HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Alföldi Roberta legnagyobb fájdalma, hogy nem vagyunk szolidárisak a bevándorló bacilusgazdák iránt

2015. szeptember 27. 15:09
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

alfoldi-robert.jpgKözmondásosan a lejtőn lefelé nincsen megállás. Iskolapélda erre Alföldi Roberta esete. Nem, nem sorolom most persze ámokfutásait. Alföldi Roberta különös eset. Nem érti a világot, miként az sem őt. Elszorul a szíve szegénynek, ha arra gondol, hogy az eszmetársának hitt Konrád György is rábólintott arra a fránya kerítésépítésre.

Magyar Menedék - Migránsokk

Pénteken Robertánk az ATV vendégeként osztotta az észt. Illetve csak próbálta. Ősigazság, hogy akit Isten igazán megbüntet, annak elveszi az eszét. Nos, ez történt vele. Ám lássuk a vele készült tizennyolc perces beszélgetés lényegét!

Amint elmondta, számára „belső késztetés”, hogy odaálljon a számára „fontos ügyek mellé”. Amin mindenekelőtt a bevándorló bacilusgazdák keblünkre ölelése értendő. Amivel kapcsolatban a nagy probléma, fájdalom, szégyen, hogy a mi országunk minimálisan sem szolidáris és emberséges velük, köszönhetően kormányunk magatartásának, ami miatt „személyesen szégyelli” magát. A kabinet ugyanis a „keresztényi értékek ellenében működik”, így aztán nem csoda, ha a közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság 88 %-a nem szereti idejövetelüket.

Pedig micsoda lehetőség lett volna most a nyáron, hogy megmutassuk, nem vagyunk fasiszták, nácik s egyebek! De nem és nem. A lakosság intoleráns, holott aki kiment a pályaudvarokra, nem gondolhatta komolyan, hogy az ott letelepedettek, még ha fetrengenek is a fekáliában, leigázzák Európát. Nem szembesültünk a valósággal, azzal, hogy nem bacilusgazdák ezek. Kimondhatatlan fájdalom ráadásul, hogy még az amúgy oly üdítően liberális Konrád György sem tiltakozott a randa kerítés ellen, sőt!

Alföldi Roberta bármelyik megnyilatkozására persze kár bármennyi időt is fecsérelni, mondhatnók. Csakhogy ez nem így van, éspedig azért nem, mert köztudott az ATV kiugróan magas nézettsége. Egyet azonban nem értek, és vélhetően nem egyedül. Van egy hivatalos szerv, neve: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Amelynek alapfeladata a hiteles tájékoztatás érdekében az általános erkölcsi értékek képviselésének számon kérése a hazai médiumokon. Nos, az ATV honlapján az olvasható, hogy e szerv e csatornát is a felügyeli. Ha ez így van, miként lehetséges, hogy az ATV fogható, hogy rajta kifejezetten rokonszenves beállításban jelenhet meg egy Alföldi Roberta?

Ha már közmondásos mondattal kezdtem, azzal is fejezem be. A hivatalos szerveket errefelé sóhivataloknak szokás nevezni csaknem időtlen idők óta. Nem véletlenül. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Szép, mi több, gyönyörű. Nemzeti ez is, mint a dohánybolt, ugye. Igen, de mitől?

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat