HunHír.info

2019. Kikelet hava 21. nap, Benedek napja.

A pedagógusok tüntetésének margójára

2016. február 13. 11:21
Varga Moncsi - Hunhír.info

haha-250.jpgÉrtem én, hogy mindenkinek tele a bocskora a közoktatással. Nekem is, szülőként, elhihetik. Bár nekem leginkább azzal a sok, magát pedagógusnak meg tanárnak nevező lénnyel, aki pusztán azért ment egyetemre, és lett tanár, mert ott volt a legalacsonyabb a pontszám. Azzal, akit máshová nem vettek volna fel, és inkább apuci-anyuci pénzén élősködött még pár évet, majd kényszerből tanár lett.

Menedék - Pálfi

Azzal, aki amúgy utálja a gyerekeket, utál tanítani, de amíg nincs jobb, élvezi az ócska közoktatás vendégszeretetét. És megértem azokat a valóban pedagógus tanárokat, akiknek szíve-lelke a szakma, az oktatás. Akik hivatásuknak tartják a tanítást, a nevelést. Megértem azokat, akik még a mostani béremelés után is alulfizetettek és kizsigereltek, bár ez utóbbi tán amiatt is lehet, hogy a lelkiismeretük miatt ők végeznek el sok munkát a kényszertanerők helyett. Szóval megértem én, hogy tüntetnek egyet. Csak azt nem értem, hogy arra nem emlékeznek, pont a baloldali kormányok idején cseszték szét teljesen az egész közoktatást?

Nem, nem vagyok Fidesz-fan, de bakker, szarból várat építeni ám nekik sem megy egy nap alatt. Márpedig MSZP és társai szép nagy fekáliát hagytak maga után. Oktatás terén is. Most pedig Heller mamival az élen az egész ballib oldal szépen rágyógyult megértően, a pedagógus tüntetésre. Elérték, hogy a szakszervezet ne tárgyaljon, csak és kizárólag követeljen. Mondjuk ezt nem nagyon értem, hogyan gondolják, merthogy mindig, mindenütt, minden szakszervezet pont azért van, hogy tárgyaljon, ha kell sztrájk és tüntetés mellett, így kikényszerítve egy eredményes megállapodást. De ballibéknek ez sem fontos.

Nem fontos, mert ez a tüntetés már rég nem a pedagógus szakmáról szól, sokkal inkább a dögöljönmegakormány propagandáról. Mert szar minden, így hát ma már tudjuk, hogy a pedagógusok tüntetésén amúgy szó lesz közoktatás, köznevelés mellett
egészségügy
devizaügy
földügy
gyermekéhezés
Questor-ügy
Buda-cash ügy
alkotmány/alaptörvény
rasszizmus/kirekesztés
rokkantak/elesettek ügye
női egyenjogúság
nyugdíjasok megbecsülése
hajléktalanok üldözése
taxisok ügye
vasutasok ügye
mentősök ügye
vidéki gazdálkodók ügye
gyermekeid, unokád jövője
környezetvédelem/megújuló energiák ügye
állatvédelem témájáról.

Nem tudom, kihagytak-e valamit a felsorolásból. Én még simán bevettem volna mellé a simizzük a migránsokat mantrát, sőt, a vissza a királyságot/ide a kommunizmust témát is, mert ha már lúd, legyen kövér.

És hát a sok birka amúgy simán elhiszi, hogy itt mindenről a szemét Fidesz tehet, mintha baloldali kormány sose lett volna ebben az országban. Mintha ők mindig és folyton csak ellenzékből osztották volna az észt, nem loptak, csaltak és hazudtak volna, jó politikus módjára sose az életben. És elhiszi, hogy jót tesz, ha most pedagógus-tüntetés köntösébe burkolva ajvékol kettőt a kormány és minden fájó tyúkszem, csuklás, és keresztbe álló szélgörcs miatt. Mint ahogy elhitték azt is, a fekete ruhás ápolónő pártfüggetlen, és csak véletlenül ölelgette Göncz papa temetésén a liberális fejeseket. Mert hát ő utána leült még a jobbikosokkal is egy asztalhoz. Mondjuk én is szoktam egy asztalnál ülni ballibekkel, de ettől még soha nem nézett senki közéjük tartozónak. Ki érti, miért? Na de mindegy.

Szóval a holnapi tüntetés pont nem az, aminek látszik. Valakiknek nagyon fáj megest a kormány EU-val szembe haladó politikája, és keresett hozzá egy szép kis stróman-témát. Az áldozatok a pedagógusok lettek. Valakinek nagyon fáj megest, hogy ritkán és lassan, de az általuk kreált fekália dombból valami jó is ki tud nőni. Néha. Valakinek nagyon fáj megest, hogy a szomszéd tehene még mindig nem döglött meg, pedig ő nagyon akarta. De hát Heller Ágnes is megmondta anno: „Nem hazudtam nagyot, csak egy kicsit hazudtam.” Csak amennyire őfeléjük, a baloldalon szokás. Holnap ezt nagyban újra láthatjuk. Sőt, nagy eséllyel hallhatjuk is.

De hajrá, birkák, csak előre! Bégessetek kedvesen, a sok baloldali pásztor fülének kedvére. Mert birka mindig kell, szaros fű mögöttük úgyis jó sok akad. Cukormázzal bevonva a fekália is szép színes lesz, csak éppen édes sose. Agymosott barinak lenni pedig nem bűn, csak rohadt kellemetlen. Kellemetlen másoknak, kellemetlen a gondolkodóknak, és kellemetlen lesz majd neked, amikor rájössz, hogy pofára esel. Amikor rájössz, hogy eszköz voltál a politika nagy játékosainak telhetetlen markában.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Korunk földkérdése, létünk a tét - prof. Tanka EndreKorunk földkérdése, létünk a tét
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
A hit legnagyobb rejtélyei - Összeesküvés elméletek sorozatA hit legnagyobb rejtélyei
Könyv - Bolti ár: 1 399 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A Hágó - Ősi JánosA Hágó
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat