HunHír.info

2019. Ígéret hava 23. nap, Szabolcs napja.

Bronzkori, vaskori és Árpád-kori településre bukkantak

2007. június 30.
HunHír.Hu

Ötezer éves falu maradványaira bukkantak a Tolna megyei múzeológusok Dombóváron, a volt vágóhíd helyén zajló építkezés miatti tereprendezés során.

Menedék - Baráthosi

Régészeti leleteket mentenek a dombóvári Konda-patak partján zajló építkezés területén, a feltárt leletek alapján nagy kiterjedésű bronzkori település maradványai kerültek elő, közölte Gaál Attila a Wosinsky Mór Múzeum igazgatója. A régészeti feltárást vezető főmuzeológus, Szabó Géza régész elmondta, hogy 4800 évesre becsülik az előkerült déli, dél-keleti fekvésű település maradványait, a házakat, a gabonatároló vermeket, a kerámia leleteket, a települést bekerítő árkokat.

Az anyag jelentőségét az adja, hogy eddig Magyarországon a kora bronzkorból származó, jellegzetes, kétszer két méteres veremszerű házakból csak egy-egy került elő, itt azonban lehetőség nyílik arra, hogy a település szerkezetét is vizsgálják. Mindemellett vaskorból származó anyag, illetőleg egy Árpád-kori településrészlet leletanyaga is előkerült.

A feltárást vezető régész közlése szerint a feltárás további érdekessége, hogy egyre több, csontvázakat és hamvakat rejtő sírra is bukkannak; jellegzetes, 12 méter átmérőjű, szabályos kör alakú árkokra, amelyek középpontjában sírok vannak. A feltárást mintegy 18 ezer négyzetméternyi területen végzik, amelynek szinte minden négyzetméterén valamilyen leletet találtak.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Százéves Trianon - Drábik JánosSzázéves Trianon
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat