HunHír.info

2017. Magvető hava 20. nap, Iringó napja.

HunHír.Hu - az első nemzeti radikális hírportál
Szerkeszti: A szerkesztőbizottság
Technikai székhely: Philadelphia - USA

A HunHír.Hu az egykori Pannon Rádió legnépszerűbb és leghallgatottabb adásnapja, a Rockszerda internetes változatából alakult át hírportállá. Kezdetben a Pannon Rádió Rockszerdája legfontosabb műsorainak ajánlóját és összefoglalóját tartalmazta, és központja lett a nemzeti rock elnevezésű zenei irányzatnak. Maga az elnevezés is a HunHír.Huhoz köthető.

A HunHír.Hu átvette, továbbfejlesztette a Rockszerda azon hírszerkesztési gyakorlatát, amelyet elsőként alkalmazott a magyar médiában, miszerint csak a nemzeti oldalt érdeklő hírek, illetve a politikai irányulással szemben álló erőkkel kapcsolatos markáns vélemények és kritikák jelenjenek meg. A tágabb értelemben vett hírszolgáltatás így speciálisan a nemzeti oldal mellett elkötelezett emberek hírforrása lehetett, hiszen ebből a megközelítésből történt az információk osztályozása is.

Jellemző, hogy míg a Pannon Rádió többi adásnapját rengeteg bírálat és elmarasztalás érte, addig a Rockszerdával kapcsolatosan csak "a rafinált hírszolgáltatását" tudták megemlíteni, ami jelen szituációban akár dicséretnek is vehető. A Pannon Rádió vezetése anyagi okokból megszüntette a Rockszerdát, így a szerkesztők továbbvíve az ott megkezdetteket, a nemzetirock-központúság mellett szolgáltató hírportállá alakították át, és így funkcionál immár hatodik éve.

Időközben a belpolitikai és egyéb helyzet alakulása, illetve a nemzeti radikális médiát ért szüntelen támadások miatt technikai székhelyét az Amerikai Egyesült Államokba helyezte át.

A HunHír.Hu amellett, hogy saját tudósításokat közöl - és szakmai gyakorlatának köszönhetően általában elsőként - a nemzeti radikalizmussal kapcsolatos rendezvényekről és a másutt elhallgatott és tabunak számított információkat is megosztja az érdeklődőkkel, fontos szerepet szán a magyar hiteles történelemnek, az őstörténetnek, a magyar néprajznak, gasztronómiának, hagyományőrzésnek és természetesen továbbra is a magyar nemzeti rocknak.

A HunHír.Hu fedezte fel a rákgyógyító szakembert, Lucza Bélát, aki a magyarországi hatóságok üldözése miatt Szaúd-Arábiában fejtette ki kísérletező és gyógyító tevékenységét. A HunHír.Hu folytatta a pannonrádiós azon gyakorlatát, hogy az első motoros életmódmagazint közvetítette az éter hullámain, Szabadnak Születtem rovatában továbbra is szól a vasparipásokhoz, akik közül nagyon sokat "vitt át" a hagyományok tisztelete, a nemzeti gondolkodás kifejezése és a magyar identitástudat, illetve az egyén vállalásának irányába.

A HunHír.Hu szerkesztőségének tagjai önerőből építették fel és tartották fenn a hírportált, de a megújult tartalom és forma kialakításához már nem elegendő a saját ereje. Ezért kéri minden jó szándékú és híréhes magyar támogatását, a segítséget nyújtó levelek eljuttatását az info@hunhir.info címre, ahol készségesen választ adunk az adományozással és támogatással kapcsolatos lehetőségekre. Kérjük, amennyiben anyagi helyzete megengedi, támogassa a hírportál munkáját. Nem a kispénzű családokhoz, hanem azokhoz a tehetősebbekhez fordulunk, akiknek életmódját és életvitelét nem zavarja meg bizonyos összegnek a HunHír továbbéléséhez szükséges adományozása.

A HunHír.Hu szerkesztősége

Elérhetőségek:

E-mail: info@hunhir.info
www.hunhir.info


Grafikai munkálatok: aNTiCoMuNiZMo (anticomunizmo@gmail.com)
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 6 291 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ön-Tér-Kép I-II - Jelenczki IstvánÖn-Tér-Kép I-II
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat