HunHír.info

2018. Fergeteg hava 23. nap, Alirán napja.

December 1. és a gyulafehérvári nyilatkozat vérlázító magyarellenessége

2016. december 07. 07:33
Hunhír.info

roman-zaszlo-250.jpgA ceausescu-rendszer bukása utáni „demokratikus” Románia egy magyarellenes dalt választott himnuszává (Deşteaptă-te române! – Ébredj román!), legfőbb állami ünnepévé pedig december 1-jét tette, az erdélyi, bánsági, magyarországi románok 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlésére utalva, amely kimondta, hogy a románok az általuk lakott területekkel Romániához kívánnak tartozni

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Magyar körökben – különösen az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) dokumentumaiban – sok pozitív hivatkozás történik ennek a román nemzetgyűlésnek a Nyilatkozatára, különösen annak III. pontjára, pedig ez a nyilatkozat vérlázítóan magyarellenes… Ideje lenne a magyar politikumnak kijózanodni belőle.

A gyulafehérvári nyilatkozat III. pontjának első bekezdése ugyan fűt-fát megígér a Romániához csatolandó népeknek – pl. saját közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által – amiből 98 év alatt semmi sem valósult meg, de tekintsünk a nyilatkozat VI. pontjára, amely nem ígér, hanem cselekszik!

A gyulafehérvári román nemzetgyűlés „szeretettel és lelkesedéssel” üdvözli az osztrák-magyar monarchia igájából szabadult valamennyi nemzetet, beleértve még az ausztriai németeket is! Tehát cseheket és szlovákokat – csehszlovák nemzet –, ausztriai németeket, szerbeket, horvátokat, szlovéneket, macedónokat, montenegróiakat – jugoszláv nemzet –, lengyeleket és ruszinokat.

De van egy kivétel: a magyar nemzetet nem üdvözli a „fennkölt” román nyilatkozat…

Márpedig ilyen körülmények között ez tömény magyarellenesség.

Ezért nem szabad magyar politikusnak a gyulafehérvári nyilatkozatra hivatkozni.

Vagy ha mégis, akkor meg kell nevezni annak vérlázító magyarellenességét.

Idézet a gyulafehérvári nyilatkozatból:

VI. A Nemzetgyűlés szeretettel és lelkesedéssel üdvözli az Osztrák–Magyar Monarchiában eddig leigázott nemzetek felszabadítását, éspedig a csehszlovák, ausztriai német, jugoszláv, lengyel és ruszin nemzeteket, és elhatározza, hogy ezen üdvözletet mindazon nemzetnek tudomására hozzák.

A román eredeti szöveg:

VI. Adunarea Națională salută cu iubire și entuziasm liberarea națiunilor subjugate până aici în Monarhia austro-ungară, anume națiunile: cehoslovacă, austro-germană, iugoslavă, polonă și ruteană și hotărăște ca acest salut al său să se aducă la cunoștința tuturor acelor națiuni.

MVSZ Sajtószolgálat







MVSZ Sajtószolgálat

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Globális elme és a civilizáció felemelkedése - Carl Johan Calleman Ph.D.A Globális elme és a civilizáció felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2018 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
A dzsihád és a Nyugat öngyilkossága - Pawel LisickiA dzsihád és a Nyugat öngyilkossága
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat