HunHír.info

2017. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

Ha nincsen holokauszt, nincsen kultúra?

2016. május 05. 10:54
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

auschwitz2011.jpgValaha a Szombat című zsidó orgánumban Szántó T. Gábor azt írta, hogy Auschwitzban maga a tudás pusztult el. Az ember nem tud mit kezdeni e mondattal. Vagy egy hasonlóval, miszerint a holokauszt traumája egész kultúránkat áthatja.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Idézem az Octogon című portál minapi írását (Martinkó József: A holokauszt városi emlékműve Debrecenben):

„Teret építeni a hiánynak. Noha a különféle kollektív traumák, illetve a holokauszt egész kultúránkat átható traumájának ábrázolása rendkívül kiterjedt a világ építészetében, idehaza a kollektív amnézia, az elhallgatás évtizedei után csak lassan indult el valamiféle kísérlet arra, hogy érvényes építészeti narratíva formálódjék a téma körül.”

Nos, ahogyan az embernek, úgy a kultúrának is van bölcsője. Kultúránk bölcsője pedig az antikvitás.- A görög-római és a z ókeresztény világ. Tessék már megmondani, azt hogyhogy nem járta át a holokauszt? Tudom, viszolyogtató ilyesmikre reagálni, de úgy mégis minek leírni ilyen sületlenséget? Pontosan olyan ez, mint a marxista-szenilista létfelfogás: a történelmi materializmus előtt jóformán semmi sem volt.

De van a fentebbi írásban más megbicsaklás is:

„A holokauszt után hetven évvel rendkívüli nehézséget okoz mindenféle olyan jelhagyási kísérlet, ami a történtek megidézésére alkalmas. A kultúra folyamatosan változik, ám az utóbbi évtizedek legradikálisabb változása a tudásátadást, az információ formáját érintette. Azt tapasztaljuk, hogy ha nem alakult ki az elmúlt évtizedben az emlékezés és feldolgozás közös kódja, akkor ma már szinte lehetetlen ennek megalkotása. Városi terekben kellene létrehozni olyan szituációkat, amik elmúlt dolgokra utalnak, amiknek szereplői közül már csak kevesen vannak életben. Az „oral history”, a történtek hagyományos kutatása, dokumentálása és bemutatása egyre erőtlenebb közvetítőnek, médiumnak tűnik, hiszen az a közösség, aminek tragédiáját be kellene mutatni, eltűnt.”

Nem egyfajta elismerése ez annak, hogy a holokausztmemoárokon alapuló történelemszemlélet nagyon is ingoványos talajra épült? Az „oral history” mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? De hogy a kiindulópontnál maradjunk: ha nincsen holokauszt, nincsen kultúra? Kínos kérdések, annyi bizonyos.










Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat