HunHír.info

2018. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

„Félelem szállotta meg a föld kerekségét”

2007. június 20.
HunHír.Hu

Kelet és Nyugat nagy összecsapása zajlott le véresen a catalaunumi csatában 451. június 20-án. A túlérett, dekadens ókor és a jövőt szilaj lovaikon hordozó nomád népek harcából új világ született.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

A hunok nagyszámú, főként hódoltatott népek katonai erőivel támogatva ütköztek meg a rómaiak szintén sok „barbár” szövetségessel – közülük a legjelentősebbek a nyugati-gótok és a frankok voltak - felduzzasztott seregével. A catalaunumi csata résztvevőinek számát a különböző becslések 600 és 800 ezer fegyveres közöttire teszik, a halottak száma minden bizonnyal meghaladta a százötven ezret. Hogy miért nem egyenesen Rómának indult 451-ben Atilla, a hunok nagykirálya, miért került Gallia felé, talány. Valószínű, hogy már nem is a rómaiakat tartotta a legerősebb ellenfélnek - az Európa feletti uralom megszerzése legnagyobb akadályának -, hanem a gótokat és a frankokat. A csata mindenesetre a gótok és a frankok erejéről tanúskodott, a rómaiak által győzelemnek kikiáltott patthelyzet egyértelműen "barbár" szövetségeseiknek volt köszönhető. Vitatható, hogy egyáltalán győztek-e a rómaiak, hiszen a hunok maradtak tovább a csatatéren. Mivel azonban végül mégis visszavonultak, kétségtelen, hogy Aetius római hadvezér elérte kétes értékű célját; Attila hódító hadjárata egy pillanatra megtorpant.

Hogy a Nyugat-római Birodalom mennyire erőtlen volt már önmagában, a következő évben bebizonyosodott: a Rómáig nyomuló Attila ekkor már nem találkozott számottevő ellenállással.

„Ethele királyt Aëtius nevezetű római patricius tiz nyugoti királylyal hirtelen megtámadta. S Ethele midőn rögtön támadást akartak intézni ellene, követei által fegyverszünetet kére tőlök, hogy népének nagy részével, melly távol volt, csatlakozzék: de azok nem állván rá, a két sereg közt Belvider mezején reggeltől éjjelig folyt a csata. Vala pedig a két sereg közt egy patak, olly kicsinyke, hogy ha valaki egy hajszálat vetett volna belé, a viz csendes folyása alig birta volna alább vinni; ez a csata beálltával állatok és emberek vérével olly séddé nőtt, hogy kocsist szekerestől s fegyvereseket sodrott el, és a seregben e séd által igen nagy pusztulás lőn. Ez a csata tehát, melly a húnok és nyugoti királyok közt az említett helyen történt, a mint a régiek beszélik, nagyobb volt a világ valamennyi csatájánál, mellyet egy helyen és egy napon vívtak. Melly ütközetben a góthok királya Aldarikh nyomorúltan elesik; kinek halálát a mint a többi királyok megtudják, futásnak erednek. E naptól fogva emelkedett osztán fel a húnok és Ethele király lelke, s félelem szállotta meg a föld kerekségét, és ennek hallatára több ország adófizetéssel szolgált nekiek.”

Kézai Simon: Magyarok krónikája

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat