HunHír.info

2018. Jégbontó hava 21. nap, Réva napja.

A Néphazugság megint adta önmagát: a melegparádén Jézus is jelen volt

2014. július 06. 10:08
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

mocsar.jpgSzámtalanszor megállapítottuk, most pedig hatványozottan ugyanerre kényszerülünk: a mégoly erkölcsi-szellemi romlást okozó Kádár-rendszerben sem történhetett volna meg, ami jó ideje viszont korlátlanul. Egyrészt az, hogy fővárosunkban nyilvános melegparádé legyen, másrészt, hogy arról valósággal extatikus lelkesüléssel írjon bármelyik médium is. Azért akkor még, ismételjük, volt egy bizonyos határ.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Hála viszont az üdítő liberalizmusnak, lassan itt is az lesz, ami a szabadság hőn szeretett hazájában, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában van. Lassan nálunk is polgárjogot kap minden deviancia. Képviselői ugyanis már nem négy fal között, hanem nyilvánosan vonaglanak. Őket persze nem vegzálják a hátukon „Szolgálunk és védünk” felirattal masírozók.

Sőt ódázni is lehet róluk. Mint a Néphazugságnak. Amelyben tegnap bizonyos Hargitai Miklós Jézussal a Prájdon címmel osztotta meg aznapi örömének forrását, imigyen:

„Volt egy ember Jesus loves gays (Jézus szereti a melegeket) feliratú táblával, ami bizonyos körök számára bizonyára megbotránkoztató, de az a helyzet, hogy Jézus mindenkit szeret – ezt ő maga mondta. Továbbá jelen volt maga Jézus is, vagy legalábbis valaki, aki nagyon hasonlított hozzá: fehér ruhát viselt, a fején töviskoszorút, és menet közben ütemesen rázta magát a techno zenére. (A mellettem álló idősebb hölgy meg is jegyezte, hogy ha az igazi Jézus tévedne ide, alighanem ő is a tömegben sétálna, mert sosem tartotta távol magát a kitaszítottaktól, és biztosan nem a válogatott szitkokat és tojásokat hajigáló nemzeti-keresztény ellentüntetőket erősítené.)”

Elmerenghetnénk persze ilyenkor, mi lett volna, ha e parádén valaki „Nem volt hatmillió” feliratú táblával jelent volna meg, azaz hány másodpercig tarthatta volna azt magasba, de hát úgyis tudjuk a végeredményt. De maradjunk csak az idézetteknél! Jézus tehát „ütemesen rázta magát”, beleélve magát a nemi identitásuk miatt kirekesztett jelenlévők ugyebár egyre kilátástalanabb helyzetébe.

S ezért, fejeli meg mindezt a Néphazugság, e Jézus által is kedvelt parádé „olyasmit mutat, amiről már azt gondoltuk, hogy úgy járt, mint a dinoszauruszok: társadalmi szolidaritást, szabadságvágyat és bátorságot”. Amiket persze lábbal tipor a hatalom, amellyel minden humanistának szembe kell szállnia, tudva, hogy „ez a harc lesz a végső”. Ezt hirdette tegnapelőtt ugyanott ezen oly ismerős címmel ama Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. Merthogy mindannyiunk érdeke a szabadságunkért küszködő Origo és az RTL Klub megvédése.

Szóval a melegparádén Jézus is jelen volt, tudtuk meg a Néphazugságtól. Mi, a másság diktatúrájától szervileg is megborzadók, a fentiekkel szembesülve mindenesetre megérthetjük, hogy miért írt valaha Oswald Spengler még csak a Nyugat alkonyáról, viszont Patrick Buchanan már annak haláláról. Tényleg úgy tűnik, isteni kataklizma szükségeltetik ahhoz, hogy visszataláljunk végre a dolgok természetes rendjéhez.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat