HunHír.info

2018. Fergeteg hava 24. nap, Magyarka napja.

Nem feledkeztek meg a felvidéki kitelepítettekről

2016. április 09. 10:41
Hunhír.info

felvideki-kitelepitettek.jpgA magyar kormány néhány hónappal ezelőtt ismét napirendre vette a felvidéki kitelepítettek kárpótlását - mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a felvidéki kitelepítettek emléknapján Komáromban, a képviselő-testület Monostori erődben tartott szombati ünnepi ülésén.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

A kormány számára nagy kihívást jelent, hogy miként lehetne a kárpótlást méltányosan megoldani. Az ügyön az Igazságügyi Minisztérium dolgozik és ennek a ciklusnak egyik nagy eredménye lehet, ha pontot tehetünk az ügy végére - tette hozzá Völner Pál.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Rákosi-rezsim a nemzetközi egyezményekben lemondott a kitelepítettek számára járó kárpótlásról, és szerinte az Európai Uniótól nem várhatjuk a kérdés megoldását.

A politikus kiemelte, a felvidéki kitelepítetteké összetartó közösség, amelyet sors kovácsolt össze és emléküket a Kecskés László Társaság emelte országos jelentőségűvé.

Az Országgyűlés 2012-ben Komárom polgármestere, Molnár Attila (Fidesz-KDNP) kezdeményezésére nyilvánította a felvidékről kitelepítettek emléknapjává április 12-ét, az első szervezett szállítmányok indulásának időpontját. A határozatban rögzítették: az Országgyűlés szükségesnek tartja a méltó megemlékezést a benesi dekrétumok miatt a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarságról.

Komárom az elmúlt évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be. A helyi Kecskés László Társaság felvállalta a felvidéki kitelepítettek ügyét, könyveket és kiadványokat is jelentettek meg a témával kapcsolatban. Kecskés László helytörténész volt a Klapka György Múzeum megalapítója, őt Révkomáromból telepítették Komáromba.

Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett Benes-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, a nem szláv népességet megfosztották állampolgárságától, vagyonától és állásától. Csaknem 170 ezer magyar hagyta el az állam területét, javait kényszerűen hátrahagyva.

Hunhír.info - MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az óriások elveszett faja - Patrick ChouinardAz óriások elveszett faja
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat