HunHír.info

2017. Magvető hava 22. nap, Előd napja.

Minden jó, ha a vége jó: megszűnhet a Néphazugság testvérpárja, a Népszava

2014. június 26. 16:30
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Nepszava-1960.jpgIsten malmai, ha lassan is, de biztosan őrülnek. Ha hihető az ATV tegnapi információja, két hónap múlva megszűnhet a Néphazugság testvérpárja, a Népszava. Amely 1877 óta csak rombolni tudott. A nemzetellenes, sőt vallásgyűlölő agitáció vezető fóruma volt mindvégig. Úgyhogy nem ejtünk krokodilkönnyeket, ha végre valóban megszűnik.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Az ATV erről készült videofelvételéből megtudjuk, hogy a kormányhirdetések megvonása és az előfizetők drasztikus csökkenése következtében „még két hónap és megszűnhet a 140 éves Népszava. A svájci tulajdonos jelezte, hogy nincs tovább. Az MSZP nem akarja a lapot finanszírozni.”

Megkíméljük olvasóinkat a lap történetének ismertetésétől, pláne, hogy remélhetően nemsokára tényleg már múlttá lesz. Hiszen a lap már a régvolt Ferenc József-i időkben sem tett mást, mint lázított, leginkább a liberális kapitalizmus nyomorultjait minden rend és tekintély ellen.

De továbbra sem tanult 1918 és 1919 tapasztalataiból. Változatlanul becsmérelt minden nemzeti és keresztény ideált. Emiatt csak egyetlen esztendőben, 1927-ben háromszázhúsz sajtóper indult ellene, s noha 1932-ben Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter betiltatta, mégis megjelent.

Bízva tehát megszűnésében, nem hangsúlyozhatjuk eléggé ugyanakkor, mekkora a felelőssége a médiumok közvéleményt irányító szerepének. Hiszen nálunk a nemzetellenes forradalmakat s uralmakat valójában mindig is éppen az olyan sajtótermékek alapozták meg szellemileg, mint amilyen volt ez is.

Mert lehet ugyanis egy lap bármennyire tetszetős kivitelű, s lehetnek a benne közölt írások formailag akár teljesen kifogástalanok is, ha tartalmilag nemhogy nem tükrözik nemzetünk hagyományait, hanem azokkal gyökeresen szembefordulnak, ha lépten-nyomon csak kigúnyolják, vagy egyenesen tagadják azokat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 8 091 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat