HunHír.info

2017. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Nyíltságot várnak el másoktól a liberálisok, miközben ők elkendőzik szándékaikat?

2014. október 20. 14:06
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

nadas-peter.jpgA múlt héten pódiumbeszélgetés volt korunk egyetlen magyar szépírója, Pozsonyi Ádám és e sorok írója között. Ismét csak azt konstatálhattuk, hogy az, ami jelenünkben irodalomnak neveztetik, mennyire nem konzervatív, azaz életpárti, mennyire nem fogalmaz rögvest érthetően. Miközben persze nyíltságról, őszinteségről hadovál.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Pedig akkor még nem is olvashattuk Nádas Péter legújabb agymenését, a Néphazugság tegnapi számában Vári György Nádas Péterrel megjelent interjúját. Amelyben Nádas úgy tett, mintha ő és liberális pennaforgatói – mert, lássuk be, ha azt írjuk, írók, egy tucatnyi klasszikusunktól kellene bocsánatot kérnünk, amiért sorukba iktatjuk őket – mindig holtbiztosan tudnák, mi is a feladatuk. Aminek viszont rajtuk kívül bizonyára senki nem felel meg maradéktalanul. Mészöly Miklósra hivatkozva ugyanis azt írta:

„Az ő ideális társadalmában a politikusoknak anyaszült meztelenül kell a szószékre állniuk és ott meztelenül beszélniük. Egy másik írásában Heinrich Himmlert meztelenül nézi meg egy zuhanyozóban, ahol Himmler vastag szemüvege bepárásodik, le kell vennie, s nem lát többé. Mészöly részletesen leírja a védtelenné vált Himmler heréit. Mészöly az emberi mezítelenségben, az átláthatóságban, a nyíltságban látta a civilizáció legbiztosabb zálogát. Minden leplezett, minden homályos, minden színfalak mögött zajló gyanús volt a szemében, ahogy az enyémben is.”

Nos, kár, hogy a „színfalak mögött” zajlódó események valahogy még annyira sem tükröződnek műveiben, mint mondjuk a mogyorós táblában a mogyoró. Nyomelemekben sem. Hiszen lapozzuk csak fel bármelyik opusát bárhol! Melyikben tükröződik például Trianon vagy 1956, vagy intermezzóul hazánk 1945-ös kommunista megszállásának csupán egyetlen borzalma, netán a szabadkőműves páholyok korántsem ingyen kalács és kakaó osztogatásában kimerülő tevékenysége?

De nem kevésbé árulkodóbb végső bekezdése sem, amelyben arról hadovált, hogy a „kispolgári hazudozás”-ok, az „élethazugságokká összeálló elfojtások és elfedések a személyiség súlyos torzulásához vezetnek”. Vajh mikre gondolhatott? De hamar konkrétabbá tette a dolgot: „a rejtőzködés, ez az álságosság magyarázza akár a fajüldözést is”. Rejtjeles beszédnek tűnik. Persze aki belelát Nádas veséibe - ami azért nem is olyan nehéz! -, csakhamar rájöhet a lényegre. Arra, hogy a minden nemzet, csak a magyar iránt nem éppen liberális szerző szerint tehát a magyarság általi néhai „fajüldözés” azért volt, mert nem ismertük fel bűnös voltunkat, amiért magát Trianont kaptuk a nyakunkba, ezért aztán másokon álltunk bosszút.

Nyíltságot várnak el másoktól a liberálisok, miközben ők elkendőzik szándékaikat? Nos, esztétika ide, esztétika oda, Pozsonyit idézve újra: „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Vér és kereszt I. - Sosemvolt pogányok - Benkő LászlóVér és kereszt I. - Sosemvolt pogányok
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat