Aztán gumibottal kezdték verni a talpamat. Az első tíz, húsz, ötven ütés rettenetes volt, de aztán elérzéktelenedtek talpaim. Hallottam a csapásokat, de idegeim már nem vezették azokat az agyamba. A két detektív váltogatta egymást. Szakadt róluk a verejték Végül egy harmadikat hívtak be, s az folytatta a verest. Körülbelül egy óra múlva felállítottak és parancsolták, hogy járjak körül a teremben.

Ez több napon át tartott. P. Kiss Szaléz azonban nem vallott.

Ilyen verés után láthatták rabtársai, hogy lepedőben vitték vissza zárkájába. Később egyik ezt mondta róla: Nem tudom, mennyi gumiütést kaphatott, de a talpa csupa vérhólyag volt. Lábára nem tudott ráállni, úgyhogy a gyöngyösi fiúk vitték ki szükségletére. Ettől kezdve, ha nyilvánosság számára készítettek róla fényképet, sohasem állították a gép elé, hanem mindig ültették. Egyik ilyen kínzásnál veszíthette el tíz lábujjának körmét. A következő nap a pribékek más puhító eszköz után nyúltak. Lehet, hogy ebben humanizmusuk vezette, vagy a kommunizmus egyenlőségéről vallott elvük: ne csak mindig a láb szenvedjen, szenvedjenek a többi tagok is! Kezét a lámpatartó kampóhoz kötötték. Nyakára szigeteletlen drótot tekertek, s ezen keresztül áramot eresztettek testére. Így adagolták neki az áramsokkok borzalmait, hogy egyszer már megtörjön. Majd lehúzták róla ruháját. Gumibottal verték mezítelen tagjait; különösen azt a legérzékenyebb részt, amelyet a pap még az angyalok elől is rejt.

Természetesen elájult. Fellocsolták. Cigarettával kínálták azt, aki nem cigarettázott. Most ez is bűn volt. Kapott is érte. Ajánlották, átírják az úgynevezett tanúvallomását úgy, hogy végre aláírhatja. Már megelégedtek volna annyival is, ha kijelenti: Tudott az orosz katonák meggyilkolásáról, de nem jelentette a hatóságnak, mert papi esküje tiltotta. Szaléz atya ezt a formulát sem fogadta el. Még most sem! Makacssága miatt folytatták hát kínzását.

Most kínzója egy köpcös, csonka kezű hentes volt, akiről az egyik ferences rab atya ezt mondotta: Ennek a hóhérnak szörnyű arcát és kezét életemben soha el nem felejtem.

Székre ültették. Derékszíjat csavartak homlokára.

- A két detektív várta, hogy ijedtemben nyilatkozatot fogok kinyögni, de összeszorítottam fogaimat, lehajtottam fejemet, és hallgattam.
- Emeld fel a pofádat - kiáltotta a szörnyű arcú -, és tartsd egyenesen!

Erre a térdét a szék oldalához feszítette, és a derékszíjat Szaléz atya homlokához kezdte húzni, szorítani. A hurok mindjobban feszült, s kín hasított az agyába.:

- A következő pillanatban úgy éreztem, hogy koponyacsontom varratai egymásba csúsznak. A szörnyű kínban elvesztettem eszméletemet.


Másnap reggel arra ébredt, hogy orvos injekciót adott neki, és azt mondotta: - Nyugalomra van szüksége! Nyugalomra az orosz börtön ablaktalan odújába vetették, s ennek téglapadlóján, két hónapon át „pihenhetett", és gyógyíthatta fertőzött, gyulladásnak indult sebeit és szíjjal megkoronázott fejét.

Ablaka bedeszkázva, ha lett volna, mint a többi zárkáé. De nem volt, hiszen ezt nem zárkának építették, hanem valamikor a villany - és gázóra sötétkamrájául szolgált. A mennyezeten picurka lámpa, mint örökégő szentjánosbogárka. Fekvőhelye csupasz téglalap, ha volt ruhája, akkor az. Szükséglete végzéséhez kiszolgált lámpabúra, vagy ha ezt nem adták be, akkor az étkezéshez használt csajkája. Zárkatársa: nyüzsgő, éhes tetvek hada! A koszt szinte semmi, „meleg Volga-víz”. Szimbolikus jelzéssel ezt féregirtópor tartályban hozták, s azzal a rúddal keverték fel, amellyel a kondért hozták, illetőleg az elakadt wc-t kipiszkálták. A levet mosatlan csajkában kotorta be az őr a cellájába. Kihallgatások éjszaka. Elreteszelt ajtó, rajta kukucskáló, előtte fegyveres őr. Ismeretlen őrnagyunknak olykor sikerült kukucskálóján bepillantania:

- A páter teste mezítelen. Szerzetesi ruháján térdelve imádkozik. Két kezét összetéve, egyenes derékkal, szemét mereven a mennyezet felé fordítva. Arcán az elszenvedett kínok nyomai. Csaknem mindig így találtam, ha benéztem.

Később, amikor ugyanabba a zárkába kerültek, Szaléz atya ezt mondotta az őrnagynak:

- A teljes egyedüllét, a dohos levegő, a sötét odú tették a heteket legnehezebbé. Ha nem imádkoztam volna állandóan, talán ki sem bírtam volna a sok szenvedést. Így mindig éreztem, hogy nem vagyok egyedül! Isten közelségét sohasem éreztem jobban, mint itt.

S állítja az őrnagy, hogy a közös cellákban ő volt a legderültebb, és még nevetni is tudott.

- Szaléz atyát mindenkinél jobban becsültem, mindenkinél jobban szerettem. Gyönge, beteges szervezetűnek látszott, azonban sohasem panaszkodott fejfájásról, koplalásról, álmatlan éjszakákról... Megingathatatlan szerzetesnek tartottam. Többet szenvedett, mint bárki, és szebb lélekkel, mint bárki! Hős volt! Szent volt!

Egy másik rabtársa így nyilatkozott róla:

- Én úgy tekintettem rá, mint egyházunk és hazánk hős vértanújára!

(Krupa Sándor)

Egy reggel két börtönőr kivezette a cellából, s már menet közben véresre verték. „Megdöglesz, te szemét csuhás!” hörögte az egyik egyenruhás. Az „egészségügyi” körzetbe vitték, ahol tovább tartott a kínzás. Amikor elájult, fellocsolták, és egy üres fecskendővel tűt szúrtak bele. Lefektették egy priccsre, és karjába - vénájába - engedték a levegőt, amitől néhány másodperc alatt meghalt - mesélte el Kiss Szaléz ferences utolsó óráit a Sopronkőhidán szolgáló - akkor tizenéves - börtönőr, Halmos Endre nyugdíjas. - Ma már elmondhatom, hogyan történt. Nekem máig szörnyű emlék, amit ott tapasztaltam. Nemcsak a ferences atya halála, hanem az a sok száz gyilkosság. Sokszor ébredek fel ma is… borzasztó volt. (Kurír, 1992. Stoffán György)

Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában címmel megjelent könyvéből (Pro modo, Pécs, 1999.)

Stoffán György

Kapcsolódó:
Ferencesek I.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy Naptár 2017 - 10 darab kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2017 - 10 darab kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 36 000 Ft
Internetes ár: 25 000 Ft
31% internetes kedvezménnyel
Háttérképek háttérképe - Bayer Zsolt Bogár László Boros ImreHáttérképek háttérképe
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A lovagkirály öröksége - Ősi JánosA lovagkirály öröksége
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Baráti tanácsok amatőr őstörténészeknek - Szendrei LászlóBaráti tanácsok amatőr őstörténészeknek
Könyv - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 3 060 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat