HunHír.info

2019. Áldás hava 18. nap, Lilla napja.

Koppanó matricázók

2005. január 05.
G. Kirkovits István

Amikor beindult a rendszerfoltozgatás, kezdésképpen az államforma megnevezéséből gyorsan kivettek egy szót, és az annyira gyűlölt tartalommal rendelkező népköztársaság a szebb reményekkel kecsegtető köztársasággá szelídült. Voltak, akik nagy fellángolásukban egyszerűen filctollal kisatírozták a személyi igazolványból a népet, és a nem kellő mértékben felvilágosított közegnek nagy bölcsen tudomására hozták: rendőr elvtárs, más napok jönnek!

Menedék - Pálfi

A derék fakabátnak megállt az ütéshez szokott keze a levegőben, ő sem tudta hirtelen, hogy mi most a fennállás, és inkább dünnyögött valamit, de a konkrét intézkedés elmaradt. Még az is lehet, hogy bilincs helyett volt egy kényszeredett mosoly.

Teltek, múltak az évek, és amikor a hatalmon lévőknek nagy nehezen sikerült betaszigálni a hangzatos ígéretekkel beoltottakat és sajnálatos módon még a nagy összeborulást ellenzőket is a kétes értékű közös karámba, pár tévénéző úgy gondolta, hogy fejlettségét, európaiságát és felsőbbrendűségét jelezvén, megmásított rendszámtáblával díszíti a mi autónkat, és a nagy tőkés piac Magyarországon fellelhető egyes járgányait. Arról nem szól a fáma, hogy a még az utakon pöfögő kelet-európai csodák tulajdonosait is elragadta az őrület, de annyi bizonyos, lelkes szitanyomóknak köszönhetően voltak, akik átalakították a magyar felségjelet.

A nemzeti színű trikolórra ráragasztották a csillagos EU-matricát, gondolván, hogy ezzel megnő a kocsi értéke, és a képzelet szárnyán már nyugat-európai fizetés látomásával maradtak hoppon a keleti áron üzemanyagot árusító benzinkutakon. Ez a műbalhé csak arra volt jó, hogy pár mosott agyú megint nevetségessé tegye magát, a jövőért aggódókat viszont figyelmeztette: Kádár népe továbbra sem alszik, a hülyeségben élen jár.

Csakhogy az unió nem Magyar Köztársaság, így ami akkor a változások hajnalán még tűrt dolog volt, most már bűncselekménynek számít. Meg is érdemli az, akinek fontosabb a sok csillag, mint a piros-fehér-zöld, hogy hatósági jelvény meghamisításáért akár dutyiba is vihetik.

2004. július 07.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Székely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak - Sántha AttilaSzékely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 711 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Eredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS! - Czakó GáborEredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS!
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Mesés földrajz óvodásoknak és kisiskolásoknak - Dr. Mátyás SzabolcsMesés földrajz óvodásoknak és kisiskolásoknak
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
János vitéz - Toldi - Petőfi Sándor - Arany JánosJános vitéz - Toldi
Könyv - Bolti ár: 5 200 Ft
Internetes ár: 4 680 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat