HunHír.info

2017. Álom hava 16. nap, Szepes napja.

A homoszexuális házasságok legalizálása a történelem mélypontja

2015. május 25. 16:49
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

buzi_jezus.jpgPróbálom felfogni a felfoghatatlant. Lehetséges ez? Persze az európai történelem mélyebb ismeretében rájöttem, nem olyan meglepő, ami a minap Írországban, Szent Patrik hazájában történt. Ez az ország jó ideje már egyáltalán nem jár Krisztus útján. Mondhatnók, itt az eredménye. Merthogy a homoszexuális házasságok legalizálása a történelem mélypontja.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

„Az ír állam gondosan kerüli még a látszatát is annak, mintha a katolikus vallást túlságosan pártolná: viszont Ulsterben ma is az a helyzet, hogy a 38 %-nyi katolikusság mindennemű közhivatalból ki van zárva.”

Ezt olvassuk báró Vécsey József Aurél (1883-1957) katolikus teológiai tanár művében (A legújabb kor egyháztörténete dióhéjban 1800-1930, 1930). Vagyis a mostani referendum csak megerősíti a közhelyes igazságot, miszerint a történelem megannyiszor csak ismétli önmagát. Pláne mindaz, ami benne rossz.

És persze a referendum időzítése sem volt véletlen. Ami éppen Pünkösdkor, a katolikus Anyaszentegyház megszületése emléknapja alkalmával történt. Ha már végzetes pofont adunk Isten világának, nem mindegy, mikor tesszük!

Neveltetésem nem teszi lehetővé mindazok köznapi minősítését, akik e döntés kierőszakolásában bármilyen módon is részt vettek Szent Patrik hazájában. Vagy azokét, akik némán elmentek mellette, legyen szó világiakról vagy klerikusokról. Bár ha lehetek őszinte, ez utóbbiak helyzete csak az igazán kétségbeejtő. Mert mindazoknak, akik a lelkek kormányzására, Istenhez vezetésére hivatottak, ilyenkor pünkösdi tüzes nyelven kellene nemet mondaniuk a homoszexuális házasságok legalizálására mind az öt világrészen.

Éppen a mai, vagyis a pünkösdhétfői evangéliumban olvassuk (Jn 3, 17-19.):

„Non enim misit Deus Filium suum in mundum, ut júdicet mundum, sed ut salvétur mundus per ipsum. Qui credit in eum, non judicátur; qui autem non credit, jam judicátus est: quia non credit in nómine unigéniti Filii Dei. Hoc est autem judicium: quia lux venit in mundum, et dilexérunt hómines magis ténebras, quam lucem: erant enim eórum mala ópera.”

Magyarul:

„Mert nem azért küldötte Isten az ő Fiát e világra, hogy ítélje e világot, hanem hogy üdvözüljön e világ őáltala. Aki őbenne hiszen, meg nem ítéltetik; aki pedig nem hiszen, már megítéltetett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az pedig az ítélet, hogy a világosság a a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot; mivel cselekedeteik gonoszak valának.”

Vagyis Fia rendeléséből mindenekelőtt a katolikus papok legyenek a föld sói, legyenek világunk lámpásai a sötétségben. Eszerint azonban közülük sokan már messzemenően nem azok. Amiből persze nem az következik, hogy mondjunk búcsút a hitnek, a krisztusinak, a katolikusnak. A gyermeket a fürdővízzel együtt nem szabad kiönteni a kádból. De ha a papság zöme nem teszi meg ilyenkor való kötelességét, a híveknek bizony akkor is meg kell őrizniük a hitet.

Most, amikor egész teremtett világunkban, benne Krisztus személyével és hitével egykor megszentelt vén Európánkban ilyen aberráció zöld utat nyert, azért persze ne veszítsük el fejünket! Engesztelésként fohászkodjunk eleink alábbi imájával (Walser Izsó-Varga Mihály: Örökimádás. A legméltóságosabb Oltáriszentség imakönyve, 1905) ahhoz, Akihez egykor Csíksomlyón őseink, vagyis égi Istenanyánkhoz, Magyarország örökös Királynőjéhez, hogy vegye el ezt fertelmes erkölcsi rontást:

Szűz szülője Istennek!
Engedd, hogy tied legyek!
Tied élet s halálban;
Tied jó és balsorsban!
Tied küzdve, szenvedve;
Tied most és örökre!
Szűz szülője Istennek!
Engedd, hogy tied legyek!

Anyám! Bízom s reménylek!
Anyám! teutánad epedek!
Anyám! te jóságos, kegyelmezz!
Anyám! te hatalmas, védelmezz!
Anyám! jöjj, segíts imádkozni!
Anyám! oh jöjj, segíts küzdeni!
Anyám! oh jöjj, segíts szenvedni!
Anyám! oh jöjj, ne hagyj elveszni!

Hiszen bírsz segíteni, oh hatalmas!
Akarsz is segíteni, oh irgalmas!
Kell is segítened, oh hűséges!
Fogsz is segíteni, oh kegyelmes!
Anyám! te vagy a kegyelmek Anyja!
Szomorúaknak vigasztalója!
Bűnösök oltalma s menedéke!
Föld reménye s mennyek ékessége!

Ki kérte még segélyedet hasztalanul?
Ki távozott tőled meghallgatlanul?
Azért bizton mondom minden szenvedésben:
Mária mindig segít, minden időben!
Biztosan állítom életben s halálban:
Mária mindig segít, minden balsorsban.

Azért hiszem s meghalok ezen hitemben,
Hogy veled leszek, oh Anyám, fönn az égben!
Szűz Szülője Istennek! engedd, hogy tied legyek!
Tied élet s halálban! tied jó és balsorsban;
Tied küzdve s szenvedve; tied most és örökre.
Szűz szülője Istennek! engedd, hogy tied legyek! Amen!

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 39 900 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
37% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat