HunHír.info

2018. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Mérlegen az ember

2005. január 08.
G. Kirkovits István

Dr. Hargitay András népszerű és közismert személyisége a magyarságnak. A háromszoros világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes úszó a 70-es években dobogtatta meg a szíveket, amikor egy-egy győzelme után hangosan ünnepelte az ország népe az ifjú úszófenomént, becenevén: Harest. A sportember ezután megvalósította másik álmát, a gyógyítást, s most állatorvosi tevékenysége mellett a világ dolgaiban való eligazodást is segíti. Egy olyan időszakban, amikor felborult a rend, szinte kétpólusúvá vált minden, szükséges, hogy előjöjjenek és hatni tudjanak azok a régi igazságot, amelyek évezredek óta irányítják a Kárpát-medence lakóinak életét.

 Közismert, hogy Ön sokat foglalkozik a Szent Korona történetével, egész Kárpát-medencére gyakorolt hatásával, és az általa közvetített és kifejezett jogrenddel. Megfogalmazása szerint a teremtői rendhez igazodó eszmeiséget kívánja helyreállítani. Ennek gyakorlati megvalósítása az úgynevezett Szent Korona szertartás, illetve az ehhez kapcsolódó fogadalomtétel. De nézzük az előzményeket!

 Vissza kell mennünk időben 1980-ba. Papp Gábor professzor és a Szent Koronával foglalkozó emberek megállapították, hogy legnagyobb nemzeti kincsünk több mint egy dísztárgy, sőt egy működési renden alapuló nemzeti ereklye. Ezt kívánták modellezni 1980. december 31-én.

 Mit tettek konkrétan Pap Gáborék?

 A koronát mérethűen felnagyították, így három méter magas, négy méter átmérőjű lett az építmény. Az ott ábrázolt apostolokat, szenteket hasonló nevű emberek személyesítették meg, elmondták az ősrégi szövegeiket, majd háromperces imában, közösen fohászkodtak az ország és a világ sorsának jobbra fordulásáért.

 Ország és világ. A kettő kapcsolata, illetve egymásra utaltsága milyen mértékben érvényesül?

 Egyetlen más olyan korona sem létezik a Földön, amelynek képi programjában két orvos szent is található, csak a miénk. Szent Damján és Kozma ábrázolására gondolok. Ha kivetítjük ezt az egész Kárpát-medencére, Európa közepére, akkor láthatjuk, milyen nagy számban található itt gyógyító forrás, és gyógyító ember. De tudni kell, hiába gyógyítom önmagam, ha beteg országom, nemzetem, s hiába javul a helyzetünk, ha a világban a rossz kerekedik felül.

 Említette, hogy a szertartás során az apostolok és a szentek megszemélyesítői saját kívánságaikat, gondolataikat is megfogalmazzák. Tud-e arról, hogy akkor, 1980-ban volt-e olyan kérés vagy jövendölés, amely később beteljesedett?

 Igen, az egyik apostol azt kívánta, hogy hagyják el a szovjet csapatok az országot. Mint tudjuk, ez később be is következett. De gondoljunk csak arra, hogy 1980-ban, a kommunista időszakban kérte mindezt. Úgy érzem, hogy a szertartáson kifejezett gondolatok, különös jelentőséggel bírnak.

 Nagyon érdekeseket és tanulságosakat mond, azt hiszem, sokan felfigyelnek az ilyen megközelítésekre. Míg idáig eljutott számos eseményt élt át, amelynek során Önnek köszönhetően könnyes szemű emberek ugrottak fel a tévéképernyők előtt, és érintette meg őket a hazaszeretet.

 Tizenévesen nyertem a világversenyeket, és bizony nagyon felemelő volt számomra, amikor felfele kúszott a piros-fehér-zöld lobogó, és messze tájakon eljátszották a magyar Himnuszt. Hogy a Szent Koronával kezdtem el foglalkozni, az Pap Gábor egyik jegyzetének köszönhető. Azt nem mondom, hogy véletlen volt, hiszen a véletlenekben nem hiszek.

 Itt vagyunk a jelenben. Összekuszálódott minden, az értékek, a kapcsolatok, az önmegvalósítás, a társadalmi szerep. Az embereket külső hatások érik, jellemző a természet törvényeivel való szembenállás, közkedvelt szóval a globalista kiszipolyozás telepedik az emberiségre.

 Igen, elborult a rend a világban, nincs igazodás Istenhez sem bennünk, sem a földön. A világ automatikusan igazodni akar ahhoz a nagyobb egységhez, amit a két bolygó rendszerének, vagyis a naprendszernek mondunk, vagyis a nap a középpont, s körülötte ott vannak a bolygók. Ha a föld élő- és növényvilága nem megfelelően működik, s az ember ezt megbontja, akkor jön a sok vihar, majd a szárazság, s bekövetkezik a természeti javak embertelen kizsákmányolása. Az emberek életében a deviáns magatartásformák jönnek elő.

 Aki nyitott szemmel jár a világban, s egy kicsit is gondolkodik, saját bőrén tapasztalja.

 Mi abban hiszünk, hogy az a gondolatiság, amit a Szent Korona és a fogadalomtétel közvetít felénk,
helyrehozhatja ezt a nemkívánatos állapotot.

 Hiába akarták elmozdítani jelenlegi helyéről, Szent Koronánk ott van a Parlamentben, nap, mint nap látogatható. Ha népünk történelmét vizsgáljuk, természetszerűleg nemcsak ennek a csonka kis országnak a kincse, jelképe.

 A Szent Koronának az egész Kárpát-medencére kiterjedő sugárzása miatt volt egy rendező szerepe. Amíg ezt nem borították föl, nem szegték meg tudatosan, ebben a földrajzi egységben békében és biztonságban éltek az emberek. Nem merült fel olyan kérdés, mint most, hogy az energiahordozók kinek a kezében vannak, hiszen mindig a Szent Korona tulajdona volt, amit az ember csak kölcsönkapott. Ez a jogrend alapja.

 Jövőre bezavarnak bennünket az Európai Unióba, fennáll a veszély, hogy földünket kihúzzák a talpunk alól, kivásárolják mindazt, ami még megmaradt.

 A Szent Korona jogrendje változatlanul érvényben van, ha ez alapján működne az ország, nem lenne semmi az Ön által is említett probléma.

 Jelenlegi kormányunk nagyon is unióbarát, hogy finoman fogalmazzak.

 A problémák nemcsak az 1945 óta tartó időszakra, hanem jóval korábbra nyúlnak vissza.

 Trianon mindig fáj.

 Nézze, a második világháborút kirobbantó Németországot már régen egyesítették, a fegyveres konfliktusba kényszerített Magyarország területének kétharmadát elvették 1920. június 4-én, elkövetve egy égbekiáltó gaztettet. Ha lenne egy perújrafelvétel, semmivé tenné a gyászos szerződést. Lehet, hogy egy-egy generáció életében ez jelentene lelki problémát a határainkon túl, de az igazságnak ki kell derülnie. S ha nézzük az úgynevezett nyugat segítségnyújtását, kaptunk valamit is a törökök támadásakor? Tudni kell azt is, hogy ők nem akarták elfoglalni Nyugat-Európát. Birtokolni akarták a magot, Európa közepét.

 Az emberekbe évszázadok óta sulykolják, hogy alábbvalóak vagyunk a többi nemzetnél. Legyen ez a hazug finnugor-elmélet, vagy a Nyugat mindent tönkretenni akaró célkitűzése.

 Itt van a magyar népművészet, táncművészet, a magyar zene, és a legnagyobb csoda, a nyelvünk. A világról jóval többet tud meg az, aki a magyar nyelv alapján képezi le azt. Számos példa van erre. Ezekkel mindenki találkozhat, de a lényeg: ha rájövünk arra, hogy értékeink átlagon felüliek, akkor a nemzet kezdi el megfelelően értékelni magát, s nem lehet bármit tenni vele. Ezért kell öntudatra ébredni, ezért feladatunk a figyelemfelkeltés, s célunk, hogy az egész nemzet felemelkedjen.

 A jelenlegi politikai helyzet, mondhatni Európa helyzete alapján ez a célkitűzés ellentétesnek tűnik azzal az állásponttal, amit úgy gondolom, az EU képvisel. Az beolvasztani akar, felülről irányítani, és a tömegkommunikációnak köszönhetően elég sokan vannak azok, akik bíznak az unió nagyságában, erejében és segítőkészségében.

 Azt üzenem ezen embereknek, hogy gondolkodjanak. Miért? Segített 56-ban, segített korábban? A múltkor beszélgettem egy uniós tisztviselővel és megemlítettem neki konkrét példákat, amikor hiába kértünk támaszt, nem kaptunk. Ő erre azt mondta, hogy igen, de ezek a dolgok régen történtek. De egy ország életében az az időszak, amit mondjuk egy átlagember megél, nagyon kicsi. Csillagászati számítások alapján a világ egy hónapja 2160 év. Akkor az ország életében ezen lépték szerint mondjuk a törökdúlás csak pár héttel ezelőtt történt. S, ha a saját életünkre kivetítjük, ennyi idő alatt nem lehet elfelejteni a régi sérelmeket. Vagy vegyünk egy másik dolgot. A technika, a technológia fejlődését. Ha összehasonlítom mondjuk az 1300-as évekével, körülbelül tíz percet kellene most dolgoznunk. Helyette mi van? Hajtás, termelés, és sok esetben felesleges dolgok létrehozása, a fogyasztói kényszernek való megfelelés. Olyanokat is termelünk, amire nincs szükségünk kizsákmányolva földünk természeti kincseit és a szellemi energiát.

 Lehet, hogy ezek alapján úgy jár a világ, mint az az ember, aki halála előtt döbben rá, hogy mennyi rosszat cselekedett, és mennyi minden van, amit nem vitt végbe, vagy nem valósított meg.

 Vallom, hogy az ember életében vannak mérlegelési időszakok. Ezért is szükséges, hogy bekövetkezzen egy szemléletváltás, amely alapján ismét összekovácsolódik a család, megvalósul a rend, mert nélküle nincs élet. És akkor az ember nem azon sopánkodik, hogy mi mindent felejtett el, mi mindent nem csinált meg, hanem nyugtázza: alkotott valamit és tett is a nemzetért. A megoldás a teremtői rendhez való visszatérés. És ez az üzenete a Szent Korona szertartásnak, illetve a fogadalomtételnek.

2003. augusztus 27.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 15 990 Ft
Internetes ár: 11 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat