HunHír.info

2017. Magvető hava 20. nap, Iringó napja.

Lőparancsra várva - Egyre vadabbak az betolakodók

2015. augusztus 29. 09:27
Hunhír.info

horgos250.jpgHorgos polgármestere panaszolja, hogy folyamatosan zaklatják a falu lakóit, az utca tele van szeméttel, emberi ürülékkel. Ezt hozta a multikultúra és a fene nagy liberalizmus. Ugyanez van a határ innenső oldalán is. Közben a magyar parlament összeülésre vár, majd törvényt módosít, s közben meg csak jönnek és jönnek. Nem igaz, hogy a tízmilliós Magyarországon nem lehet gyorsreagálású hadtesteket felállítani.

Bacskulin István, a határól három kilométerre fekvő szerbiai Horgos polgármestere arról számolt be az M1 csatorna reggeli műsorában, hogy a település tehetetlen a menekültáradattal szemben. Nem tudják, hogy ki fogja megtéríteni a lakók és a gazdák kárát.

„Egyes gazdálkodók egyetlen szem barackot sem szedtek le idén, mert a bevándorlók zölden megették az összeset” – fogalmazott a település vezetője, aki szerint a termelők arról is beszámoltak, hogy a migránsok késekkel alakították át az ültetvények locsolására használt berendezéseket zuhanyzóvá, így ellehetetlenül a homokhátság öntözése.

„Eddig mintegy másfél millió eurós kárt regisztráltunk, és nem is lehet megbecsülni, hogy mennyi lesz a vége” – hangsúlyozta a mezőgazdasági kárbecslőként is dolgozó településvezető.

A beszélgetés során elhangzott: a migránsok megdobálják a vonatokat, eddig a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés. A polgármester arra is kitért, hogy hiába kértek a szerb szociális minisztériumtól mobil wc-ket, eddig nem kaptak, pedig nagy szükség lenne azokra a közegészségügyi állapot kezelése végett. Az utcák tele vannak emberi vizelettel és ürülékkel, mert a menekültek ott végzik el a dolgukat, ahol tudják - tette hozzá.

Hunhír.info - hirado.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Őrzők, vigyázzatok a határra! - Pósán László - Veszprémy László - Boda József - Isaszegi JánosŐrzők, vigyázzatok a határra!
Könyv - Bolti ár: 7 800 Ft
Internetes ár: 6 630 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték - Dr. Bobula IdaA Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat