HunHír.info

2017. Magvető hava 23. nap, Nemzeti ünnep, Gyöngy napja.

Harc a nemzetpusztulás ellen

2009. július 25.
Siklósi András - HunHír.Hu

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) már sok éve utalt arra, hogy Magyarországon 6-7 milliós (kiszolgáló) lakosság bőven elegendő, hiszen ha a népességünk növekedne, ez bizonyára komolyan akadályozná hazánk idegen (elsősorban zsidó) megszállását, gyarmatosítását. Ezért mi (derék alattvalókként) mind politikánkat, mind gazdasági, szociális és kulturális helyzetünket ennek a nemzetrontásnak, népirtásnak rendeljük alá, hogy önként és dalolva kipusztuljunk, ahogy ellenségeink kérték. Példátlan jelenség ez a világtörténelemben, s ha Magyarországon önvérünkből való, felelős nemzeti vezetés működne, akkor el se indulhattak volna efféle öngyilkos folyamatok. Akkor a családokat, a gyermekeket és az édesanyákat tisztelet és megbecsülés övezné, s mindez anyagi, materiális téren is kifejezésre jutna. Akkor az anyaméhek az élet szentélyei, megmaradásunk templomai lennének, nem pedig a magzatirtás edényei, sőt szemétdombjai.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Áruló szociálliberális kormányunk éppen most csökkentette a gyes eddigi 3 esztendejét 2 évre (s ezt a köztársasági elnök is készséggel aláírta), ahelyett, hogy mindent elkövetne természetes szaporodásunk emelése érdekében. Mindezt tetézi a lakáshitelek „bedőlése”, melynek következtében családok tízezrei kerülhetnek az utcára, hajlékaik elkobzása és elárverezése nyomán. Közönséges bűntény ez, a fennmaradásunk, nemzeti létünk elleni legaljasabb merénylet! Sokkal többet és jóval gyakrabban kellene beszélnünk az antibébi-pirulák, hormon-tabletták káros hatásairól, s a különböző fogamzásgátló, magzatelhajtó eljárások, valamint a sterilizáció szörnyű következményeiről is, melyeket a szervezett halál-ipar vet be az élet elleni háborúban. Nagy szükség van az erkölcsi-lelki megújulásra, ami magában foglalja a házastársi hűséget (az alkalmi nemi kapcsolatok kiszűrését), az áldott állapot (várandósság) eufóriáját s a bűnökkel való szakítást. Ilyen módon erősödni fog a társadalom biztonságérzete, javul a népszaporulat, a házasságok boldogabbak lesznek, az emberek pedig öntudatosabbak, szolidárisabbak és egészségesebbek.

Lehetőség szerint el kell érni, hogy a férfiak munkájuk után annyi fizetést kapjanak, mely elegendő egész családjuk megfelelő eltartására. Vagyis az anyáknak biztosítani kell a lehetőséget, hogy amennyiben energiájukat („önmegvalósítás” és karrierjük kiteljesítése helyett) gyermekeik gondozására, nevelésére kívánják szentelni (egészen nagykorúságuk eléréséig), akkor ezt hátrányok nélkül megtehessék. Semmiképpen se szabad őket arra kényszeríteni, hogy családi feladataik ellátása mellett még egyéb munkát is vállaljanak, azaz éhbérért robotoljanak valahol. A csecsemők, kisgyermekek fejlődésének is sokkal hasznosabb, ha a lélektelen bölcsődék és óvodák helyett édesanyjuk szerető védőszárnyai alatt maradhatnak. Elvitathatatlan törvény az, hogy a gyermekeknek joguk van anyjukhoz, az anyáknak pedig szülötteikhez. (Ez persze nemcsak jog, hanem kölcsönös érdek is egyben.) S ha egy anya 4-5, vagy akár 10 utódot vállal önmaga és a nemzet dicsőségére, akkor ebben az államnak hatékonyan segítenie kell! Évszázadokon, évezredeken át ez volt a világ rendje, s ezt semmilyen globalizáció vagy egyéb politikai-gazdasági „modell” sem rúghatja föl! Oda kell jutnunk újra, hogy az anyák többségének egyetlen munkahelye a saját otthona legyen! E nélkül demográfiai mutatóink végzetesen lecsökkennek, a magyarság pedig kikopik tulajdon életteréből. Vannak, akik ennek örülnének, de mi ebbe a rituális kivéreztetésbe semmiképpen se törődhetünk bele!

Most, amikor annyi magyar vér hull fölöslegesen, oly sok magyar erő megy veszendőbe szerte a világban, különösen felelőtlen dolog a magyar magzatok tömeges pusztítása. Nem vagyok sem elvakult magzatvédő, sem bigott katolikus. Csupán a magyar élet iránti elkötelezettségem, a nemzeti megmaradás és fejlődés iránti aggódásom, valamint a minden emberben rejtőző humánum vezérel akkor, amikor a témához nyúlok. Igazi darázsfészek ez; mégis meg kell próbálnom az igazságot kimondani. (Elöljáróban jelzem, hogy az utóbbi 10-15 évről nincsenek pontos adataim, azonban a statisztikai tendenciák így is világosan követhetők.)

Időről időre fölvetődik a kérdés világszerte, de még sehol sem született végleges, mindenki számára megnyugtató megoldás. Hol könnyítik, hol szigorítják az abortuszt a szerint, mit diktálnak a pillanatnyi és távlati célok. Földünk kétségtelenül túlnépesedett, már-már átlépett a fönntartható szinten. Egyes országokban (pl. Kína, India s Afrika, Dél-Amerika jelentős része) sürgősen tenni kell valamit, ha nem akarjuk, hogy tömeges éhínség, járványok, elszegényedés, munkanélküliség, menekülthullámok stb. okozzanak kezelhetetlen katasztrófákat világszerte. Ám itt sem a terhesség-megszakítás az üdvözítő módszer. Sokkal inkább a felvilágosítás, a megfontolt családtervezés, a veszélytelen fogamzásgátlás.
Egész más a helyzet a fejlett Európában. Legtöbb országban stagnál, vagy csökken a népesség, s szinte mindenütt igen jelentős az elöregedés. Hosszú távon ez akár egyes népek, népcsoportok kihalásához vezethet. Fokozottan áll ez hazánkra (1957-ben minden 17-ik ember volt 60 éven felüli Magyarországon, ma minden 3-ik!), ahol a fogyás aggasztó méreteket öltött (a családok átlaglétszáma csupán 2,9 fő, a megmaradáshoz szükséges 4,5 fő helyett!), s a nemzetpusztulás kézzelfogható, reális veszély lett.

Azonnal be kell avatkoznunk, ha nem akarjuk, hogy eltűnjünk a térképről, s heroikus áldozatokkal kivívott és megtartott helyünket más feltörekvő, életrevalóbb népek foglalják el. Nyilvánvaló, hogy mi nem oldhatjuk meg a világ problémáit (a sajátunkat is épp elég nehéz!); s mesterséges halálba rohanásunkkal sem javíthatunk a gombamód szaporodó földi populáción. Mivel minden nemzet legfőbb parancsa önmaga, azaz saját létének, szerepének, fejlődésének biztosítása, csak olyan törvényt fogadhatunk el, amely garantálja e legfontosabb célunk megvalósítását. Nem lehetünk tekintettel sem szomszédjainkra, sem semmilyen globalizáló, integráló nagyhatalmi törekvésre (pláne ellenségeink szirénhangjaira, vagy nyíltan romboló magatartására!), de saját fajtánk egyéni elgondolásait is ezen alapvető szándéknak kell alárendelnünk.

Geopolitikai fekvésünknél fogva évszázadok óta küzdünk megmaradásunkért a Kárpát-medencében. A tatárral, törökkel, némettel, orosszal szemben vívott élethalálharcunk s az állandó külső nyomás következtében Európa vezető hatalmából csonka országgá és kis néppé morzsolódtunk. Pedig ha zavartalanul növekedhettünk volna, ma Németországgal, Franciaországgal, Angliával vagy Itáliával azonos rangúak lehetnénk. Ezzel szemben még szomszédjaink népessége is fölibénk kerekedett, és immár ott tartunk, hogy az egyre ritkuló születések miatti 93 ezer km²-es légüres térbe megindult az idegenek beözönlése, s küszöbön áll határaink teljes összeroppanása. Világosan kell látnunk, hogy területi épségünket nem a nemzetközi szerződések garantálják, hanem egyedül a magyar népesség (már ha van!) megtartó ereje. Ki kell mondanunk azt is, hogy Trianon után, de különösen 1945 óta rohamosan meggyorsult fogyásunk, mely éppen napjainkban jutott mélypontjára. Ám ez nem a véletlen műve, hanem az elpusztításunkra szövetkezett külső és belső ellenségeink tervszerű, szándékos népirtása. Jól bevált eszközeik: az abortusz, az egyke, a lakáshiány, az infláció, az általános elszegényítés; az anyaság lefokozása, a családok fölrobbantása, a gyermekellenes hangulatkeltés, az egészségügy tönkretétele, az öntudat, a hagyományok és erkölcsök rombolása; a kozmoliberalizmus, a közömbösség, a ponyvakultúra és a totális nihil terjesztése. A kérdés most már az, belenyugszunk-e ebbe, vagy összeszedjük magunkat, s méltó választ adunk a temetésünkre gyülekező nemzetközi sírásóknak.

1945-től napjainkig közel 7 millió (az illegális műtétekkel együtt 8 millió) „Morbus Hungaricus”-nak is nevezett méhkaparás történt Magyarországon. Ám e megsemmisített gyermekeknek minimálisan újabb 4-5 millió utóda sem jöhetett világra; így, ha a határainkon túli magyarság hasonló veszteségeit is hozzáadjuk, akkor 13-14 milliós mesterséges csökkenéssel számolhatunk.

Vegyünk néhányat szemügyre a környező államok közül a népesség tekintetében:

1945-48-ban (millió fő) 1990-ben (millió fő)
Szovjetunió 189,4 - 280,0
Lengyelország 24,9 - 38,5
Románia 15,8 - 23,0
Jugoszlávia 15,7 - 23,3
Csehszlovákia 12,4 - 16,1
Magyarország 9,3 - 10,4

Eszerint ma csonka-országi lakosságunknak 18-19 milliónak kellene lennie. A Kárpát-medence magyarsága pedig el kellene érje a 25-26 millió főt. Ezzel szemben jó, ha 14 millióan vagyunk (nem említve most az emigrációt). A könyörtelen grafikonok görbéi szerint az anyaország jelenlegi 9 millió magyarja 2015 után (az erős halálozás miatt!) 8 millióra, 2040 felé pedig 6 millióra apad (miközben az utódállamok népessége alig csökken!). A mi életfánk tehát olyanféle, mint az a fenyő, aminek csak törzse van, de hiányoznak az ágai, azaz a meg nem született generációk. A veszteség annyira súlyos, hogy ha minden termőképes anya „ész nélkül” szülné a csecsemőket, akkor is csak 2050 táján mutatkozna némi javulás. Negatív természetes szaporodásunkkal pillanatnyilag világelsők vagyunk!

Sőt, ebben benne van a nemzetiség és a cigányság rendkívül magas szaporodása is. 1945-ben a magyarországi össznemzetiség 1,5 % volt, ma hivatalosan 6 %; tehát 300%-kal növekedett. 1945-ben 1 % cigány élt nálunk, ma közel 10 %; vagyis 900 %-kal szaporodtak. Ez bőven meghaladja az afrikai, dél-ázsiai, indonéziai, dél-amerikai demográfiai táblázatok legmagasabb számait. Általában a legszaporább népek is 28-30 év alatt duplázódnak meg. Ez idő alatt nálunk a cigányok megötszöröződnek.
Vizsgáljuk tovább a számokat. Az elmúlt 10 évben közel 400 ezerrel fogytunk, ma az évi fogyás 50 ezer körül van. A születési arány a megmaradáshoz szükséges 12 ezreléket sem éri el, míg a halálozás 14 ezrelékes. 1956 előtt, az ún. Ratkó-korszakban (ez a hazai demográfiai csúcs! – lényegesen alatta maradt Romániának vagy Jugoszláviának) enyhén pozitív volt a mérleg, utána végig negatív. 1957-ben (a liberalizálás nyomán) 123 ezer abortusz történt, míg 1969-ben 207 ezer (100 élve születésre 134 kaparás jutott!). Az 1974-es szigorítás nyomán a 80-as években évi 80 ezer, míg 1990-91-ben évi 90 ezer. Tehát jól követhető az enyhítés káros hatása. Ugyanez más oldalról: 1000 szülőképes nőre1960-64 közt 78,3; 65-69 közt 85,1; 70-74 közt 72,0; 75-79 közt 39,1; 80-84 közt pedig 36,2 terhesség-megszakítás jutott. Ezek a mutatók messze a legrosszabbak egész Európában. Csak megjegyzem, hogy a II. világháború idején – amikor férfilakosságunk zöme a családjától távoli frontokon és a fogolytáborokban vergődött – a rettenetes körülmények, anyagi és egyéb nehézségek ellenére is sokkal kedvezőbb volt a születés, mint a bolsevista diktatúra „békeévei” alatt bármikor. S végül még két összevetés: 1910 körül születésünk 36,7 ezrelékes, halálozásunk 24,4 ezrelékes volt, azaz a természetes szaporulat 12,3 ezrelékes; amely nemcsak a mainál hasonlíthatatlanul jobb, hanem az egész kontinensen előkelő helyet biztosított számunkra. Míg az 1945 és 1991 közti abortuszok miatti emberveszteségünk cirka 50 hirosimai atombomba, vagy egy 485 éves vietnami háború mortalitásával egyenlő.

Le kell szögezni néhány további dolgot. A megtermékenyített petesejtből nem káposztafej vagy kisoroszlán lesz, hanem ember. Vagyis az emberi élet a fogamzás pillanatában kezdődik, nem pedig hetekkel-hónapokkal később, vagy a születés után. Elpusztítása tehát bármilyen korban és szinten közönséges gyilkosság (nemcsak vallási értelemben!), amit törvénnyel kell meggátolni. Itt említem meg, hogy rendkívüli esetekben kivételt tehetünk, és engedélyezhetjük az abortuszt: ha például a terhesség bizonyíthatóan nemi erőszak, netán vérfertőzés következménye, vagy a kihordás veszélyeztetné az anya egészségét, vagy az újszülött nagy valószínűséggel testi-szellemi fogyatékos lenne, továbbá ha súlyos öröklődő betegség, ill. genetikai rendellenesség áll fönn. Az Emberi Jogok Chartája és a mi (posztbolsevik) Alkotmányunk is megállapítja az élethez való jogot, és előírja ennek kötelező védelmét (így az abortusz vastagon alkotmányellenes!).

A művi megszakítás a lehető legrosszabb születésszabályozó eszköz, rendkívül káros az anya testi-lelki egészségére. Az orvosi esküvel is ellentétes, hiszen az ilyen műtétre vállalkozók tönkreteszik az életet, annak megóvása helyett. Valótlan az is, hogy az abortusz az anya magánügye, mert szabadon rendelkezhet a testével. Szabadon, ha fürdik, napozik, vagy szeretkezik; ám itt egy benne élő másik embert (a saját magzatát!) öl meg, s nem valamely megunt ruhadarabot vagy divatjamúlt nyakláncot dob félre. Csűrés-csavarással persze mindig találhatók indokok, önigazolások, társadalmi-gazdasági érvek: egyedülálló nő; részeges, ill. katonai szolgálatát töltő vagy munkanélküli férj; alacsony jövedelem, kis lakás, többszöri szülés; továbbtanulási, „önmegvalósítási” igény; anyagi javak hajszolása, gondtalanabb életre törekvés; házasságkötési vagy válási szándék, elviselhetetlen anyós, beteg nagyapa, bölcsődei-óvodai helyhiány stb. E tetszetős magyarázatok helyett a valódi ok többnyire egészen más: tudatlanság (pl. a felvilágosítás elégtelen volt), kényelemvágy, önzés, erkölcsi-öntudati alulfejlettség, lelki sivárság, szeretetre való képtelenség és jellemgyöngeség.

A hatályos „magzatvédelmi” törvény még a korábbinál is szabadosabb, és teljességgel elfogadhatatlan. Látszólag tartalmaz némi korlátozást, valójában teljesen az anyára bízza a dolgot. Mintha az apának, horribile dictu (!): a nemzetnek semmi köze se lenne az egészhez. Kétségkívül a törvényi tiltás nem elégséges (de elengedhetetlen!) az összes nehézség áthidalásához. Szükség van még a gondos nevelő-fölvilágosító munkára, az emberi élet föltétlen tiszteletére, a gyermekek és a család szeretetére, a keresztény hitből meríthető erőre; azaz a méltóságérzetre, a fokozott áldozatvállalásra s a szellemi-lelki talpra állásra. Törekedni kell (kormányzati, önkormányzati szinten) a kedvezőbb anyagi feltételek, a létbiztonság sürgős megteremtésére: progresszív, családvédő adózással (csökkentés a gyerekszám függvényében), a családi pótlék, gyes, gyed emelésével, a lakásviszonyok s az egészségügyi ellátás javításával; különböző segélyekkel (élelmiszer, babaruha) és kedvezményekkel (pl. utazás, üdülés), vállalkozás-barát politikával, otthoni munkalehetőségek vagy részmunkaidő teremtésével; a főállású anyaság bevezetésével, majd a sokgyermekes anyák nyugdíjjogosultságának elismerésével, kitüntetések adományozásával stb.

El kell érni a családonkénti legalább 3-4 gyermeket (vegyük példának Lengyelországot, Albániát vagy Hollandiát), s az atomizált (nukleáris!) családmodell helyett vissza kell állítani a régi nagycsaládok becsületét. Csak ez hozhat javulást, ez lehet az egyedüli garancia nemzeti megmaradásunk és fölemelkedésünk szempontjából. Bármilyenek is a külső körülmények, a születés nem állhat le, de nem maradhat a jelenlegi nívón sem. Aki ma az abortusz „liberalizálásáért” kardoskodik, az közös jövőnket rabolja meg, és szándékosan vagy akaratlanul a pusztulásunkat segíti!

A föntiekből adódik, hogy az abortusz nem vizsgálható és oldható meg önmagában, s nem személyes vagy családi elhatározás kérdése; számos magasabb nemzeti elvárást kell kielégítenünk, ha róla döntést hozunk, ill. törvénnyel szabályozzuk. A teljesség igénye nélkül e szempontokat szerettem volna fölvázolni, elsősorban azért, mert felelőtlen vezetőink általában elfeledkeznek róluk, vagy úgy kezelik őket, mintha nem is léteznének. A leírtakból nyilvánvaló, hogy a terhesség-megszakítás ma a legnagyobb tragédiánk: a természeti csapásokat, háborús veszteségeket is fölülmúló nemzeti katasztrófa, s további engedélyezése a biztos kihalásunkhoz vezet. Bár merev tiltása aligha kelt majd osztatlan rokonszenvet, mégis meg kell tennünk mindaddig, amíg az elöregedést és a fogyást meg tudjuk állítani. Itt és most nincs más alternatíva! Még egy népszavazás kiírását sem tartanám helyesnek. Ha elérjük a kívánt gyerekszámot, a születés és halálozás pozitív egyensúlyát, akkor és csakis akkor gondolkodhatunk a törvény esetleges enyhítésén.


***
Siklósi András
Anyák szüljetek

Ki menti meg az életünket
ki lesz majd sorsunk folytatója
ha minden gyermeket születése előtt
megölnek

Ezer baj bánat les ránk úgyis
nem volt még veszélyesebb kor soha
Senki sem ura magának
senki se tudja mikor csap rá
a halál

Ha nem lesz utódunk
ki viszi tovább történelmünket
s a megkezdett szabadságharcokat
Hogy’ lesz bús népünk újra virágzó
ki ver bele lelket
ha nincs fiatalság

Szüljetek hát anyák
hadd kacagjon velünk
minél több kis csöppség
A gyermek az élet
a gyermek a jövő
és minden öröklét

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel
XII. Piusz és a zsidók - Gordon ThomasXII. Piusz és a zsidók
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Globális agymosás - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális agymosás
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat